Továbbra sincs jogalapja a nemzeti régiókért indított aláírásgyűjtés folytatásának

A Székely Nemzeti Tanács sérelmezi a hiányosságot, és cáfolta a sajtóban megjelent híreket.

Közleményben sérelmezte csütörtökön a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hogy a sajtóban közölt hírek ellenére továbbra sincs jogalapja a nemzeti régiókért elindított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése folytatásának.

Az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett közlemény arról ad hírt, hogy választ kaptak a Vera Jourová EB-alelnöknek címzett levelükre az Európai Bizottság főtitkárságáról. A levél szerint a Bizottságnak az a szándéka, hogy a május 7. után gyűjtött aláírásokat visszamenőlegesen elismerjék, de ez az Európai Parlamenttől és a Tanácstól függ. Arról tájékoztatják azonban a kezdeményezőket, hogy ha saját felelősségükre az aláírásgyűjtés folytatásáról döntenének,

fennáll annak a kockázata, hogy a május 7. után összegyűjtött támogatásokat nem fogják figyelembe venni.

„Meggyőződésünk, hogy jogalap nélkül az aláírásgyűjtést folytatni nem lehet. Meggyőződésünk, hogy nem lehet az embereket arra ösztönözni, hogy támogassanak egy kezdeményezést úgy, hogy utólag a támogató aláírásokat törölhetik. Meggyőződésünk, hogy egy olyan lépés, amely a személyi adatok védelmére vonatkozó törvénnyel szembemegy, nem csak a polgári bizottság tagjait teszi ki a büntetések kockázatának, de kompromittálja magát az ügyet is” – áll a közleményben.

Az SZNT arról tájékoztatott, hogy mindeddig a jog útján haladt, és erről a továbbiakban sem kíván letérni. Az SZNT vezetői és partnereik 2013-ban terjesztették az EB elé a nemzeti régiókért megfogalmazott polgári kezdeményezést. Az egymillió aláírás összegyűjtését azonban csak 2019 májusában kezdhették el, miután pert nyertek a kezdeményezés bejegyzését elutasító EB ellen. A május 7-én lezárult aláírásgyűjtés során sikerült összegyűjteni több mint egymillió EU-állampolgár támogató aláírását, de nem sikerült teljesíteni az aláírások EU-tagállamok közötti eloszlására vonatkozó kritériumot. Az SZNT értelmezése szerint ez azért nem sikerült, mert a koronavírus-járvány, és az emiatt bevezetett korlátozások márciustól lehetetlenné tették a papír alapú aláírásgyűjtést és a nemzetközi kampányt. Ezért a kezdeményezők az aláírásgyűjtés hat hónapos meghosszabbítását kérték.

Az EB május 20-án azt közölte, hogy hat hónapos hosszabbítást hagyott jóvá a március 11-én folyamatban levő aláírásgyűjtésekre, és további három hónapos hosszabbításra is lehetőség nyílik, ha a tagállamok több mint felében vagy az unió összlakossága legalább 35 százalékának otthont adó tagállamokban a határidő lejártakor is az aláírásgyűjtést nehezítő intézkedések lesznek érvényben. A halasztás azonban csak javaslatnak minősül, amit az Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia.

MTI

(Kiemelt képünkön: Óriási székely zászlót visznek Sepsiszentgyörgy főterére a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által összehívott centenáriumi székely nagygyűlés résztvevői 2018. november 18-án. MTI/Veres Nándor)