Le az adócsökkentéssel?

Amióta a miniszterelnök bejelentette a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adójának felére csökkentését, egy merő sírás-rívás az ellenzéki térfél: „kész, ennyi, ezzel megszűnt a magyar önkormányzatiság” – mondja gyakorlott teatralitással az egyik, „most akkor zárjuk be a bölcsődéket és az óvodákat??” – kérdi szavazóit kellő demagógiával a másik, „ez egy olcsó politikai bosszú” – szögezi le a harmadik.

Csakhogy olcsó politikai bosszúnak kicsit drága lenne egy olyan intézkedés, amely egyformán érinti a fideszes és az ellenzéki városvezetőket – különösen, mivel vidéken a fideszesből van több. Annak idején, amikor pártpreferenciától függetlenül minden önkormányzati adósságot átvállalt a kormány, tehát huss, megszabadított minden szoci és libsi polgármestert is a nyomasztó terhektől (összesen 1369 milliárd forintról, a GDP mintegy 4,2 százalékáról beszélünk), furamód nem harsogta az ellenzék, hogy micsoda gáláns vezetése van ennek az országnak, tényleg mindenkit kihúz a bajból. Mint ahogy az is oly természetes, hogy a baloldalon agyonszapult külügyminiszter milliárdos beruházásokat visz többek között Tatabányára is.

Most viszont hirtelen megy a majré, hogy segítség, kevesebbet kell fizetniük a kisvállalkozóknak, ez nem más, mint az ellenzéki városok kivéreztetése.

De oké, végezzünk egy gondolatkísérletet, és tegyük fel, hogy a kormányzati adócsökkentés nyomán méltatlanság éri az ellenzéki vezetésű városokat, és csakis őket. Felmerül a kérdés, ez esetben mi az ellenzéki politikus dolga, különösen, ha adott politikus egy magát kompetensnek gondoló és kormányzásra vágyó politikai erő tagja, hovatovább miniszterelnök-jelölt-jelöltje. Vajon az-e a megfelelő eljárás, hogy odaszalad az anyuci szoknyájának szerepét átvevő Facebook-üzenőfalhoz, és sír egy sort, hogy „bántottak bennünket”, majd – ha másnapra se múlik el – mindezt esetleg megismétli, kicsit szívszaggatóbban?

Mert mi lenne, ha az egész országot vezetnék, és – ne adj’Isten – jönne egy külső támadás? Odaülnének a laptop elé, és kétóránként posztolnák, hogy marhára nem fair kitolni velük, amikor ők folyamatosan építkeznének? Kitennének profilképnek egy harcias öklöt, keresztben piros-fehér terelőszalaggal, hátha megszeppen tőle az ellenség?

Nem akarnék tanácsokat adni az ellenzéknek, pénzért se, ingyen meg pláne, de ilyenkor, adventben azért csak felülkerekedik az emberben az altruizmus, úgyhogy teszek egy kivételt: az úgynevezett „problémamegoldás” módszerét javasolnám, az eléggé be szokott válni. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy le lehetne építeni itt-ott például néhány alpolgármestert (hisz ahol harminc évig eldöcögött a szekér eggyel, oda minek négy-öt) – maradjanak csak nyugodtan, szívesen tartjuk őket, már egészen hiányoznának. Hanem itt volna a pillanat egy igazi közösségteremtő kezdeményezésre, a civil kurázsi megcsillogtatásra, az állítólagos csendes kormányváltó többség megnyilatkozására: tudniillik attól még, hogy Orbán Viktor azt mondja a kkv-knak, januártól feleannyi iparűzési adót kell fizetniük, simán lehetne egyfajta polgári engedetlenségként juszt is az eredeti összeget átutalni a szegény szenvedő ellenzéki önkormányzatoknak.

Mert ugye eleve abból kell kiindulnunk, hogy a vállalkozók túlnyomó része balliberális, hisz egy interneteket nem ismerő fideszes, aki még az m1-ről se bír átkapcsolni távirányítóval az RTL Klubra, nyilván nem birkózna meg az e-számlázással. Tehát van itt egy csomó ellenzéki vállalkozó, akiknél most a gonosz kormány több pénzt hagy, az ellenzéki politikusok szerint teljesen fölöslegesen – egyszerűen fel kell kérni ezeket a szavazókat, hogy a megspórolt pénzt adományként utalják át a helyi bölcsődéknek, óvodának, kátyúmentesítési alapnak, vagy amire éppen kell (a most tiltakozó Kispesten például Krinyó biztos szívesen lekönyvelné a felajánlásokat).

A mozgalomhoz természetesen csatlakozhatnának a munkavállalók is:

aki igazán tesó, az egy összegben odaadhatja szomorúan hüppögő polgármesterének az idén megtakarított parkolási díjakat.

Ha a polgárok valóban könnyedén nélkülözik ezeket az összegeket, és amennyiben tényleg szívesen bíznák pénzüket az ellenzékre, akár sikersztori is lehetne a dologból. Ha és amennyiben.

Francesca Rivafinoli

A szerző további írásait IDE kattintva olvashatja.

Szétérzékenyített gyerekkorok

Kapsz egy iPhone-t, ha megcsókolod a Koránt