A Szépség és a Szörnyeteg csak a mesében perdül egymással táncra
A szépség békességet teremt az emberben, megnyugtat. Sajnos azonban ma olyan dolgokat is szépnek mondatnak velük, amik ugyanezt a kiegyensúlyozottságot már nem rejtik magukban. Úgy tűnik, egy abszolút fogalommal állunk szemben.
Nem lehet azt mondani, hogy ez nekem így szép, neked meg úgy. A szépség megléte mintha nem a befogadótól függene, hanem önmagában – mindentől és mindenkitől függetlenül – létezik. Ha senki észre sem veszi, akkor is. Épp ezért valamiféleképpen Istenhez kötődő tulajdonság, amelyből itt is, ott is felcsillanni látunk egy-egy csodálatos részletet, amely arra hív, hogy kutassuk a mögötte lévő még nagyobb gazdagságot.
A Szörnyeteg azonban féltékeny erre a szépségre. Elhiteti velünk, hogy a töredékes dolgok is lehetnek szépek. Elég csak eldöntenünk, hogy akarjuk-e azokat szépnek látni. Ránk erőlteti a nézetet, mely szerint pusztán a mi döntésünkön múlik az egész… Egy olyan világot alakít ki körülöttünk, amelyben végérvényesen elveszítjük a szemünk elől az abszolút értéket, és mindazokat, akik ennek védelmében felemelnék a szavukat, elhallgattatják. Azt mondják: ez destruktív és kirekesztő viselkedés, mert a többiek szépről alkotott fogalmait sérti és degradálja.
Minden művészet valódi értékét az örök széphez való igazodás határozza meg.
Csak a mesében fordulhat elő, hogy a Szépség táncra perdül a Szörnyeteggel – a valóságban ilyen forgatókönyv nem létezik. A Szörnyeteg ugyanis mindent megtesz, hogy elkábítson bennünket. Hazudik: ellopja a képeket, a szavakat, a hangokat, hogy újpogány művészek hathatós tevékenysége révén többé már ne fedezhessük fel az abszolút Szépséget. És ez viszont, sajnos, nem mese.
Gável András
További olvasására ajánlott írásunk:
A kiemelt képünk forrása a Pixabay.
