Megjelent a keresztény könnyűzenei hangszerpályázat kiírása és útmutatója

Megjelent a Magyar Katolikus Püspöki Kar 2020-as hangszerpályázata, amelynek keretében zenészek és zenekarok hangszerekhez, kottákhoz és hozzá kapcsolódó további eszközökhöz tudnak jutni. A részleteket a hangszerpalyazat.katolikus.hu oldalon találtuk meg.

A vallásos alkotó közösségek, zenei együttesek és zenészek, zenei előadók hosszútávú működését biztosító forrásbiztosításról szóló 1046/2019. (II.18.) Korm. határozatban foglaltak alapján Magyarország Kormánya támogatja a vallásos könnyűzene alkotói kiteljesedését elősegítő rendszerek kialakítását és fenntartását.

A program keretében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) támogatást kapott, amelyet belső pályáztatás segítségével közreműködők bevonásán keresztül használ fel. Ennek érdekében hirdették meg a pályázatot a Magyar Katolikus Egyház plébániáin és egyházközösségeiben szolgáló zenei együttesek illetve a lelkipásztori munkában résztvevő zenészek részére infrastruktúra (hangszer, kellék, hangosítás, vetítés) fejlesztésének támogatására.

A pályázat célja, hogy a Magyar Katolikus Egyház egyházközösségeiben a liturgiák során illetve az egyházi lelkipásztori munka során szolgáló vagy szolgálni vágyó zenészek és zenei együtteseknek megfelelő infrastruktúrája álljon rendelkezésre.

A pályázat leadási határideje 2020. április 30.

Pozitív jelként fogható fel, hogy az egyház a kiírt pályázattal megerősíti a könnyűzenei megszólalások létjogosultságát a templomi liturgiák során is. Bizakodhatunk, hogy az ebben a stílusban alkotó és szolgáló kórusok és együttesek a a megfelelő hangszerek mellé a szükséges könnyűzenei és liturgikus képzést is megkaphatják majd az egyház részéről.

 

További olvasásra ajánlott írásaink:

A jó keresztény könnyűzene hitvalló és megerősít – Soltész Miklós a Vasárnapnak

Ne kelljen négy évig nyögnie egy gitár árát senkinek

Gável Gellért: Zenei korszakváltásban vagyunk