Az utcai kultúrharc – avagy hol születik Európa jövője?
Ha dereng is, mi az az Identitás Generáció, leginkább talán a liberális narratíva által belénk szuszakolt asszociációk dominálnak, holott az „avantgárd, jobboldali ifjúsági mozgalom egyfajta >>konzervatív Green Peace<<” – írja a Kommentár legfrissebb számában Bódi Ábel.
A mozgalom hazai vezetőjének dolgozata a francia események alapján bemutatja a kontrakultúra szellemi előzményeit, melyből hamar kitűnik, hogy a harc valójában a fiatalok lelkéért folyik – egy identitását vesztő nemzedék megmentéséért.
Bódi kritikát fogalmaz meg az ókonzervatív szellemi és politikai elittel szemben, amikor rámutat: a jobboldal feladta a politikai aktivizmust, ennek következményeként „intő példa az, ahol Európa egyes nemzetei tartanak”.
Az identitárius mozgalom e hibából tanulva jeleníti meg az újjobboldali unortodox értékképviseletet, hirdetve: metapolitikai hadviselésre van szükség.
S e hadviselésnek hatalmas jelentősége van, hiszen „ a 20. század végére már egészen jól látszik, hogy amit a 68-as nemzedék elkezdett, valójában miről is szól. Ez a nyugati társadalom hiperindividualizmusa, a hagyományok teljes felszámolása, sőt az ember valóságának megkérdőjelezése, amely már nem csak a nemzetiséget vitatja el, hanem magát a nemet is.” Ezt nyomatékosítva Bódi hozzáteszi: „a nyugati társadalmak eróziója önfelszámolássá vált”.
Az 1968-as felforgatás és annak minden szinten erőteljes térnyerése után az újjobboldali fiatalok válasza úgy jelent meg Nyugat-Európában, mint egyfajta „ellenanyag a globalizmus, a liberalizmus és a kultúrmarxizmus áfiumára”.
Munkájában Bódi Ábel röviden felvázolja, miként növekedett e szellemi tér, az eszmetörténeti háttér felvázolását követően azonban nem mulasztja el felhívni a figyelmet; azok az irányzatok, melyek letértek a krisztusi útról (elhagyva az egyházat, amely egyes tagjaiban látványosan meghasonlott és magáévá tette a liberális dogmákat), terméketlenek maradtak.
Európát meg kell menteni
A szerző a gyakorlati vetület bemutatásával sem marad adós. Egy hosszabb és több röviden felvillantott példával mutatja be, hogy Európa jövője miként születik a háztetőkön a politikai aktivizmus békés, de látványos elemeinek segítségül hívásával, vagy éppen azt, miként tudta a mozgalom újrakeretezni az ellenőrizetlen és korlátok nélkül zajló bevándorlásról szóló nyugati vitát egy közösségi adománygyűjtés után kibérelt hajóval, huszonéves patrióták hetekig zajló, a közösségi felületeket okosan felhasználó és a migránsok Európába szállítását leleplező tevékenységével. Az akciót követően tömegekben merült fel a kérdés: ha néhány tucat fiatal meg tudja akadályozni a tömeges illegális bevándorlást, államapparátusok miért nem képesek erre?
A hazai metapolitikai küzdelmekből kiemeli közelmúltbéli akciójukat, melynek során az Identitás Generáció néhány tagja felkapaszkodott a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületének homlokzatára és hatalmas „Itt nem lesz 1968!” feliratú molinót feszített ki, a politikai-társadalmi vita liberális narratívájának megtörése céljából és az egyetemi struktúra korszerűsítése ellen tiltakozók valódi logikájának bemutatására. Tettük sikeres volt, a képeket és a jobboldali értelmezést még a liberális sajtó sem tudta elhallgatni.
Megérkeztek az identitárius fiatalok. Hazafiak, keresztények, csibészek és okosak. Radikalizmusuk a kiállás és a közlés extrém módja.
Bódi Ábel dolgozata a Kommentár 2020/4. számában olvasható.
Vágvölgyi Gergely
Kiemelt képünk illusztráció: a magyar Identitás Generáció akciója a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületének homlokzatán. Fotó: Facebook, Bódi Ábel hivatalos oldala.
