A keresztényeket gyalázta a Facebookon Karácsonyék környezetügyi szakértője

A Don-kanyarban elesett magyar katonákról pedig azt írta, hogy nem voltak hősök.

Hiába „nyilatkoztatta ki” még tavaly májusban Karácsony Gergely, hogy Budapesten nincs helye a „szottyos gyűlöletnek”, úgy tűnik, a főpolgármesteri intelem csak a Deák téri kettős gyilkosság áldozatairól békésen megemlékező szurkolóknak szólt, a közvetlen munkatársaknak nem.

Máskülönben a Főpolgármesteri Hivatal nem alkalmazná kinevezett köztisztviselőként Békés Gáspárt, aki a Városhaza Klíma- és Környezetügyi Főosztályán dolgozik – mint a környezeti stratégiai tervezés szakértője.

A magát ateista aktivistaként is aposztrofáló szakember rendszeresen tesz közzé kereszténygyalázó posztokat a közösségi médiában, két évvel ezelőtt megjelent írásában pedig arról értekezett, hogy a Don-kanyarban elesett magyar katonák nem voltak hősök:

„…emberélet kioltása nem lehet hőstett. Lehet szükséges rossz; lehet tragédia, rendszerhiba, társadalmi vagy globális folyamatok eredménye és akár véletlen is, de hősies semmiképp. A hősiesség olyan eszményi fogalom, melybe ez nem tartozhat bele, hiszen ellentétes az alapjaival.”

(Békés okfejtése már csak azért is fals, mert egyenlőségjelet tesz a hétköznapi életben elkövetett emberölés és a háborús ellenség leküzdése közé. Ez olyasfajta szélsőséges pacifizmus, amit még a liberálisok többsége is élből elutasít.)

Azonban amiben Karácsonyék környezetügyi szakértője igazán lubickol, az a nyílt színi kereszténygyalázás. Békés Gáspárnak még saját mémoldala is van (Magyarország Jobban Mémesít), aminek a képeivel előszeretettel árasztja el a baloldali Facebook-csoportokat.

Alább például az látható, amint a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus módosított plakátját úgy osztotta meg, hogy közben közel-keleti menekültnek nevezte Jézus Krisztust.

Forrás: Facebook

Orbán Viktor tavaly nyári Facebook-posztja kapcsán pedig azt tartotta fontosnak megjegyezni, hogy szerinte – a keresztes hadjáratok mellett – a pedofília, a nemi erőszak, a szexizmus és a tudományellenesség is a keresztény értékek közé tartozik.

Forrás: Facebook

Egy, a mémoldalán megjelent képen pedig a szado-mazochizmust hasonlította össze a katolicizmussal – az utóbbi követőit pedofilnak titulálva.

Forrás: Facebook

Sajnos nem meglepő, hogy ilyenkor nincs probléma az általánosítással, és Karácsony Gergely sem kezd el „szottyos gyűlöletről” beszélni, hiszen, mint tudjuk, Pápai Gábor karikatúrája kapcsán a bíróság is kimondta:

Magyarországon következmények nélkül lehet gyalázni a keresztényeket.

Ne legyenek tehát illúzióink, Békés Gáspár Főpolgármesteri Hivatalban betöltött pozícióját sem fogja megrengetni, hogy nyíltan uszít a keresztények ellen. Bezzeg, ha más világvallások követőivel, netalántán az LMBTQ-emberekkel tenné mindezt…

FRISSÍTVE 2021. 02. 02.:

Kirúgták a Városházáról a kereszténygyalázó Békés Gáspárt

Horváth Tamás

 

Az ügyben eljáró bírónő szerint kifejezetten jópofa a Népszava kereszténygyalázó karikatúrája

Mire számíthatnak a keresztények, ha 2022-ben győz a baloldal?

A katolikus papok ellen hergel Gyurcsány propagandistája

 

Kiemelt képünkön: Békés Gáspár. Forrás: ATV Magyarország YouTube-csatorna

Iratkozzon fel hírlevelünkre