Farizeus hozzáállás helyett helyes értékítéletet!

Az önmegtartóztatásban élő homoszexuálisnak – aki Jézus Krisztus szeretetparancsát követi – minden bizonnyal nagyobb esélye van Isten országába jutni, mint az egész életét végigparáználkodó, bűneit el nem hagyó „heterónak”, hiába nevezi önmagát a keresztény értékek következetes őrzőjének. Persze nem a mi feladatunk eldönteni, hogy végül ki üdvözül. Ezt az igazságos és irgalmas Bíró elvégzi majd – tegyük hozzá: szerencsére. Az igazságért folytatott konzervatív küzdelmeink során azért a önnön lelkiismeretünk megvizsgálására is szükség van.

Azzal együtt, hogy egyetértek a keresztény értékrend mellett harcosan kiállók táborának megszólalásaival, nem vagyok százszázalékosan bizonyos afelől, hogy az egy-egy kiemelt, örök érték védelmében folytatott küzdelemben meglátjuk-e, milyen területeken szorulunk megtérésre a saját életünkben. Attól tartok, hogy a kapcsolatunk Istennel nagyjából ezekben a csatákban ki is merül. Az életünk egyéb területein mi is javarészt svindlisek vagyunk.

Az egyház folyamatosan hangsúlyozza, és ez a hang az utóbbi évek már-már diktatórikus LMBTQ-lobbija miatt kiváltképp felerősödött, hogy Isten szereti az embert, azonban utálja a bűnét.

A mennyországba a homoszexuális és az egyéb nemi orientációjú személyek is meghívást kaptak,

amennyiben az életükben nem valósítanak meg Isten teremtett világra vonatkozó tervével ellentéteset.

Ez nagyjából annyit jelent, hogy az egy férfi és egy nő természet rendje szerinti testi vonzalmának megízlelésére nem képes személyek a kialakult nemi orientációjuk megéléséről mondanak le annak érdekében, hogy ezzel elutasítsák az őket Istentől elszakító bűnt. Empatikusan be kell látnunk, hogy ez embert próbáló feladat. Isten jelenlétével találkoznak azonban azok, akik erre mégis képesek. Az életük elnyeri valódi értelmét, amely a halál utáni örök boldogságban teljesedik be. Nagyon sokan vannak azok, akik meghozzák ezt az áldozatot és az élet számos egyéb területén Jézus Krisztus szeretetét adják tovább a környezetükben.

De mi van a „keresztény heterókkal”? Az a helyzet, hogy teljes mértékben ugyanez.

Általában fontos célokért képesek közösen kiállni Isten és a Biblia szavának erejével, ám ha az istenkapcsolatuk ezen a szinten megreked és kielégül –ráadásul esetleg házasságtörésben élnek vagy szexuális orgiák résztvevői, szanaszét paráználkodva sűrűn váltott partnereikkel a mindennapjaikat –, semmivel sem jobbak a homoszexuálisoknál, akik azonos nemű partnerükkel  nemi életük gyakorlásával ugyanúgy vétenek Isten parancsa és terve ellen.

Micsoda farizeusi hozzáállás lenne, ha a heteroszexuális emberek a szabályok és a normalitás betartását követelnék meg homoszexuális testvéreiktől, úgy, hogy eközben ők maguk is bűnt bűnre halmoznak a saját életükben! Helytelennek bizonyulna azonban az is, ha a saját bűnösségünk miatt nem mutatnánk rá az objektív és követendő értékekre, mondván „te is bűnös vagy, én is bűnös vagyok, és egyébként is minden relatív, ne zavarjuk egymás köreit, fogadj el olyannak, amilyen vagyok”. 

Az isteni és elévülhetetlen igazságokra történő figyelemfelhívásunk tehát szüntelen önvizsgálatra is kell, hogy sarkalljon bennünket. Nem elégedhetünk meg keresztény értékvédő kampányaink harcosságával.

Isten szüntelenül arra vágyik, hogy kapcsolatban legyünk ővele. A hetero- és a homoszexuális személyek egyaránt.

Mindannyiunkat meghívott az asztal körüli közösségbe, a mennyei lakomára. Csak rajtunk áll, hogy bűneink elhagyásával és Isten irgalmából ott ülhessünk az örökké tartó ünneplésen az üdvözültek táborában.

 

Gável András

Kapcsolódó, olvasására ajánlott írásunk:

Isten minden homoszexuális embert szeret

A kiemelt képünk forrása: Pixabay