Nemzeti összetartozás! – megjelent a Kommentár folyóirat új száma

A Kommentár folyóirat legfrissebb, 2020/2. számának középpontjában a nemzeti összetartozás kérdése, elmélete és gyakorlata áll. A közölt szövegek ezúttal is egyszerre hagyománycentrikusak és bátrak; a trianoni trauma feldolgozásáról, illetve nemzeti alapokról is elfogadható meghaladásáról éppúgy olvashatunk a lap hasábjain, mint Malcolm X (legendás afroamerikai emberjogi aktivista, muszlim hitszónok) élete és filozófiája konzervatív értelmezéséről - vagy éppen Antonio Gramsci jobboldali „visszavételéről".

A lapszám Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese írásával indul. A történész Tíz tézis Trianonról című szövege legelején máris kijelenti:

Trianon egymagában áll a magyar történelemben: gyászos 20. századunk, a száz év magyar magány bevezetője“.

Ezután következik a „tíz tézis”, köztük olyan – igencsak izgalmas – nyitómegállapításokkal, mint például Trianon mint esemény, illetve jelenség bizonyos értelemben megkérdőjelezi a történelemtudományt.

Mickolczy Ambrus történész, az MTA doktora Trianon ürügyén. Széljegyzetek Andrásfalvy Bertalan intéseihez című esszéjében Andrásfalvy Bertalan lapunknak adott interjújára reagál – meglehetősen kritikusan. A részletekbe menő – és igen magas színvonalú – bírálatban egyebek között olyasmiket olvashatunk, mint: „ha azt írnák meg történelemkönyveink, amiket ő [ti. Andrásfalvy] felsorol, akkor lehúzhatjuk a redőnyt, vagy kiléphetünk a történelemből, amire nincsen mód, bár Európa éppen valami ilyesmiben mesterkedik, és láthatjuk, milyen sikerrel”. A Miskolczy úr írása tárgyát képező interjúnkat a következő linkre kattintva olvashatják el:

Trianon nem csupán az első világháború következménye! – Andrásfalvy Bertalan a Vasárnapnak

Pogrányi Lovas Miklós filozófus A jobboldali törzsszövetség c. írásában a mai magyar jobboldal(iság) fő vonásait rajzolja meg. „A jobboldal mind etimológiáját, mind  pedig történelmi eredetét tekintve a jog, a tisztaság és a rend oldala volt” – olvassuk a szöveg legelején. Pogrányi a kortárs hazai jobboldal(iság) elemző-teremtő bemutatása során egyebek mellett a „periférián” elhelyezkedő felfogásokra-attitűdökre is kitér, és például megjegyzi, hogy bár “…a nemzetiszocializmust sokáig igyekeztek a jobboldal nyakába varrni“, határozottan kijelenthetjük:

a jobboldali törzsszövetségnek soha nem lehetnek tagjai azok, akik helyeselik a nemzetiszocializmus 1933 és 1945 közötti gyakorlatát – az élő embereken végzett kísérleteket, a fogyatékkal élők lemészárlását, a vallási és etnikai hovatartozás, valamint a szexuális orientáció alapján történő tömeggyilkosságokat“.

(Az írás egy részlete elolvasható a Mandineren.)

Demeter M. Attila filozófus „Politikailag gondolkodni, történelmileg látni” című esszéjében Hannah Arendt politikai gondolkodózól ír. A – sajnos vagy sem – leginkább nagy botrányt kavart, a zsidóság körében is heves ellenkezést kiváltó Eichmann-könyvéről (a náci háborús bűnös peréről, „a gonosz banalitásáról” avagy megrendítő szürkeségéről szerzett kötetről) elhíresült filozófusnő kapcsán Demeter felteszi a kérdést: „Egyáltalán miként tudunk pártatlan ítéletet alkotni a politika kérdéseiről anélkül, hogy közben kívül helyzenénk magunkat a politikán? Mint Arendt összes többi kérdése ebben az esszében, úgy ez is mélyen személyes: hogyan is helyezhette jeruzsálemi tudósítóként magát a politikán kívül ő, aki mindig is a politikai cselekvést tartotta a legmagasabb rendű emberi tevékenységnek? Mi a politikai pozíciója (s van-e politikai pozíciója) annak, aki csak beszámol a valóságról, de nem kívánja megváltoztatni azt? Politikai cselekedet-e a pártatlan ítéletalkotás?” (A témához kapcsolódóan ajánljuk Megadja Gábor A szabadság reakciós harcosai – a haladó politika közép-európai bírálata című könyvét.)

Eisemann György irodalomtörténész Kemény Zsigmond alakjával foglalkozik Történelem, végzet, forradalom – esztétika és politika Kemény Zsigmond életművében című írásában. Mint fogalmaz, Kemény „helyzete a magyar irodalmi kánonban egészen különlegesnek nevezhető. Míg az irodalomtörténész szakma nagyra becsüli, a legkiválóbbak között tartja számon, addig a nagyközönség egyáltalán nem olvassa, e közegben gyakorlatilag ismeretlen szerzőnek számít.

Minden nemzet történelmében vannak olyan események, melyeknek árnyéka igen hosszú. (…) Nekünk, magyaroknak ilyen Trianon” – írja Gali Máté történész, a VERITAS Tötrénetkutató Intézet munkatársa „Csak szellemi fölénye emelheti föl a magyar nemzetet” című írásában. A szerző a Trianon óriási sebeinek gyógyítását célzó komoly, a nemzeti alapállásba beilleszthető javaslatokat veszi sorra, azon szerző-gondolkodók megfontolásait, akik

szavaik, írásaik és tetteik révén „fogódzókat jelenthetnek számunkra a trianoni trauma meghaladásáról szóló gondolkodásban. Nemzeti múltunk egy fejezetét lezárva, a sikeres jövő lehetőségét megalapozva.

Kosztyó Gyula, a Clio Intézet történész munkatársa Változó tér, változatlan cél című értékes tanulmányában az „idén száz esztendős…” kárpátaljai magyarság „változatos történetét” mutatja be. „Nem az volt a célom, hogy részletekig menő alapossággal mutassam be az elmúlt száz év történetét, hisz ennek vaskos kötetekbe való összefoglalása is komoly feladatot jelentene. Ehelyett igyekezetem homlokterébeben Kárpátalja vázlatos bemutatása állt” – írja.

Hajnáczky Tamás Trianon és a revizionista cigányzenészek címmel közölt írást a Kommentár legújabb számában.„A Nagy Háború kitörése nemcsak a magyarokat szólította a sorozóbizottságok fürkésző tekintete elé, hanem a magyarországi cigányságot is. Cigány és magyar honvédek rövidesen egyazon rideg lövészárkokon osztozkodtak a kietlen hadszíntereken.” Hajnáczky kiemelten foglalkozik Bura Károly revíziós aktivistával, aki – például –

a Magyar Cigányzenészek Országos Egyesületét beléptette a Revíziós Ligába, valamint Mussolininek és Lord Rothermernek köszönőlevelet címzett a magyarság melletti kiállásuk miatt“.

Békés Márton, a Kommentár folyóirat főszerkesztője, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója Mi, bennszülöttek című, programadó erejű írásában hazánk jelen helyzetének lendületes, mindenféle kesergéstől tartózkodó leírására, valamint a (legelső lépésben mentális) kiút felvázolására vállalkozott. „Ha csak (?) analógiaként és a metafora szintjén is, de a kolonizáció írja le a legteljesebben azt a viszonyt, amibe a magyar társadalom és a globalizáció, a neoliberális kurzus és a liberális demokrácia került. Ma a gyarmatosítás katonai ereje virtuális, gazdasági működése rejtett (?), adminisztratív megvalósulása pedig egybeesik a globális integráció intézményrendszerével, viszont kulturális hangja annak ellenére harsog, ha telepesei, parafasisakos hivatalnokai és lokális helytartói esetleg veszítenek is erejükből” – írja többek közt.

A nemzetállamokról és ellenségeikről, a posztnemzeti jövőkép és a nemzeti identitás küzdelméről szól Kovács Dávid, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusának írása. „Tézisem szerint a posztnemzeti felfogást legalább annyira meghatározza a vállalt kanti örökség, vagyis a világállam utópiája, mint a deklaráltan nem vállalt, a nemzet és a nacionalizmus mibenlétére vonatkozó marxi tézisek. Erre akkor döbbenünk rá, amikor tisztán látjuk a lényegi hasonlóságot a jelent uraló posztnemzeti elképzelés és 20. század eleji variánsa között” – olvassuk.

Kosztur András történész, a XXI. Század Intézet kutatója Európa és Ázsia között? című írásában a posztszovjet térség ideológiai (ki)útkeresésével – „a marxista dogmatika helyére lépő új állami ideológiák kialakítására irányuló próbálkozások főbb jellemzőivel” foglalkozik (a teljesség igénye nélkül).

László András, a Fidesz külügyi tanácsadója Amerika újra nagy lett? címmel közölt írásában az Egyesült Államok jelenlegi helyzetét vizsgálja – Donald Trump első három évét követően. Ami azt illeti, valóban bőven van mit vizsgálni; Trump elnökségéhez számos „olyan döntés köthető, amely nemcsak a válságkezelést, hanem a következő évek politikai vitáit is meghatározzák majd” – állítja.

Antonio Gramsci jobboldali visszavételéről írt Diego Fusaro olasz filozófus Ideje visszaszerezni Gramscit! című rövid cikkében. Mint fogalmaz, a neves olasz gondolkodót lassan ki kellene szabadítsuk a „liberális-libertárius baloldal halálos szorításából, amely pontosan azt testesíti meg, ami ellen Gramsci egész életében küzdött“. Fusaro szerint ugyanis Gramsci mai szemmel nézve egyértelműen „a populizmus filozófusának tekinthető, és semmiképpen nem a globális fináncelit és az azt képviselő baloldali kulturális elit filozófusa“.

Veszprémy László Bernát történész Malcolm X (legendás amerikai fekete nacionalista, muszlim hitszónok, emberjogi aktivista) filozófiájáról, illetve konzervatív újraértékeléséről írt esszét. „Malcolm X mindenekfelett vallásos ember és nacionalista volt, aki a politikai érdekek, világnézetek és szekták örvényei és hullámai közepette próbálta terelgetni népének – „fajának – hajóját. Russel Kirk neves amerikai konzervatív író nekrológja szerint »a feltörekvő Afrikában államférfi lett volna; Amerikában csak csodabogár lehetett«” – tudjuk meg.

A Kommentár 2020/2. számában megtaláljuk továbbá Joó Tibor A magyar nemzeteszme című remekműve egy fontos részletét.

Képek forrása: a Kommentár folyóirat Facebook-oldala