A fenntarthatóbb megoldás krízisállóbb is!

„Az Európai Unió egyelőre a leginkább példamutató régió a világban, de ez önmagában kevés lesz. Az EU-nak sokkal több energiát kellene fordítania arra, hogy a partnereit rávegye a megfelelő vállalásokra, illetve a cselekvésre” - nyilatkozta a Vasárnapnak dr. Huszár András, a Green Policy Center igazgatója.

– A Green Policy Center egy nagyon új kezdeményezés. Mivel foglalkoznak egészen pontosan?

– Idén áprilisban, az 50. Föld Napja alkalmából két munkatársammal, Olti Mátéval és Schaffhauser Tiborral közösen alapítottuk meg ezt a fenntarthatósággal és éghajlatváltozással foglalkozó szakmai műhelyt. A Green Policy Center (zöldpolitikai központ) névadásakor is arra kívántunk utalni, hogy

mi nemcsak az éghajlatváltozásra, vagy egyes környezeti problémákra szeretnénk reflektálni, hanem egy egészen újfajta megközelítés fontosságát hangsúlyozzuk.

Nyáron az Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, melynek alapján 2050-re Magyarország klímasemleges ország lesz. Óriási utat kell majd ebben a harminc évben bejárnunk, ráadásul egy olyan utat, amelyen még nem járt előttünk senki. Számos szakpolitikai kérdést lesz szükséges megfogalmazni, illetve megválaszolni – ebben kívánunk segítséget nyújtani. Az átállás nemcsak technikai: egy hozzáállásbéli változást is feltételez mindenkitől. Újra kell gondolni az ember és a természet viszonyát, társadalmi párbeszédet kell kezdeményezni a kérdésről.

Be kell látnunk, hogy végesek az erőforrásaink, ezért a jelenleginél sokkal jobban kellene vigyáznunk rájuk. Újra kell értékelnünk az életünket, ha a célunk valóban a fenntarthatóság elérése.

Mindenkinek két szavazata van: egy politikai négyévente, valamint egy mindennapos – a vásárláskor. Nem tudatosul bennünk, de igenis választunk, amikor terméket viszünk haza a boltokból. Ezáltal biztosítjuk, hogy azt az árut a későbbiekben is előállítsák a számunkra. Vagyis a vásárlások során figyelembe kellene vennünk, hogy a választott termék előállítása milyen környezeti terheléssel jár. Ehhez persze segítséget is kellene kapnunk a szabályozás révén, illetve a gyártók részéről.

Tudatosítani kell az emberekben, hogy az elkövetkező időkben jóval komolyabb önreflexióra lesz szükség.

Azonban a hozzáállásbéli változás létrehozásával egy időben már a megoldásokról is beszélni kell, hiszen egyáltalán nincsen sok időnk. Kemény intézkedések bevezetésére van szükség, amelyek persze csak azért tűnnek keménynek, mert éles váltást jelentenek a korábbiakhoz képest.

– Ha jól tudom, előadásokat is szerveznek.

– Igen, „A természet könyvének újranyitása” címmel, 2020. szeptember 28-án online kerül megrendezésre az első nyilvános eseményünk, amelyen dr. Bartus Gábor környezetgazdász, egyetemi adjunktus beszél majd a Green Policy Center felkérésére megírt, klímaváltozásról és környezeti problémákról szóló, hangsúlyosan konzervatív szemléletű tanulmányáról. Azt látjuk, hogy az éghajlatváltozás problémájáról zajló párbeszédben a politikai térfél egyik oldala jelentősen hangosabb…

Hogyan néznek ki ezek a problémák keresztény-konzervatív nézőpontból, és milyen válaszok adhatóak rájuk? A megalapozottabb szakpolitikai intézkedések érdekében milyen további aspektusokat volna érdemes behozni a vitába? Ezeket a kérdéseket szeretnénk megvizsgálni.

dr. Bartus Gábor előadását követően természetesen további előadások és tanulmányok is várhatóak.

– Mennyire tudatosul bennünk, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos problémák orvoslása terén csak országokat és földrészeket átívelő közös gondolkodással és cselekvéssel lehet eredményeket elérni?

– Közhely, de valóban keveset hangoztatják, hogy a klímaváltozás globális probléma, amely ellen csak együttesen léphet fel az emberiség. Természetesen ebben Magyarország aktívan vállaljon szerepet, tegyen meg mindent, amit csak tud – ugyanakkor az az igazság, hogy szinte semmi nem múlik rajtunk. Ennyire súlyos a helyzet.

A ’70-es, ’80-as évek végére már tisztán látható volt, hogy az emberi tevékenységből származó üvegházhatású gázok jelentősen hozzájárulnak bolygónk átlaghőmérsékletének növekedéséhez. Most ott tartunk, hogy az iparosítás előtti szinthez képest kb. 1,1 Celsius-fokkal magasabb a globális átlaghőmérséklet. Mindez olyan, mintha egy hőemelkedéses állapotban lenne az egész Föld.

Ha ez így megy tovább, akkor félő, hogy idővel „lázassá” válik a bolygó, annak pedig beláthatatlan következményei lesznek. Fontos látni, hogy nem a Földet – hanem magunkat kell „megmenteni”.

Magyarországon is lehet ezt érezni: ha meleg van, akkor melegebb van, mint általában, ha hidegebb van, akkor pedig hidegebb. A viharok és a csapadékhullások is sokkal intenzívebbek, sokkal koncentráltabbak, mint a korábbi évtizedekben. Mindez abból adódik, hogy folyamatosan energiát viszünk a globális éghajlati rendszerbe.

Az energia, ami korábban a Föld mélyén lapult, az emberi tevékenységgel átkerült a légkörbe, és ez hozza magával a rendszer egyre feszültebbé válását.

Füstölgő erőmű. Képünk illusztráció (Forrás: Pixabay.com)

A tudomány úgy véli, hogy ha ez az emelkedés meghaladja a 1,5, de legfeljebb a 2 Celsius fokot (ami a jelenlegi trendek mellett sajnos nem is olyan sokára bekövetkezhet), akkor az visszafordíthatatlan változásokat indít be az ökoszisztémában. Egyre kevésbé lesz megjósolható, hogy az egyes alrendszerek – így az élelmezés, a vízellátás stb. – mikor jutnak el azokra a pontokra, amikor drasztikusan megváltoznak, vagy összeomlanak. Az éghajlatváltozásnak ezért beláthatatlan biztonsági következményei is lehetnek. A megnövekvő szélsőséges időjárási jelenségek (pl. a hőhullámok) nemcsak megnehezítik, hanem veszélyeztetik is az emberek életét. Ezt a valós veszélyt felismerve született meg 2015-ben a Párizsi Megállapodás, melynek aláírásával a világ országa elhatározták, hogy a globális hőmérséklet-emelkedést 2 Celsius-fok alatt tartják.

– Mi valósult meg ebből?

– Egyelőre nem sok. Sajnos azt látni, hogy az akkori felbuzdulások ellenére a globális kibocsátások továbbra is nőnek! Holott, hogy tartható legyen ez a hőmérsékleti cél, legkésőbb ezekben az években kellene tetőznie a globális kibocsátásnak, majd elindulnia lefelé – azonban ez még sajnos nem látszik.

Noha a mostani koronavírus-járvány kissé megbolondította a görbéket, sajnos egyre inkább látható, hogy vannak olyan helyek a világban – például Kína –, ahol már szinte ugyanarra a szintre visszaállt a károsanyag-kibocsátás;

miközben egyébként sokan beszéltek arról, hogy most van itt a lehetőség arra, hogy egy zöld helyreállítást lehessen az iparban végbe vinni…

Az azonban pozitív, hogy világos céljaink vannak. A 2 Celsius-fok alatt tartás egyben azt feltételezné, hogy 2050-re globálisan el kell érnünk a klímasemlegesség állapotát. Egyre több ország érzékeli ezt célt a maga számára kötelezőnek – beleértve Magyarországot is –, de ami a trendeket illeti, globális szinten egyelőre nem látszódik, hogy ráfordultunk volna a megoldás útjára.

– Az Európai Unió közel sem a legnagyobb szennyező – mit tehet a globális célok elérése érdekében?

– Valóban így van, az Európai Unió a globális kibocsátások nagyjából 9%-áért felelős. Kína messze a legnagyobb szennyező, egymaga kb. 28%-ban felel a károsanyag-kibocsátásért. Utána az Egyesült Államok következik kb. 15%-kal. Vagyis ezen két országon múlik a csökkentés majdnem fele; nélkülük nincs megoldás.

Az Európai Unió – és így Magyarország is – jócskán erőn felül vállal, mivel a globális tárgyalásokon van egy nagyon éles feszültség a fejlett és a fejlődő országok között. Ez egy olyan lista, amit még a ’90-es évek elején alakítottak ki, és amelyhez azóta is nagyon mereven ragaszkodnak azok a vezetők (például a kínaiak), akiknek az országát fejlődőként jelölték meg rajta.

Környezetszennyezés (Forrás: Pixabay.com)

A fejlődő országok azzal érvelnek, hogy bár pillanatnyilag alóban ők a legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátók, de ha történelmileg nézzük, akkor egészen a legutóbbi időkig épp a most fejlett országok voltak azok, amelyek a legnagyobb mennyiségű üvegházhatású gázt vitték be a rendszerbe – voltaképpen miattuk állt elő egyáltalán a probléma. Míg mondjuk Kína legfeljebb 30-40 éve kezdett hozzájárulni ehhez a folyamathoz. Igaz, mára a legnagyobb kibocsátóvá vált.

A Párizsi Megállapodás kompromisszuma pont arról szólt, hogy a felek belátták: mindenkinek tennie kell valamit a globális felmelegedés leállítása érdekében.

A fejlődő országok tehát úgy vélik, hogy a fejlett országok a felelősek a mára kialakult klímahelyzetért, ezért azt várják, hogy ők mutassanak példát… Úgy vélem, az Európai Unió a leginkább példamutató régió a világban, de ez önmagában kevés lesz. Az EU-nak a jelenleginél is sokkal több energiát kellene fordítania arra, hogy partnereit rávegye megfelelő vállalásokra, illetve a cselekvésre.

– Ennek az egymásra mutogatásnak és időhúzásnak az lehet a vége, hogy lassan nem lesz miről beszélni, mert ökológiai katasztrófák sora következik be.

– Pontosan így van. Az IPCC – az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete, ami „lefordítja” a tudomány eredményeit a politikusoknak és más döntéshozóknak – azt állítja, hogy a 2020-as évtized az utolsó lehetőség arra, hogy a kibocsátási görbe elinduljon lefelé – anélkül, hogy ne haladjon meg olyan pontokat, melyeken túl már nem tudjuk kontrollálni a folyamatokat, és ahol már a „víz az úr”.

– Milyen esélyek vannak arra, hogy ez a változtatási szándék végül sikerrel jár?

– Erre nem lehet választ adni, a jövővel kapcsolatban mindenki csak találgathat.

Sajnos a tapasztalat az, hogy az emberiség általában csak a nagy katasztrófákból tanul.

Elindulhat a folyamat a megelőzés felé is, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy ezek a változások kellő gyorsasággal és hatékonysággal végbe tudnak menni. Félő, hogy a döntéshozókat és a társadalmat csupán olyan, a COVID-nál sokkal brutálisabb események fogják felrázni, amelyek után már csak drasztikus válaszlépések lehetségesek majd.

Mi azon dolgozunk, hogy ez mégse így legyen – mindenki lássa be, hogy a fenntarthatóbb világ egyben jobb életminőséghez vezet. A változások mindenki előnyére vannak, az esetleges veszteseket pedig megfelelően kompenzálni kell, pl. átképzésekkel, új lehetőségek felkínálásával. A mostani koronavírus-járvány egyértelműen megmutatta, hogy minden, ami fenntarthatóbb, egyben válságállóbb is. A 2050-es klímasemlegesség elérése még lehetséges – de ma kezdődik. Mi ezt próbáljuk minél több embernek elmondani.

 

Tóth Gábor

Az első dominók már rég ledőltek! – Dabóczi Kálmán a Vasárnapnak

A világ zöldpártjai az ördögöt szolgálják – Somogyi Győző a Vasárnapnak

Süli János: Nem lehet külföldi erőművekre alapozni hazánk ellátásbiztonságát!

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com