A KDNP felszólította Karácsony Gergelyt, hogy rúgja ki a kereszténygyűlölő szakértőjét

Békés Gáspár betiltaná a gyermekek megkeresztelését, a kisebbik kormánypárt szerint távoznia kell a pozíciójából.

Mint ismert, a Vasárnap.hu derítette ki, hogy a Főpolgármesteri Hivatal  Klíma- és Környezetügyi Főosztályán dolgozik szakértőként az a Békés Gáspár, aki rendszeresen tesz közzé kereszténygyalázó posztokat a közösségi médiában, két évvel ezelőtt megjelent írásában pedig arról értekezett, hogy a Don-kanyarban elesett magyar katonák nem voltak hősök.

A keresztényeket gyalázta a Facebookon Karácsonyék környezetügyi szakértője

Azóta megtudtuk, hogy a magát ateista aktivistaként is aposztrofáló Békésnek a gyermekek megkeresztelésével is problémája van, szerinte az államnak be kellene tiltania ezt a szokást. 

Betiltaná a keresztelést Karácsony Gergely egyik szakértője

 

„Jogi szempontból egyértelműen illegitim a keresztelés, na de hogyan lehetne felszámolni a gyakorlatban?”

– tette fel a kérdést az Ateista forradalom nevű blogon 2018-ban megjelent írásában.

Ezt követően a Klubrádió műsorában is megerősítette az álláspontját, a keresztelést a gyermekek jogainak megsértésének nevezte.

A KDNP felszólította Karácsony Gergelyt, hogy azonnal távolítsa el hivatalából Békés Gáspárt

Vasárnap közleményt adott ki az ügyben a Kereszténydemokrata Néppárt. A Semjén Zsolt és Vejkey Imre által jegyzett kommüniké úgy fogalmaz,

„A Kereszténydemokrata Néppárt felszólítja Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy a gyermekek megkeresztelését betiltani akaró szakértőjét azonnal távolítsa el hivatalából! Ez az antikrisztiánus patológikus gyűlölet Rákosi legsötétebb korszakát idézi.”

Pénteken lapunk is megkereste Karácsony Gergelyt, hogy kiderítsük, a főpolgármester osztja-e környezetügyi szakértője gondolatait a keresztelés betiltásáról. Választ azóta sem kaptunk.

FRISSÍTVE 2021. 02. 02.

Kirúgták a Városházáról a kereszténygyalázó Békés Gáspárt

Horváth Tamás

 

Kiemelt képünkön: Békés Gáspár. Forrás: PestiSrácok

Iratkozzon fel hírlevelünkre