A dicsőítők már a puszta jelenlétükkel is prófétálnak

A Szentlélek ingyenes ajándékai között találjuk a prófétálás adományát. Az újszövetségi próféták alapvetően ugyanazt teszik, mint ószövetségi elődeik: a helyes útra akarják visszaterelni Isten népét. Az utolsó próféta Krisztus előtt Keresztelő Szent János volt, aki szintén az eljövendő Messiásra mutatott: „nézzétek, az Isten Báránya!” A dicsőítésvezetők, ha helyesen látják el a rájuk szabott szolgálatot, puszta létükkel Istenre irányítják a rájuk bízottak figyelmét: Isten „szócsöveivé” válnak.

A Szentlélek adományai létező ajándékok az egyházban. Ingyenesek, nem lehet őket kiérdemelni, és nem függenek a keresztény ember jellemétől sem. Isten adja azokat bizonyos embereknek, hogy azokkal az „egyház testét” építsék. A számos karizma közül a prófétálás konkrétan azt jelenti, hogy „valakinek a nevében beszélni”. Vagyis a Szentlélek sugallatára Isten nevében szól valaki.

„Ha a hívő egyszerűen kimondja sugallatait, amelyeket a Szentlélektől származónak vél, a prófétálás rendes adományát gyakorolja. Ha félreismerhetetlen, erővel teljes isteni szózatot kap, az a prófétálás rendkívüli karizmája. A prófétálásnak nem szükségképpen része a jövő ismerete! Egyszerűen Istentől ihletett, érthető nyelven való beszédet jelent. Gyakran nem más, mint dicsőítő ima, mint a Lk 1,67-ben is” (Kovács Gábor, Kétélű kard, Balthazár Zsolt kiadása, Budapest, 2000.).

A próféta elmondhat jövőben bekövetkező történéseket, ám azok rendszerint összefüggenek a jelen helyzettel, amelynek egyfajta következménye valamelyik eljövendő esemény. Leginkább azonban értékeli az adott helyzetet: megfedd, irányít, figyelmeztet, vigasztal. Rámutat, hogy az, akinek az üzenet szól, milyen viszonyban áll Isten akaratával. Az igazságot képviseli, attól függetlenül, hogy ezt hogyan fogadja a környezete.

A hamis próféták hazudnak és mismásolnak, hogy személyük negatív megítélésétől mentesek maradjanak.

Beszédes tény, hogy Keresztelő Szent János óta a választott nép nem kapott új prófétát. Ezért nem építhetnek a lerombolt templom helyére újat. A „saját szakállukra”, prófétai támogatás nélkül erre nem vállalkozhatnak. Az ószövetségi próféták kora tehát lezárulni látszik. Talán nem véletlenül, hiszen a Krisztus előttiek mind a Messiásra, az Emmanuelre mutattak mintegy ígéretként. Éppen Jézus az, aki a feltámadást követően az emmauszi tanítványoknak elmagyarázza az Írásokat, mindazt, amit a próféták előre megjövendöltek, és amelyeknek be kellett következniük.

Azonban az újszövetségi időben is feladat újra és újra rámutatni Krisztusra, a megtestesült Igazságra.

Az Apostolok Cselekedeteiben Péter apostol kijelenti, hogy a Szentlélek minden emberre kiárad az első Pünkösdtől kezdve: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak” (ApCsel 2,17-18).

A keresztény ember a saját, keresztényi identitásából fakadóan képviseli Krisztust a világban. Hitével és tetteivel ezáltal az evangéliumot hirdeti, amennyiben komolyan figyel Isten vezetésére, radikálisan és kompromisszoktól mentesen jeleníti azt meg.

Nem kicsinyítve és jelentéktelenítve a valóban létező lelki adományokat, de ki kell mondani: a prófétálást – tágabb értelemben, valamilyen módon – minden keresztény gyakorolhatja. Természetesen léteznek olyan kiválasztott személyek, akik a Szentlélek karizmájával szolgálnak a közösség javára.

Pünkösdi nyelvtudás nyelvvizsga nélkül

A dicsőítésvezető zenészek helyzete különlegesnek látszik ebben a kérdéskörben. Amennyiben a szolgálattevő helyesen áll a feladatához, akkor teljesen rábízza önmagát a Szentlélek vezetésére. Már előzetesen keresi Isten jelenlétét. A közösségben azzal, hogy belehelyezkedik Isten dicsőítésébe, jellé válik a rábízottak számára. Nem akar mást tenni, mint Istenről szólni, az ő üzenetét továbbadni. A Jelenések könyvének szerzője szerint „a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke” (Jel 19,10).

Amíg a zeneiség, az egyéni elképzelések, a „mit mondanak rólam az emberek” fontosabb, mint Isten szavának továbbadása, addig nem tud megszületni a „szellemi ének”. A dicsőítést vezető személy így sajnos többet fog beszélni önmagáról, mint Istenről, az ő nagyságáról és szépségéről, illetve igazságáról. Ezért mindennél fontosabb, hogy a közösséget szolgáló zenész a legnagyobb alázattal, igaz módon álljon bele a feladatába.

Sajnos nagyon sokan hamis prófétákká válnak a dicsőítésvezetés során.

Előrébb való számukra az emberek tetszése. A szíveket már nem Istennek, hanem saját hiúságuknak és büszkeségüknek akarják megnyerni. Valójában nem is Istent dicsőítik, hiába mondanak szent szavakat. Ám mindazok, akik folyamatosan visszaadják Istennek az előre eltervezett elképzeléseiket, akaratukat, hogy az Ő szándéka valósulhasson meg egy-egy dicsőítő alkalom során a Szentlélek vezetése révén, igaz prófétákká válnak: Istenre mutatnak dicsőítő életükkel! Nagy szükségünk van rájuk, ám igaz voltuk megítélésében a gyülekezetre nagy feladat hárul (1Jn 4,1).

Gável András

Olvasásra ajánlott, kapcsolódó írásunk:

A dicsőítésvezetőnek meg kell küzdenie az önmutogatás kísértésével

Kiemelt képünkön Michelangelo Jeremiás próféta-ábrázolása látható a Sixtusi kápolnából. A fotó forrása a Wikipédia.