Egyetlen év alatt 10 744 tagja hagyta el a katolikus egyházat a München-Freisingi Egyházmegyében, amely történelmi rekord – olvasom a beszámolóban. Soha ennyien nem mondták még azt e szegletén a Földnek, hogy más módon, vagy épp sehogy nem keresik tovább a kapcsolatot Istennel.

A jogi aktusnak persze több oka is van. Mindjárt az egyik leginkább e világi: Németországban köteles vagy egyházi adót fizetni, ha valamely felekezetnek bejegyzett tagjaként élsz, s mivel az adó intézményének népszerűsége ott is vetekszik a parlamenti vitákéval, hát sokan a kellemesebb megoldást választják. Persze ez sem önmagában szemlélendő jelenség: ha valaminek elkötelezett tagja vagy, azt anyagi áldozattal is szívesen támogatod.

Aztán – kellemetlen, de beszélnünk kell róla – a pedofilbotrányok is megrázták a németeket, amelyeket – ezt se hallgassuk el – a liberális média nem habozott jelentősen felnagyítani, abból általánosító következtetéseket levonni és alapvetően egyházellenes hangulatot gerjeszteni. Amolyan „ciki oda tartozni” életérzést.

S ott van vitathatatlanul az a tendencia is, amely a német egyházra szörnyű módon jellemző: a feloldódás. Miközben mi idehaza arról vitatkozunk, megfelelően szólítjuk-e meg a fiatalokat az online térben (kevés kivételtől eltekintve: nem) és megfelelően építjük-e fel egyházaink kommunikációs csatornáit (még ritkábban fordul elő), odakint kőkeményen arról megy a vita, hogy a katolikus egyház nyíltan szembehelyezkedjen-e önnön magával, saját tanításával és kétezer év szent hagyományával. (Jó, jó, nálunk is van egy-két nagyon haladó teológus, aki szerint minden jobb lenne, ha szabadelvű egyházzá alakulnánk – de az ő véleményük keveseket érdekel.)

hirdetés

A német „katolikusok” egy jelentős része ugyanis (Szilvay Gergely írt erről kiváló cikket) azt gondolja, haladni kell a korral, ami alatt általában azt értik, hogy engedni kell a szélsőliberális nyomásnak és fel kell adni társadalmi tanításunk számos kardinális pontját. Engedni kell melegházasság, fogamzásgátlás, papi nőtlenség, abortusz és eutanázia terén (kukába a „Ne ölj!” parancsát…), de akár a kereszt is bántó lehet a templomtornyon, vegyük le inkább, mit nekünk önazonosság és szimbolika!

Bolondmiséken bárki áldozhat, a haladás jele, ha a plébániák több mint 80 százaléka bezár (ld.: Trier), egyházjogi nonszenszmegoldások keretében pedig ők akarják diktálni a hagyományhű egyetemes többségnek, mit kell gondolni felhígult keresztényként a világról…

A német út kudarc. Ezt már maguk a németek is látják, akik tízezresével hagyják ott az egyháza(ka)t. Katolikus jövőt kizárólag a tiszta tanítás megőrzése, a hagyománytisztelet, a művelt katolicizmus, a szentségekben való megerősödés, az imádság, a hit elmélyítése jelenthet.

Igenetek legyen igen, nemetek pedig nem!

Vágvölgyi Gergely