„Elég, ha a Pápa csak megemlíti az abortuszt, már nem lesz jó a sajtója. Sőt, a sajtó szisztematikusan mellőzi a Pápa szavait” – hívta fel a figyelmet a Vatikán-szakértő újságíró, Sandro Magister a L’Espresso című hetilapban vezetett blogjában. Szerinte el kellene gondolkodnunk azon, hogy a médiában a pápát vagy az egekbe emelik, vagy cenzúrázzák, attól függően, hogy mit mond.
Argentínában tavaly december végén született meg a döntés arról, hogy az országban legalizálják az abortuszt. A jogi lépés nagy felháborodást váltott ki életvédő körökben. Ferenc pápa levelet is írt az ügyben egy argentin női életvédő csoportnak, melyben elkötelezett vezetőjüket csodálatáról biztosította, majd feltette a kérdést: „Vajon helyénvaló, ha egy problémát egy emberi élet kioltása árán oldunk meg? Mennyire fogadható el, ha egy probléma megoldását egy bérgyilkosra bízzuk?” Erről a levélről azonban több helyi lap mélyen hallgatott.
A Vatikán-szakértő újságíró blogjában emlékeztet arra, hogy az ilyen szavak semmiképp sem tekinthetők úgy, mintha a pápa száján csak véletlenül csúsztak volna ki. Álmodjunk együtt című könyvében Ferenc kijelentette: nem hagyhatja szó nélkül, hogy
a WHO jelentése szerint abortusszal világszerte minden évben 30-40 millió meg nem született gyermek életét dobják el.
A katolikus egyházfő fájdalmát fejezte ki amiatt is, hogy a világ számos, fejlettnek számító régiójában támogatják a művi terhességmegszakítást, amennyiben a baba valamilyen fogyatékosságban szenved, vagy éppen nem tervezték, pedig az emberi élet soha nem jelenthet terhet – az emberi életet felemelnünk kellene, nem pedig eldobni.
hirdetésA pápa szerint az abortusz súlyos igazságtalanság.
Szerinte ha az önrendelkezésünk csak más emberek halála révén valósulhat meg, akkor az nem más, mint rabság.
Sandro Magister blogjában arra is felhívja a figyelmet, hogy azok az argentin püspökök, akiket Ferenc maga képzett ki még helyi érsekként, a korábbinál sokkal erőteljesebben állnak ki az abortusztörvény ellen, miközben az egyre kevésbé katolikus Lengyelországban templomokat foglalnak el, és gúny tárgyává teszik a püspököket.
Ferenc pápa január elsején korábbi tanítványaihoz szólt levelében, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk:
„Kedves Barátaim!
Köszönöm a leveleteket! Nagyon megörültem neki, amikor megkaptam, és örömmel töltött el, hogy ennyire aggódtok a haza sorsa miatt. A hazaszeretet az az alapvető érték, amely a nagy elődeink, a hagyományaink és a nemzettársaink iránti szeretetet mutatja meg. Különösen Európa egyes országaira gondolva néha azt hiszem, hogy a hazaszeretetnél csak a „cég” iránti szeretet nyilvánul meg jobban, amely aztán az országot is irányítja… és ha ezt így látjátok, akkor ez nekem Jorge Dragone költeményét juttatja eszembe: „Meghalt a hazánk”.
Be kell vallanom, hogy az ott történtek minden részletét nem ismerem. Az államtitkárságtól hetente egyszer kapok tájékoztatást a világ eseményeiről. Ez a tájékoztatás jó, a híreket gondosan válogatják össze. Ezekből értesülök az argentínai eseményekről, melyek között nem kevés akad, amelyek – bevallom – nyugtalanítanak. Politikusokkal nem folytatok levelezést. Tőlük csak ritkán kapok levelet, nagyon ritkán, a válaszom pedig nem a napi politikai küzdelmekre vonatkozik, hanem lelkipásztori és tanító. Egyik legutóbbi levélváltásomban felmerült az abortusz problémája, amire azt a választ adtam, amit mindig is, és amit a ma megjelenő Álmodjunk együtt c. könyvemben is leírtam:
az abortusz elsősorban nem vallási, hanem emberi kérdés, az emberi erkölcs kérdése, amely bármilyen hitvallás felett áll.
Javaslom, hogy a következő két kérdést tegyük fel: 1. Helyénvaló-e, ha egy problémát egy emberi élet kioltása árán oldunk meg? 2. Mennyire fogadható el, ha egy probléma megoldására bérgyilkost fogadunk? Mindig mulattat, ha valaki azt kérdezi tőlem, hogy „a pápa miért nem mondja el Argentínának az abortuszról alkotott véleményét?”. Hiszen
most, hogy pápa vagyok, nem is teszek mást, mint hogy az egész világnak, így Argentínának is erről beszélek.
Ez az egész egy teljesen más problémát vet fel. Általában nem azt ismerik az emberek, amit mondok, hanem azt, amit mások adnak a számba. Ez a sajtó műve, amely, mint tudjuk, csak egyes csoportok érdekeit, különleges érdekeket vagy pártérdekeket szolgál. Én pedig azt gondolom, hogy a közösségekben a püspöktől kezdve az egyszerű hívőig bezárólag minden katolikusnak joga van azt tudni, hogy valójában mit is mond a pápa, nem pedig azt, amit a sajtó a pápa szájába ad. E ponton nagy jelentőséggel bír az a jelenség, ahogy a történeteket az emberek továbbadják, ahogy valaki elmeséli nekem, hogy valaki más mit mondott, és így tovább, hiszen így terjednek a pletykák is. Az efféle kommunikáció miatt, amikor mindenki hozzátesz vagy elvesz valamit az eredeti történetből, keletkeznek az olyan hihetetlen mesék, mint amikor például Piroska a nagymamával egy asztalnál ül, és farkassültet falatozik. Ez történik minden történet továbbadásakor is.
Leveletekben kétszer is szóba hozzátok a de Kirchner asszonyhoz fűződő közeli, baráti viszonyomat. Vele is, csak úgy, mint az elnöki hivatalban őt követő Mauricio Macri úrral is még hivatali idejükben volt utoljára kapcsolatom, azóta pedig nem. Kétségtelen, hogy a „jó barátja vagyok…”, és a „rendszeres kapcsolatot tartok fenn…” kifejezések értelmezése erősen függ attól, ahogyan Buenos Airesben a politikai kártyákat éppen keverik. Ez pedig már nem az első alkalom, hogy sajnos ezt kell mondanom nektek. Tréfásan azt mondhatnám, hogy soha nem volt még annyi „barátom”, mint mostanában. A magántulajdonra vonatkozóan csak az Egyház társadalmi tanítását ismételhetem.
Valóban igaz, hogy néhány kifejezésemet a sajtóban felkapták, hogy azokat a saját szemszögüknek megfelelően átformálják és aszerint értelmezzék.
Szent VI. Pál és Szent II. János Pál pápa azonban még sokkal erősebb kifejezéseket is használtak a magántulajdonnal kapcsolatban. Azt hiszem, hogy a plébániákon és a katolikus iskolákban nem magyarázzák el elég alaposan az Egyház társadalmi tanítását, különösen az abban XIII. Leo pápa óta bekövetkezett változásokat. Az egyik boldog püspök, akinek a szentté avatási pere éppen most zajlik, kijelentette: „Ha a szegényeket óvom, azt mondják, szent vagyok. Ha pedig a szegénység okait keresem, akkor kommunistának neveznek”.
Dr. Grabois évek óta tagja az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatára létrehozott dikasztériumnak. Az állítólagos kijelentéseit illetően, hogy ő a barátom, illetve, hogy szoros kapcsolatban állunk, kérnék tőletek egy szívességet. A dolog nagyon fontos nekem. Szeretném, ha az ilyen kijelentések másolatát elküldenétek nekem. Nagy segítségemre lenne, ha megkapnám ezeket.
Nos, ez a levél hosszúra nyúlt. A ti leveletek olvasásakor az aláírásoknál többször is megálltam, és mindegyikőtökre külön-külön is visszaemlékeztem. Van köztetek olyan, aki azóta már dédnagyapa lett? Visszagondoltam ’64-65-re, és szeretettel idéztem fel azokat a képeket, amik a szívemet olyannyira megérintették, s közben akaratlanul is Gerardo Diego pohárköszöntője jutott az eszembe. Mindezek számomra is a forráshoz való visszatérést jelentik.
Köszönöm, hogy írtatok nekem! Imádkozom értetek és családjaitokért. Én pedig arra kérlek titeket, hogy ti is imádkozzatok értem.
Jézus áldását kérem rátok, és a Szűzanya óvjon titeket!
Testvéri szeretettel:
Francisco
Ui.: A Mindnyájan testvérek (Fratelli tutti) kezdetű enciklikám 42-53. pontjaiban többet is olvashattok arról, amit a médiáról gondolok.”
Forrás: Kath.net, Katolikus.ma; Fordította: Frick József
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:
Kiemelt képünk forrása: Flickr.com
