Egyre többen akarják gitárral dicsőíteni Istent

A Kovács K. Zoltán Alapítvány jóvoltából mindenki számára térítésmentesen elérhetővé vált a templomi gitárosok fejlődését segítő liturgikus könnyűzenei tanegységcsomag. Az előadók – Mező Misi, Gável Gellért és András – kifejezett elhatározása, hogy az oktatóvideókkal magasabb szakmai és lelki szintre emelhessék a hazai keresztény könnyűzenei előadók Istent dicsőítő tevékenységét.

Az egyes misetételek köré csoportosuló tananyag bevezet a liturgia szeretetébe és logikájába, a zenei leckék pedig bemutatják az ízléses és pontos hangszerjátékot. E két szempont várható eredménye, hogy mindaz, amit az előadók és szolgálók a popkultúra kortárs zenei eszközeivel Istennek kívánnak nyújtani,

méltóvá válik ahhoz az isteni szépséghez, amelyet éppen csodálnak és dicsőítenek.

A szent, művészi és egyetemes egyházzenei hármas kritériumnak megfelelően a projekt vezérszavai: „Istennek, igényesen, veled”. Ahogyan a gótikus templomok szabad szemmel nem látható cirádáit is maximális pontossággal dolgozták ki Isten dicsőségére a középkori kőfaragók, ugyanilyen belső finomságra és igényességre hívnak meg a Sacro Song projekt oktatóvideói.


Hirdetés

Az egyes leckék általában nem hosszabbak négy-öt percnél, ám a bennük összefoglalt feladatok begyakorlása ennél jóval több időt igényel a fejlődni kívánóktól. A kisfilmek előnye, hogy bármely ponton megállíthatóak, vagy akár lelassíthatóak, ha más ütemben tudunk csak haladni.

A regisztrációt követően elérhető tananyagok mellé az oktatásban részt vevő tanárok újabb egységeket terveznek. Aki esetleg nem tudná eldönteni, hogy nekivágjon-e ennek a csodálatos, ám nem küzdelemmentes zenei és önismereti kalandnak, annak egy mintalecke erejéig lehetősége van regisztráció nélkül is belekóstolni az oktatásba.


A Sacro Song keresztény könnyűzenei oktatási program a Bethlen Gábor Alapkezelő és a Miniszterelnökség támogatásával valósulhatott meg, szakmai együttműködésben a Kovács K. Zoltán Alapítvány keresztény könnyűzene fejlődését támogató projektjével.

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:

Online keresztény könnyűzenei képzés indul Sacro Song néven

A kiemelt képet Pető Illés készítette.

 

'Fel a tetejéhez' gomb