Egy „véletlen” birodalom – A Habsburg-jelenség Közép-Európában (1.)

Cikksorozatunkban annak járunk utána, hogy a birodalom hogyan jöhetett létre, hogyan maradhatott fönn négyszáz éven keresztül

A Habsburgok, miután 1526-ban sokadik szerencsés házasságukkal (Ferdinánd főherceg és Jagelló Anna frigye) megörökölték a magyar trónt is, az újkorban döntő befolyást gyakoroltak hazánk sorsára. Éppen ezért közismertek a Habsburg dinasztiából való királyaink, gondoljunk akár csak Mária Teréziára, II. Józsefre vagy épp Ferenc Józsefre. Szerepük máig vitatott. Míg az egyik oldal a birodalomhoz tartozás előnyeit, a török kiűzését és a nyugati, modern berendezkedést emlegeti, addig a többség inkább Habsburg-elnyomásról vagy „gyarmati sorsról" beszél. Mindkét fél álláspontja érthető és számos érvvel alátámasztható. Valójában a dinasztia leginkább abban volt érdekelt, hogy a sokféle nemzetiségből és igen eltérő fejlettségű tartományokból összekovácsolja és egybe tartsa a birodalmat. Egyes döntései tehát leginkább ebből a szempontból válnak érthetővé, így akkor járunk el helyesen, ha az uralkodóház teljesítményét nem feltétlenül csak magyar szempontból, hanem a birodalom egészét nézve értékeljük. Kétrészes cikksorozatunkban annak járunk utána, hogy a Habsburg Birodalom hogyan jöhetett létre, mintegy „véletlenül” és hogyan maradhatott fönn ezek után négyszáz éven keresztül.

Mint az közismert, a világtörténelem egyik legsikeresebb családja, a Habsburgok, egy meglehetősen átlagos Rajna-vidéki sváb nemesi famíliaként kezdték történelmi pályafutásukat. Ilyen módon furcsa, hogy pont ez a dinasztia vált Közép-Európa vezető hatalmává és egy olyan államalakulatot tartott egyben évszázadokon keresztül, melynek egyes területeit látszólag semmilyen közös érdek sem kapcsolta egybe, sőt inkább függetlenségi törekvések távolították egymástól (pl. Galícia /lengyelek/, Észak-Itália /olaszok/).

A szakirodalomban sok helyütt előfordul az a megjegyzés is, hogy a 20. század elején három soknemzetiségű birodalom (orosz, oszmán, osztrák-magyar) foglalta el Európa keleti felét. Ez valóban így is volt, azonban az Osztrák–Magyar Monarchiát elkülönítette a másik kettőtől, hogy míg azok egy központból kiindulva, egy kitüntetett nemzetre (orosz ill. török) támaszkodva csatolták birodalmukhoz és kebelezték be a többi kisebb nemzetiséget, addig a Habsburg Birodalomban ilyen domináns, kitüntetett nemzetet nem lehet megtalálni, hiszen még a német anyanyelvűek sem érték el az abszolút többséget.

Sőt, kis leegyszerűsítéssel élve elmondható, hogy

a birodalom „véletlenül” állt össze a 16. században, csak éppen utána még majd’ 400 évig így is maradt.

Ilyen formában tehát nem túlzás azt állítani, hogy a Habsburg Birodalom a hosszútávú, történelmet meghatározó módon alakító folyamatok hatásának létező ellenpéldája, hiszen számos történelmi szükségszerűségről mintegy tudomást nem véve dacolt ezen folyamatokkal évszázadokon keresztül. Éppen ezért tehát komolyabb magyarázat szükséges a közép-európai Habsburg Birodalom kialakulásának megértéséhez.

Az okok között első helyen említendő a Habsburgok közmondásos szerencséje, főként a házasságkötések és a rivális uralkodócsaládok kihalása kapcsán. A sokszor emlegetett mondás szerint: „Míg mások háborúznak, Te csak házasodj, boldog Ausztria!” („Bella geruntalii, tunube, felix Austria!”). E vélekedés alapja helytálló, hiszen a 15. század végén, illetve a 16. század elején a Habsburgok valóban szerencsés házasságok és szerződések (Habsburg Miksa és Burgundi Mária; Habsburg-Jagelló házassági szerződés) sorozatával pár évtized alatt Európa több nagy múltú államának trónját is megszerezték.

Ugyanakkor semmiképp sem mondható, hogy „mások” viselték volna a korszak háborúit, hiszen akár V. Károly, akár I. Ferdinánd és II. Fülöp is részt vett a korszak szinte összes jelentős háborújában, sőt, ha akartak volna, sem tudtak volna kimaradni belőlük, hiszen az uralmuk alá került megnövekedett területek, sokkal több ellenfelet is jelentettek.

A Habsburgok valóban sokszor tetten érhető szerencséjének még további két összetevője is volt. Az egyik a sokszor meglehetősen hosszú élet.

Példaként III. Frigyes hozható, aki Hunyadi Mátyás ellenfele volt egész élete során és ütközeteik alkalmával rendre alul is maradt vele szemben, ugyanakkor pár évvel túlélte riválisát, ráadásul az utódlásról is több, mint megnyugtatóan (burgundi örökség) tudott gondoskodni, így tehát végül kardcsapás nélkül szerezte vissza a Mátyás által komoly áldozatok árán meghódított Bécset. A hosszú élet melletti másik fontos tényező a megfelelő számú utód, akik biztosították a stabil öröklődést, valamint további lehetőséget teremtettek a dinasztikus házassági politika folytatására. A számos örökös azonban könnyen vezethetett volna akár még polgárháborús helyzethez is, ha a trónvárományosok egymás ellen fordulnak, mint ahogy az sokszor megtörtént például az Oszmán Birodalomban (ennek elkerülésére vezették be az európaiak számára barbárnak tűnő szokást, a kötelező testvérgyilkosságot).

Ezzel szemben a Habsburgok durván 600 éves uralma során elvétve fedezhető föl trónharc, tehát az esetek döntő részében zökkenőmentesen zajlott az utódlás. Ezt volt hivatott elősegíteni az I. Ferenc császár uralkodásának végén megalkotott titkos családi törvény is, mely részletesen szabályozta a családfő jogait és az utódlást is. Az eddigiekből tehát kiviláglik, hogy a sokszor hangoztatott szerencse mellett igen lényeges volt a család sok évszázados összetartása és a nehéz (szinte lehetetlen) feladatok megoldásában való szívós kitartása is.

Ez még fontosabbnak tekinthető, ha hozzá tesszük, hogy a Habsburg uralkodók általában véve nem voltak túl tehetségesek, bár nyelvérzékük kifejezetten jó volt, de sem hosszú távú politikai programokban sem pedig katonai stratégiai lángelmékben nem bővelkedtek.

(Folytatjuk.)

Nánay Mihály

Kiemelet képünk illusztráció. A magyar kultúrtörténetet bemutató szőnyeg az Európai Tanács brüsszeli székháza, a Justus Lipsius-épület aulájának padlóján 2011. január 17-én. Az előtérben az 1848-as Közép-Európa, benne a Habsburg Birodalom és azon belül a történelmi Magyarország térképe látható. Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet