Hamarosan nyilvános a keresztény könnyűzenei hangszerpályázatok eredménye

Amint arról az elsők között a Pengető rovatunkban hírt adtunk, az MKPK pályázatot írt ki, amelynek keretében az állami forrásból származó támogatást osztják szét a keresztény könnyűzene templomi zenekarainak. 2019. december 5-én Rétvári Bence államtitkár sajtótájékoztató keretében erősítette meg a DÚR énekeskönyv bemutatóján Soltész Miklós államtitkár által bejelentett információt, miszerint a vallásos alkotó közösségek, zenei együttesek és zenészek, zenei előadók hosszútávú működését biztosító forrásbiztosításról szóló 1046/2019. (II.18.) Korm. határozatban foglaltak alapján Magyarország Kormánya támogatja a vallásos könnyűzene alkotói kiteljesedését elősegítő rendszerek kialakítását és fenntartását.

Soltész Miklós: A keresztény könnyűzene nem lehet öncélú

„Az a célunk ezzel a támogatással, hogy az orgonák mellett a gitárok továbbra is megjelenhessenek a szentmiséken, istentiszteleteken, táborokban, közösségi alkalmakon. Immáron két nemzedék nőtt fel úgy, hogy a templomokban nem csak orgona szól, hanem gitáros zene is,


Hirdetés

a közösséget most már a gitár is összetartja”

– emelte ki Rétvári Bence a december 5-i sajtótájékoztatón.

A közel 350 beérkezett pályázat azt mutatja, hogy a katolikus egyház több mint ötvenéves múltra visszatekintő könnyűzenei megszólalása ma is él és virágzik. Az egyes templomi kórusok állami támogatás nélkül is végezték a feladatukat a liturgia és a közösség szolgálatában. A folyamatban lévő támogatás révén azonban olyan akadályok gördülnek el a katolikus könnyűzene fejlődésének útjából, amelynek következtében remélhetjük, hogy még igényesebb módon dicsérhetik majd a hívek Istent a szentmiséken – akár a könnyűzene eszközeivel.

Természetesen az igényességért nem tehető felelőssé pusztán a hangszerek minősége és a megfelelő hangtechnikai háttér kialakítása. A tiszta és méltó istendicsérethez renegeteg tanulásra,

képzésre és önnevelésre van szükség.

Ezen a téren nem csak a kántoroknak, hanem a könnyűzenei kántoroknak is van még hova fejlődniük.

A dicsőítésvezetőnek meg kell küzdenie az önmutogatás kísértésével

Bízzunk abban, hogy a hangszertámogatás elég impulzust ad majd a templomi kórusok gitárosainak, hogy életkortól függetlenül szánjanak időt és energiát az igényesebb megszólalásokhoz szükséges elengedhetetlen gyakorlásra és képzésre. A pályázatok eredményét június végére ígérő elbíráló bizottság is erre biztat a várakozási időben:

„addig is zenéljetek, gyakoroljatok jókat!”

Az eredményekről bővebb információ a pályázat honlapján található.

Kiemelt képünk forrása a Pixabay.

További olvasásra ajánlott írásunk:

A jó keresztény könnyűzene hitvalló és megerősít – Soltész Miklós a Vasárnapnak

Támogatja a kormány a vallásos könnyűzenét

'Fel a tetejéhez' gomb