Egy házasságban sosem lehet hátradőlni
– Megtiszteltetés, de egyben nagy felelősség is, hogy önöket választották 2021-ben a Házasság hete nagyköveteinek. Mit jelent az önök számára ez a szerepvállalás?
– Pálúr János: Bevallom, nem kis rémületet keltett bennünk ez a felkérés, amely valóban nagy felelősséget rótt ránk. Nem olyan üzenettel szeretnénk előállni, hogy mi milyen jól csináltuk végig ezt a 30 évet és milyen példamutatóan éljük az életünket, hanem azokat a hangokat szeretnénk felerősíteni az emberekben, hogy egy keresztyén alapokon nyugvó házasság mekkora érték a mai világban. Lehet a Biblia tanítására építeni egy egész életet, házasságot, családot.
– Miért választották mottóul az „ezerszer is igen”-t? Ezredszerre is ugyanígy döntenének, egymást választják?
– Pálúr Kornélia: Biztos, hogy ezredszerre is hasonlóképpen döntenénk, mert még mindig szeretjük egymást és ezt a 30 évvel ezelőtti lépést örömteli döntésként éljük meg. A mottó inkább arról szól, hogy minden nap egy újabb kihívás egy házasság történetében, amelyre mindig lehet igennel felelni. Minden nap mondhatunk igent egymásra, újra és újra elkötelezhetjük magunkat egymás mellett, minden nap egy újabb lehetőség, hogy ha bánatot, sérelmet okoztunk, megbocsáthassunk a másiknak.
– Meghatározó az életükben, hogy milyen értékeket hoztak otthonról, a szülői házból?
– Pálúr Kornélia: Számtalan értéket hoztunk otthonról, amelyek miatt hálával tartozunk a szüleinknek. Olyan családban nőttünk fel mindketten, ahol nagy értéke volt az együtt töltött időnek. A szüleink nagyon nyugodt és megbízható hátteret biztosítottak nekünk. Mindig elérhetőek voltak, mindenről lehetett velük beszélgetni, fordulhattunk hozzájuk és támogattak minket. Tőlük kaptuk azt a lelki nevelést is, azt a biztos irányt, Isten igéjének fontosságát, amely meghatározta az egész életünket. Ez volt talán a leghasznosabb útravaló, a legértékesebb örökség, amit átvehettünk a szüleinktől. Ezeket nem mint kötelező „továbbadandót” szerettük volna a gyermekeinknek átadni, hanem eszerint az iránymutatás szerint éltük a mindennapokat és reméltük, hogy ők is értéknek, követendő mintának tekintik. Két gyermekünk már külön él tőlünk, egy házasságban, a másik pedig hamarosan férjhez megy. Eldönthetik majd, hogy ők ebből mennyit szeretnének a saját életükben megvalósítani.
– A harminc együtt töltött év és négy gyermek már önmagában igazol egy házasságot. Erős alapokra kellett épülnie, hogy így ellent tudott állni ez a kapcsolat az élet viszontagságainak. Melyek voltak ezek az alapok?
– Pálúr János: Volt egy nagyon fontos alapozó időszak az életünkben, amelyet mindketten úgy éltünk meg, hogy ez majd hosszútávon válik a javunkra, bár akkor benne lenni, elég keservesnek tűnt. Nélkülöznünk kellett egymást 365 napig, mert Kornélia Amerikában élt egy éven keresztül. Levelezésen keresztül tartottuk a kapcsolatot és ezekben az írásokban valóban „életalapozó” dolgokról tudtunk eszmét cserélni, miközben megismertük egymás gondolatait. Ez az időszak megtanított minket arra, hogy érdemes átmeneti lemondásokat vállalni egy távolabbi, nemesebb cél érdekében, ne csak a pillanatra koncentrálva éljünk, hanem hosszútávra rendezkedjünk be.
– Pálúr Kornélia: Mi az egyetemistáknak, főiskolásoknak nyár végén rendezett Diák Bibliakörben ismerkedtünk meg, ahová szívünkben azzal a vággyal érkeztünk, hogy bővítsük az ismereteinket Istenről. Ha van egy jó alap, akkor arra lehet házat építeni, és az az alap nagyon sok mindent kibír, még hogyha a ráépített dolgokból néha egyik-másik el is mozdul, vagy új kerül a helyükre. A mi házasságunkban ez az alap nem más volt, mint hogy mindketten – külön-külön is – Istennek az igéjére szerettük volna rábízni magunkat. Így aztán már a házasságunkat is erre az alapra támaszkodva építettük fel, a maga buktatóival és nehézségeivel együtt. 
– Minden ember életében vannak hullámvölgyek, amelyek, ha győztesen kerülünk ki belőlük, megerősítenek bennünket. Betekintést engednének, hogy mi volt a legnagyobb kihívás az önök életében, ami próbára tette a szerelmüket. Ön híres orgonistaként gyakran játszik külföldön. Említette már a távolságot a kapcsolatuk elején, lehet ez vízválasztó egy család életében?
– Pálúr János: Úgy gondolom, hogy az én rendszeres, külföldön játszott koncertjeim inkább az öröm kategóriáját jelentik a családom számára. Minden ilyen távol töltött alkalomra magammal viszem az egyik családtagomat, s ez már hagyománnyá vált nálunk. Így újabb és újabb élményekkel színesítjük a családi életünket, szóval ezek a külföldi utak nem jelentenek próbatételt. A kihívást inkább az jelenti, hogy a feleségemmel mindketten maximalista attitűddel rendelkezünk és itt már könnyebb összekoccanni, vagy súrlódni egymással, ha nem pont úgy képzeljük el a problémák megoldását. Minden nap egy újabb lehetőség, hogy felül tudjunk kerekedni önmagunkon a családi béke és harmónia érdekben, hogy egymásra támaszkodva tudjuk megélni a hétköznapokat.
– Önök nagyon fiatalon házasodtak össze, igaz?
– Pálúr Kornélia: Talán a mai sztenderdek tükrében korán köteleztük el magunkat. Én 23, János 24 éves volt, mikor összeházasodtunk. Még egyetemisták voltunk, előttünk volt az egész élet, a hivatásunkban még nem tudtunk kiteljesedni, nekem még a diplomám sem volt a kezemben. Szóval nem volt egy stabil egzisztenciális hátterünk, de mindezek ellenére nem éreztük fiatalnak magunkat ahhoz, hogy összekössük az életünket. Hamar megszületett az a vágy is bennünk, hogy gyermekeink legyenek. Ez persze sokszor nem az ember döntésén múlik, hanem hogy megadatik-e neki. Nekünk megadatott!
– A mai fiatalok egyik legnagyobb dilemmája, hogy a karriert vagy a gyermeket válasszák, és emiatt jellemzően kitolódik a gyermekvállalás. Önnél ez egy pillanatig sem volt kérdés?
– Pálúr Kornélia: Azért azt nem mondanám, hogy pillanatig sem volt kérdés. De úgy gondolom, hogy mint mindennek, a karrier-építésének is meg van a maga ideje az ember életében. János életében ez korán elkezdődhetett, az én életemben pedig akkor egy sokkal fontosabb feladatra kellett koncentrálnom: gyermekeket neveltem, és csak jóval később indulhattam el a munka világába vezető úton. Ez az út biztosan nem az, amelyen 25 évesen indultam volna el, de szerinem nem maradtam le semmiről, amit 40 évesen – amikor először a tanári pályára léptem – ne tudtam volna megvalósítani.
– Pálúr János: Nálunk a család, a hobbi és a munka valahogy mindig fedésbe került egymással. Legszebben ez a Párizsban töltött tanulmányi éveimben valósult meg, legtöbb közös élményünket – két gyermekkel – itt gyűjtöttük. A következő években egyértelművé vált, hogy konfliktus helyett, inkább közös élményeket hoznak az utazásaim és a karrierem. Azzal együtt, hogy persze vannak kihívásai is ennek az életformának. 
– Önök szerint egy házasságban van még jelentősége a régen oly jól működő, hagyományos férfi és női szerepeknek?
– Pálúr János: A mi családunkban 30 éven át jól működtek ezek a tradicionális szerepek, de hogy mindez hosszú távon is megvalósítható legyen, ahhoz szükség van az egymásra való odafigyelésre, a kölcsönösségre. Nem szabad elzárkózni az elől, hogy adott esetben egymástól is átvállaljunk feladatokat. Észre kell venni, ha a másikra már túl sok teher rakódik és átvállalni belőle, még ha ez áldozattal jár is, annak érdekében, hogy a családi harmónia megmaradhasson.
– Van olyan szállóige, amely jellemzi a házasságukat?
– Pálúr Kornélia: A gyerekek mindig azt szokták nekünk mondani, hogy „mama te gondoskodsz a szükségleteinkről, a papa meg az örömeinkről”. Érthetőbben: ha én vásárolni megyek, megveszem azt, amire a családnak ténylegesen szüksége van, hogy elkészíthessem nekik az ételeket. Ha az apukájuk megy be az üzletbe, ő megveszi az összes ínyencséget, olyan dolgokat, amiket én sosem vennék meg. Ez talán mutatja a köztönk levő árnyalatnyi különbséget.
– Ha visszamehetnének az időben, akkor bármit is változtatnának?
– Pálúr János: Most már tudom, hogy a családfői felelősség veszélyes csapda lehet. Rosszul értelmezett, vagy eltúlzott felelősségtudatból sokszor szigorúbb voltam a kelleténél a gyermekeimmel, amit később már bántam. Ha ezeket a gyermeknevelési szituációkat újra élhetném, akkor megpróbálnék lazább édesapa lenni. De visszanézve az elmúlt 30 évre, nagyon hálás vagyok azokért a pillanatokért, amiket együtt, egy családként sikerült megélnünk.
– Pálúr Kornélia: Életünk legmeghatározóbb pillanatain semmit sem változtatnék: sem a párválasztáson, sem a lelki meggyőződésemen, sem a pályám alakulásán, sem pedig azon, hogy sok időt töltöttem édesanyaként otthon a gyermekeimmel. Minden úgy volt szép, ahogy történt. 
– Önök szerint nehezebb most a fiatalok élete a párkeresés, a párválasztás tekintetében? Változott a fiatalabb generációk elképzelése a házasságról? Miért végződik ennyi házasságkötés válással?
– Pálúr János: A generációk között mindig is voltak, vannak és lesznek különbségek. A fiatalabbak sokkal modernebbnek tekintik magukat és elavultnak vélik a régi idők szokásait, ami még rendjén is volna. De jó lenne, ha megértenék – amit mi már régen tudunk – hogy az élet kihívásait nem tüntetik el a korszerű dolgok. Akinek van lelki alapja és tudja mit jelent a gyakorlatban a Biblia igazságait és tanítását komolyan venni, az bele mer vágni egy kapcsolatba és meg is tudja tartani azt. Természetesen egy házasságban vannak buktatók, akadályok, mi sem tudtunk az elején mindent, de azt igen, hogy mire érdemes alapozni ezt a szövetséget: az őszinteségre és a hitre. Az értékálló dolgok nem változnak az idő múlásával.
– Pálúr Kornélia: A környezetünkben sok fiatal él és látom, hogy vágynak arra, hogy társuk, családjuk legyen, de megtalálni a másik felüket – illetve maga az elköteleződés – jóval hosszabb ideig tart náluk. Ez összefügghet azzal, hogy csak akkor mernek belevágni, ha egzisztenciálisan minden körülmény stimmel, a lakás, a hivatás stb. Ha mi ugyanígy gondolkodtunk volna annak idején, akkor 20 év múlva sem házasodtunk volna össze. A bizalom, a hit fontos, hogy meglegyen már az elején, a többit pedig majd együtt megteremtik.
– Ha tanácsot adhatnának a fiatal pároknak, akkor milyen vonalvezetőt adnának nekik?
– Pálúr Kornélia: Közös értékrendre építsék a házasságukat. Ha olyan időtálló értéket választanak, mint Isten igéje, akkor jó úton járnak. Ezen kívül nagyon fontosnak tartom az őszinteséget, a nyitottságot és a teljes kitárulkozást egymás felé. Egy házasságban soha nem lehet hátra dőlni, minden nap küzdeni kell azért, hogy amit közösen elértünk, úgy is maradjon.
– Pálúr János: Én férjként és férfiként azt tanácsolnám a fiataloknak, hogy bár nem annyira divatos manapság, merjenek hűségesek maradni a házastársukhoz. Holtomiglan-holtodiglan.
Kisfaludy Nóra
A kiemelt kép forrása: Viviennaomi Photography
