Nem csodaszer, de csodálatos szer

Idén lenne 100 éves idősebb Béres József, a Béres Csepp feltalálója. Ez alkalomból dr. Béres Józseffel, a cégcsoport elnökével és feleségével, Béres Klára kommunikációs igazgatóval beszélgettünk a csepp megálmodójáról, a találmány küzdelmes útjáról és szerepéről, valamint a család és a hit fontosságáról.

id. Béres József, a Béres Csepp feltalálója ( A kép kizárólagos tulajdonosa a Béres cégcsoport)

– Ha élne idősebb Béres József, biztosan büszke lenne arra, ahol most a Béres-cégcsoport tart, amit képvisel, ahogyan fejlődik és arra, ahogy most a válsághelyzetben cselekszik.

Béres József: Mi mindketten a cég alapítása körüli időben, 1989-90-ben kezdtünk el részt venni a részvénytársaság munkájában, édesapám 2006-ban hunyt el. Ő úgy hagyott itt minket, 16 év közös munka után, hogy pontosan tudta, az életműve jó kezekben van. Nem volt egyikünk sem vérbeli üzletember, de a cél, hogy erkölcsileg méltó helyre kerüljön édesapám élete és a találmánya, mindennél erősebben hajtott minket. Nagy ívet járt be a Béres cégcsoport, folyamatosan fejlődni tudtunk, a hajónkat mindig jó irányban tartottuk, azok szerint az erkölcsi és üzleti intelmek szerint haladtunk, amelyeket ő ránk hagyományozott. Úgy gondolom, hogy édesapám büszkén tekint le ránk, és harminc évvel magunk mögött – amikor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a rendszerváltáskor induló vállalkozások közül, ma a Béres az egyik legsikeresebb családtörténet – mindannyiunkat jó érzés tölthet el.

Béres Klára: Egészen biztos vagyok benne, hogy ő most boldog odafent. A mindennapi munkánkban szem előtt tartjuk azt az életszemléletet, tisztaságot, bátorságot, ahogy ő élt, és amit képviselt. Ezekből merítünk erőt a hétköznapokban. Úgy érezzük, hogy halála óta őrző angyalként vigyázza a munkánkat. A mi kötelességünk, célunk az is, hogy emlékét tudatosan építsük és ápoljuk. Múzeumokat hoztunk létre a vállalaton belül Budapesten, Szolnokon. Halálát követően szobrok őrzik az emlékét Záhonyban, Lakitelken. Utcák, sétányok viselik a nevét és iskolát, egészségügyi intézményt is neveztek el róla.

id. Béres József a fiával, dr. Béres Józseffel a laboratóriumban, 1990-ben ( A kép kizárólagos tulajdonosa a Béres cégcsoport)

– Mi az az életszemlélet, értékrend, amelyben idősebb Béres József hitt, amiért küzdött, ami a mai napig a cég zászlajára van tűzve?

 Béres József: A tudás, a szorgalom és a kitartás jellemezte édesapámat. Amiért ő egész életében küzdött: az emberek egészségének a védelme. A vállalatunk értékeit tekintve a két legfontosabb, amely az ő személyéhez kötődik, az élet és egészség védelme, a másik pedig a tudás megbecsülése, a tudás alapú szakmai fejlődés, az innováció. Fontos még számunkra, hogy emberközpontú munkahely legyünk, az üzleti tisztesség mentén dolgozzunk, etikusan kommunikáljuk a termékeinket, mert nemcsak magunkért, a munkatársainkért érzünk felelősséget, hanem tágabb értelemben a társdalomért is, és ezzel teljesedik ki édesapám küldetése.

– Melyek a vállalat társadalmi felelősségvállalásának főbb pillérei?

Béres Klára: Apósom egész életét a másik emberért való tenni akarás motiválta. A családjáért és a szűkebb, tágabb környezetéért állandó felelősséget érzett, ahol csak tudott, segített. Egy ilyen mentalitású embernek az erkölcsi öröksége erős nyomokat hagy. Belénk ivódott ez a hozzáállás, az odafigyelés a másik ember iránt, és büszkék vagyunk arra, hogy az ő szellemi útján járhatunk tovább. Amikor a cég felelősségvállalásról beszélünk, akkor ezek nem légből kapott marketing üzenetek, hanem valóban ott van a mindennapjainkban, hozzánk tartozik kezdetektől fogva. A legnagyobb támogatást a termékeinkkel tudjuk nyújtani, igyekszünk is évről évre komoly mennyiségű termékadománnyal segíteni a rászorulókat. Jó kapcsolatot ápolunk az országos karitatív szervezetekkel, és rajtuk keresztül éves szinten emberek százezreihez tudunk eljutni a határon innen és túl is. Hiszünk abban, hogy a jövőt a fiatalokra kell építeni, ezért fontos számunkra az oktatás támogatása is, például Béres-ösztöndíjakkal, tanulmányi versenyek segítésével. Magyar emberek, magyar cég lévén kiemelkedő küldetésünknek tekintjük a magyar kultúra ápolását. Csak egy kedves példát említek: a Szép magyar ének című daloskönyvet, hozzá tartozó hangzóanyaggal, mely a legszebb magyar népdalokat és egyházi énekeknek gyűjti össze egy hatalmas csokorba. A férjem azzal a céllal állította össze ezt a gyűjteményt, hogy minél több családba, közösségbe eljuthasson az éneklés csodálatos öröme. Hívő emberek vagyunk, így fontos nekünk az egyházak segítése, támogatása is. A Béres múltjából adódóan pedig az egyik legfontosabb terület, ahol tevékenykedünk a daganatos betegek segítése.

Id. Béres József fiával, dr. Béres Józseffel és Béres Klárával 2005-ben (A kép kizárólagos tulajdonosa a Béres cégcsoport)

– A kezdetekkor csodaszerként emlegették, 2013-ban hungarikum lett, de vajon tudják az emberek, hogy milyen életút, mekkora küzdelem van a csepp története mögött?

Béres József: Az 1990-es évek közepe tájékán fogalmazódott meg bennük, hogy fontos lenne megírni édesapám történetét. Különleges élete volt, mások számára is sokat adó. Akkor már derengeni látszott a fény az alagút végén, remélhettük, hogy életútja nem csak egy küzdelmes, hanem szakmai vonatkozásban is eredményes történet lesz. Feleségem 1999-re készült el az életrajzi könyvvel, az első kiadás Szirtfoknak lenni címmel jelent meg, később a bővített kiadás, Cseppben az élet címet kapta. A könyv még édesapám életében íródott, és az ő elmesélései, személyes történetei alapján fest hiteles képet róla. Ez a mű pont úgy őrizte meg őt az utókornak, amilyen valójában volt, ahogy élt, küzdött, gondolkodott, tevékenykedett. A könyv hála Isten sok emberhez eljutott, nagy sikert aratott. Megírásakor ki gondolta volna, hogy évekkel később többeket ösztönöz majd egyéb alkotások – könyvek, színdarab, dokumentum- és játékfilmek – létrehozására. Ilyen formán nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy mára széles körben ismertté vált, és ma is hatással van ránk az ő élete. Életművét 2000-ben a Magyar Örökség részének nyilvánították, 2013-ban pedig az egészség és életmód kategóriában elsőként választották hungarikumnak legfontosabb találmányát, a Béres Cseppet, melyre méltán lehetünk büszkék, mind idehaza, mind a nagyvilágban.

Béres Klára: Ezek az alkotások, amelyek id. Béres József életéről születtek, nemcsak azért fontosak, mert bemutatták az ő hányattatott sorsát, bátor küzdelmét, becsületességét és végül kitartásának eredményét, hanem azért is, mert egy olyan korszakról szólnak Magyarország életében, amelyet a most élőknek is nagyon fontos ismernie. A szocializmus időszakában újszerű nézeteit áltudományosnak kiáltották ki, és számtalan nehézséget kellett leküzdenie, elviselnie, amíg találmánya a rendszerváltozást követően elismerést szerezhetett. 1975-ben kuruzslás vádjával eljárás is indult ellene. Kezdetben felettesei, ellenlábasai, majd a szocialista hatalom és kegyetlen cenzúra lehetetlenítette el a munkáját, s megakadályozta, hogy a Béres Csepp az őt megillető helyre kerüljön. Ám a benne lakozó rendkívüli elhivatottság még életében legendává nemesítette alakját. Idén lenne 100 éves, és a születésnapjához kötődően pályázatot írtunk ki, hogy a köztünk élő, őt még személyesen ismerő emberek írják meg nekünk, milyennek látták őt, milyen vele kapcsolatos élményeket őriznek. A pályázatra olyan szép és megható írások érkeztek, amelyek még minket is elérzékenyítettek. Könyvvé szerkesztettük őket és Béres József 100 címmel jelent meg a közelmúltban.

A gyermekek: Béres Melinda, Marcell és Merse 2016-ban ( A kép kizárólagos tulajdonosa a Béres cégcsoport)

– Nincs annál szebb, mint mikor az ember küldetését, misszióját a családja viszi tovább, s ezáltal biztosítva van a cég jövője. A Béres cégcsoport mára egy generációkon átívelő családi vállalkozás. Hogyan élik meg a közös munkát?

Béres József: Büszkeséggel tölt el, hogy mostanra egy három generáción átívelő, családi indíttatású vállalkozás a miénk. A munkámban, a mindennapjaimban ez az egyik legfontosabb hajtóerő, hogy tudom, ennek a rengeteg erőfeszítésnek lesz folytatása, a gyermekeink tovább viszik azt, amiért édesapám annyit küzdött, s mi is oly sokat dolgoztunk.

Béres Klára: Minden nap örömmel és lelkesedéssel végzem a munkám, mert nagyon szeretem, amit csinálok. Arra neveltem a gyerekeimet is, hogy olyan munkát keressenek maguknak, amit szívvel-lélekkel tudnak végezni, amiben örömüket lelik, amiben igazán ki tudnak teljesedni. Sorsajándéknak élem meg, hogy a saját elhatározásukból a vállalat mellett döntöttek, s hittel, lelkesen építik tovább azt a csodálatos örökséget, amit apósomtól kaptunk. Három gyermekünk van. A legkisebb még tanul, egyetemista, ő egyelőre még nyitott könyv. A két nagyobb végzett közgazdász, és ma már mindketten a vállalat igazgatóságának a tagjai. Melinda a szőlőbirtok vezetője, Marcell pedig innovációs és portfoliómenedzsment igazgató.

– A csepp jelentősége a 2020-as vírushelyzetben felértékelődhet, hiszen egyik fegyverünk a koronavírusjárvány ellen az immunrendszerünk megerősítése, amiben a készítménynek szerepe lehet. Annak idején, amikor a daganatos betegeken segített, akkor „csodaszernek” hívták az emberek, mi a helyzet most?

– Béres József: Édesapám agrármérnökként az 1960-as évek közepétől a burgonya vírusos megbetegedéseivel foglalkozott. Több évtizedes kutatómunkájának a lényege – amelyet előbb a növények, majd később állatok, végül az emberek körében végzett –, hogy nem a vírusokat akarta elpusztítani, hanem a gazdaszervezetet kívánta megerősíteni. Vizsgálatai során rájött a nyomelemek létfontosságára, melyeknek az élővilág mindhárom szintjén óriási szerepük van az ellenálló-képesség megfelelő működésében. 1989-2000 közötti időszakban azon dolgoztunk, hogy a cseppet gyógyszerré tudjuk fejleszteni, s jelenleg, mint nyomelemeket pótló készítmény, az elsők között van az immunrendszer megerősítésében. Egy járvány ellen nemcsak azzal lehet küzdeni, hogy betartjuk a higiénés szabályokat vagy a távolságra ügyelünk, hanem azzal is, ha a szervezetünket a lehető legjobb állapotban tartjuk. Nem csodaszerről van szó, de mindenképpen egy csodálatos szerről.

– Béres Klára: A megalakulásunk óta azon dolgozunk, hogy az emberek egészségtudatosságát építsük. Apósom tanított bennünket arra, hogy meg kell értetni az emberekkel, hogy az egészségünk megvédése sokkal könnyebb feladat, mint a betegséget gyógyítani. 2020-as év egy nagy felkiáltójelet tart az emberek elé. Felszólít minket, hogy amennyire lehetséges, vegyük kezünkbe a sorsunkat, és figyeljünk az egészségünk védelmére. Fel kell ismernünk, hogy mi magunk vagyunk az első számú felelősei az egészségünknek.

id. Béres József fiával, dr. Béres Józseffel, valamint Béres Klárával és unokájával Béres Melindával 2005-ben ( A kép kizárólagos tulajdonosa a Béres cégcsoport)

– A 2020-as év lényegében a koronavírus elleni küzdelem éve. Hogyan tud a Béres Gyógyszergyár segíteni ebben a gigászi harcban?

Béres Klára: Ha szükség van a segítségre és tudunk segíteni, akkor azt megtenni kötelességünk, így szól családi intelmünk. A mostani helyzet rendkívül aggasztó, mi is megpróbálunk a magunk módján minél többet tenni az emberekért. 2020 tavaszán az egészségügyi intézményeknek, a járványügyi védekezés frontvonalában dolgozóknak, valamint az idős- és szociális otthonok lakóinak juttattunk el nagy mennyiségű termékadományt. A második hullámnál, az október végén átadott készítményekkel pedig a pedagógusokat kívántuk támogatni, akik a mostani nehéz napokban is áldozatosan végzik munkájukat. Segítettünk még életmentő műszer beszerzésében, és ahogy mindig tesszük, számos kis és nagy karitatív szervezeten keresztül is támogatjuk a veszélyeztetettek egészségét.

– Ez a karácsony más lesz, mint az eddigiek. Hogyan készül a vállalat és a Béres család az ünnepekre?

Béres Klára: A karácsony egy különleges időszak, amely most valóban más lesz, mint eddig. Mindenkiben van egyfajta aggodalom és kétségbeesés, de fontos lenne ezen túljutni, és tiszta szívvel, jó érzéssel, mély hittel közeledni a karácsony felé. Nálunk a szervezet életében az évzárás mindig különleges ünnep szokott lenni. Eddig minden évben végigjártuk a vállalatunk telephelyeit, Szolnoktól Erdőbényéig, és személyesen találkoztunk a kollégákkal, megköszöntük nekik az évet, átadtuk az elismeréseket, jutalmakat. Idén ezek a személyes találkozások elmaradnak. De a technika segítségével mégis majdnem élőben üzenhetünk, és elmondhatjuk, hogy milyen hálásak vagyunk minden munkatársunknak, hogy töretlen volt bennük a kitartás, és ebben a nehéz, járvány sújtotta időszakban is helyt álltak, hogy a cég működőképes tudjon maradni. Nálunk a vállalat fogalma mást jelent, többet, mint egy egyszerű munkahelyet. Mi a Béresben mindannyian egy nagy család tagjai vagyunk.

Béres József: A karácsony Jézus Krisztus születésének az ünnepe. Mi görögkatolikusok vagyunk, nekünk az adventi várakozás hat héten át tart.  Ez az időszak az elmélyülésről, a szívünkbe szálló Krisztusról szól.  Ilyenkor sokat imádkozunk és énekelünk együtt, szentmisékre, rorátéra járunk. Idén, sajnos, a vírushelyzet miatt csak virtuálisan fog ez utóbbi megvalósulni, de talán több időnk lesz elcsendesedni, egymásra figyelni és hitünket megélni. A karácsony a szeretet szent ünnepe, és nem szabad, hogy tárgyi ajándékokról szóljon, hiszen ez a kereszténység egyik legfontosabb eseménye: Jézus Krisztus megtestesülése.

Béres család 2019-ben (A kép kizárólagos tulajdonosa a Béres cégcsoport)

Kiemelt képünkön: id. Béres József, a Béres Csepp feltalálója (A kép kizárólagos tulajdonosa a Béres cégcsoport)

Habsburg–Lotaringiai Mihály a Vasárnapnak: Megnyugvás, hogy egy keresztény kormány által vezetett országban élhetek

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!