Egy jó rajzfilmnek átélhetőnek kell lennie!
– A magyar animációról mindenki tudja, hogy a ’70-es és ’80-as években világhírű volt, de mi a helyzet a jelenünkkel? A fiatal animációval foglalkozó szakemberek, rendezők mennyire tudnak elhelyezkedni a szakmában?
– Rengeteg minden változott az elmúlt harminc évben – én nem sokkal a rendszerváltás előtt születtem, úgyhogy főleg idősebb kollégáktól, könyvekből, internetről, meg 1990 előtt készült rajzfilmek felhozatalából tudok tájékozódni. Teljesen más rendszerben készültek akkor az animációs- és játékfilmek is.
Az animációs gyártás körülményessége, a piac telítettsége, az erősebb konkurencia, a forgalmazás és a „műfaj” jelenlegi korlátjai mind-mind nehezítik, hogy a magyar animáció külföldön teret nyerjen, de azt is, hogy egyáltalán itthon rendszeresen készüljön.
Mindezek persze nem azt jelentik, hogy ne folyna animációsfilm-gyártás az országban, sőt azt kell mondanom, hogy rengetegen foglalkoznak ezzel. A munkák általában projekt-alapon folynak, így a szakma jelentős része szabadúszóként tevékenykedik. Ennek előnye az átjárhatóság, hátránya viszont az összetettebb gyártási folyamatok még nehezebbé válása – nem is beszélve a munkavállalókat sújtó mindennapi bizonytalanságról.
Az animáció bizonyos területein kifejezetten szakemberhiány van, még olyan posztokon is, amelyeken az élőfilm esetében nem ennyire súlyos a helyzet – például producer, vágó, gyártásvezető, forgatókönyvíró, vagy éppen dramaturg munkakörökben. Úgy vélem, ez a későbbiekben még jelentősebb lesz, hiszen rengeteg szervizprodukció is készül itthon, így a külföldi filmeken, rajzfilmeken, videojátékokon sok-sok magyar szakember dolgozik magyar cégen keresztül. Egyre több élőfilmes cég kezdett el az elmúlt években animációval is foglalkozni. 
Filmíróként, vagy rendezőként jóval nehezebb labdába rúgni, de ez valószínűleg mindenhol így van a világon.
Idehaza annyiban más a helyzet, hogy a filmek költségvetésének nagy részét az állam állja, így nem feltétlenül a nemzetközi piac diktálta feltételeknek kell megfelelnünk – a pénzügyeket és a tartalmat érintő döntések egyaránt szakmai bizottságok kezében vannak.
– A rendszerváltozás előtti években még több egész estés filmet készített a Pannónia Filmstúdió, az elmúlt harminc esztendőben azonban nagyon ritkán születnek ilyen nagyságrendű munkák. Hogyan lehet a sok kis pályázattal egyáltalán egy filmtervet, sorozattervet végig vinni?
– A válaszom röviden: meglehetősen nehezen. Ahogy fentebb is említettem, kiszélesedett a piac, nekünk most már nem a 1990 előtti felállásban, a két-három évente elkészülő egy-egy 2 dimenziós Disney produkcióval, vagy az egy-két állami csatornán vetített maréknyi sorozattal kell versenyeznünk. Rengeteg helyről rengeteg néznivaló érkezik, és ezek között egészen kimagasló alkotások is találhatók – melyek a technika fejlődésének köszönhetően minden eddiginél gyorsabban elkészülnek és elénk kerülnek.
Úgy gondolom, hogy ha nem sikerül kifejezetten lokális tartalmat létrehozni, nagyon nehéz lesz bármilyen színtéren versenyre kelni olyan cégekkel vagy alkotókkal, amelyek évek óta sikeresen készítenek filmet világpiaci forgalmazásra.
– Mikor kezdtél el érdeklődni a rajzfilmek iránt?
– A rendszerváltás idejéből messze a legmeghatározóbb élményem, hogy felkerült a háztetőnkre egy kistányér méretű parabola antenna, amellyel hirtelen olyan mennyiségű és olyan sokféle rajzfilmhez fértem hozzá, amit korábban elképzelni se tudtam volna. Az pedig egyáltalán nem zavart, hogy ezek mind angol, illetve német nyelvűek voltak. Egészen különös, hogy néhány gyerekkori kedvencem, mint például a Tini Nindzsa Teknőcök, nemcsak folyamatosan megújuló szériákkal és filmekkel áll elő, de a mai napig képes új közönséget meghódítani az egyébként meglehetősen bizarr alapötletével.
Könnyű belátni, hogy a mai néző egy elképesztő nagyságű információ-örvény közepén áll.
Óriási lett a választék a rajzfilmek terén is. Ráadásul mára már számos külföldi tartalmat a anyanyelvünkön is megtekinthetünk. Meglátásom szerint nagyon fontos lenne, hogy ebben a nagy választékban sikerüljön megtalálni a hangot a hazai nézőkkel.
– Milyen lehetőségeitek vannak erre? Hogy álltok a sorozatterveitek készítésével?
– Az utóbbi televíziós pályázati rendszer lehetőséget adott a kísérletezésre, rengeteg sorozatötlet jutott el egy-két részig. A következő lépés viszont, hogy egész évadok készülhessenek el, a fent említett nehézségek miatt gyakran elmaradt: viszonylag rövid idő alatt, nagyon feszített tempóban kell a rendelkezésre álló – sokszor túl kevés – szakembert olyan bérezés fejében foglalkoztatni, ami mellett kénytelenek még más munkákat is bevállalni.
A legutóbbi tévés pályázati rendszerben született sorozatok főleg szenvedélyből készültek, többségük nem volt jövedelmező.
Szerencsére ez változóban van: a technikai fejlődésnek köszönhetően, némi egyszerűsítéssel, áramvonalasítással és találékonysággal – no meg eltökéltséggel – kifejezetten színvonalas dolgokat lehet összehozni. 
Mozifilmmel kapcsolatban nincs sok ilyen irányú tapasztalatom – már csak azért sincs, mert nem sok készült itthon az utóbbi időkben. Arról viszont beszámolhatok, hogy rengeteg animációs filmterv íródik. Egész estés film esetében ezek a tervek nemcsak egymással, hanem élőszereplős társaikkal is versenyeznek a Filmalap nagyjátékfilm pályázatain. Pedig egy egész estés animációs film elkészítése sokkal idő- és szakemberigényesebb, illetve – esetenként – költségesebb is. Arról nem is beszélve, hogy nagyon mások a szakmai elvárások egy animációs filmmel szemben. Mindezek tükrében nem annyira meglepő, hogy jóval kevesebb animációs nagyjátékfilmfilm készül.
Fontos azonban kiemelnem, hogy éppen most került a médiatámogatási program teljes átszervezésre, így nemsokára talán teljesen más képet mutat majd az animációs felhozatal.
– Az MOME elvégzése után milyen lehetőségeid voltak az animációs filmek, sorozatok elkészítésére?
– Szerencsére már az egyetem alatt sikerült különböző produkciók készítésében részt vennem. Másodikos lehettem, mikor a Cinemon Stúdióban elindult egy kanadai sorozat gyártása. Animátorokra volt szükség, egy szakmailag tapasztaltabb osztálytársam pedig többünket beajánlott.
Azóta többnyire rajzfilmsorozatok utómunkájában, illetve előkészítésében vettem részt, de dolgoztam reklámokban, magyarázó-videókban, valamint készítettem storyboardokat élőszereplős nagyjátékfilmhez is.
Az egyetem utolsó éveiben megpróbáltam Kovács Mátron (Bab Berci kalandjai) és B. Nagy Ervin (Cserebogarak) kollégámmal elindítani egy rajzfilmsorozatot „Patrick & Theo” címmel, melyre akkor szinte egyáltalán nem volt lehetőség. Végül nem is készült belőle sorozat, csak egyetlen epizód – az egyetem keretein belül.
Zöldfülűként azonnal a nemzetközi mélyvízbe ugrottunk vele, és fogalmunk sem volt, hogy mit csinálunk.
Ez az egy rész online egyébként megtekinthető. Az akkori attitűdünket tükröző rajzfilmet szerettünk volna készíteni, amit mi is szívesen néztünk volna gyerekként: egy kisfiú és a kutyája a messzi és elvadult jövőben, rendőrként üldözi a bűnt. Szörnyek, repülő autók, rengeteg akció és habostorta-humor.
Később, szintén Kovács Mártonnal és Hermán Árpáddal (Ól) elkészítettünk egy kifejezetten hazai vonatkozású sorozatpilotot, mégpedig a Szupermodern stúdióban, Lajos Tamás producerrel (Örök tél, Apró mesék). Népmesei motívumokból szabadon építkező, modern, ifjúsági fantasytervet készítettünk „Az égig érő fa” címmel.
A későbbieken, egy formátumváltást követően átírásra került a teljes történet, és kiütköztek bizonyos átgondolatlanságok. Újra kell írni a nagy részét; ha ez megtörtént, akkor remélhetőleg visszatérünk rá. Rengeteg fontos dolgot érint, amiről kevés szó esik gyerekközpontú sorozatokban, de még meg kell találnunk a történet fókuszát.
Rendezőként, több éves rákészülés után, egy rövidfilmet készítettem, ötvened magammal, ez lett a ,„Tesók”. Ez egy szerzői rajzfilm: egy srác és legjobb barátja (egy többmázsás házisertés) rettentően félresikerült kalandját mutatja be egy poszt-apokaliptikus jövőben. A film a Daazo stúdiójában készült, producerei Deák Dániel és Osváth Gábor (Szép Csendben, Hajótöröttek, Love). A filmet éppen fesztiváloztatni próbáljuk, de sajnos a kialakult járványhelyzet ennek sem tesz túl jót. Az idei filmhéten még megtekinthető volt, mivel Magyar Filmdíjra jelölték „Legjobb Animációs film” kategóriában, máshol azóta sem volt látható. Egyelőre csak a trailere érhető el.
– A technológiai változások megjelenésével egyszerűbbé vált az animációs filmek készítése?
– Az én korosztályom már az internettel együtt nőtt fel, ennél jelentősebb technológiai változás pedig nem történt azóta sem. Az egyetemen kívül analóg animációs technikákkal nagyon ritkán dolgoztam, számomra teljesen természetes, hogy minden szoftverrel készül. Egyfelől sokkal egyszerűbb lett az animációs gyártás – másfelől az egyszerűbb technikák mellett megjelentek a bonyolultabbak is, így végül csak magasabbra került a léc.
A technika elérhetősége és folyamatos fejlődése azt is magában hordozza, hogy a versenyképességhez megőrzése érdekében mindig naprakésznek kell lenni, szakmailag folyamatosan kell fejlődni.
– Milyen elgondolások és vizuális megjelenítések mentén igyekszel filmjeidet és azok karaktereit életre kelteni?
– Kifejezetten szeretem az agyonhasznált műfaji paneleket. Érdekel, hogy tartalmilag mennyit változtak születésüktől kezdve, bírnak-e még egyáltalán jelentéssel, és ha igen, akkor más-más korban, más-más nézőnek mit jelentenek, mennyire lehet szabadon kezelni őket, és úgy variálni, hogy új jelentést kapjanak. Érvényes ez a jövőbeli történetekre is. A „Patrick és Theo” esetében ez a ’80-as évek eleve különös rajzfilmsorozatainak abszurdba hajló túlgerjesztését jelenti. A „Tesók” elkészítésekor pedig a ’70-es évek minimalista science fiction-jének újrafelhasználása volt az alapötlet. Az „Égig érő fa” pedig egy felnövéstörténet, mely a „boldogan éltek…” után játszódik, a magyar népmesei motívumokból szabadon újrakevert fantasy-világban. 
Fontos azonban megjegyezni, hogy mindezek csak eszközök, vagy játékok a történetek és a karakterek megelevenítésére.
Ha azok nem átélhetők, ha nem eléggé érdekesek, magukkal ragadóak, akkor játszódhat a történet bárhol és bármikor, lehet bármilyen jelentős az üzenete, a környezete, a szereplői, akkor is óhatatlanul érdektelenségbe fog fulladni.
– Milyen további filmötleteid vannak?
– Mivel legtöbb kollégámhoz hasonlóan én is képalkotás-, dizájn-, tervezésirányból jöttem, ezt tanultam egész életemben, így az írás sajnos sokkal nehezebben megy. Ennek egyik folyománya például, hogy a legutóbbi filmemben – vagy a mostanság, hobbiból készülő képregényeimben – szinte egyáltalán nem írok dialógot – senki nem szólal meg bennük. Természetesen, ha máshogy nem, autodidakta módon ezen a téren is próbálom fejleszteni magam. Hamarosan kiírják a következő televíziós sorozat-pályázatot.
Már elkezdtem dolgozni egy terven, ahol egy kifejezetten hazai, ám kisebb kultusszal bíró rajzfigurát szeretnék majd rövid történetekbe helyezni. Humoros, lényegében szövegmentes, kissé pikáns és jellegzetesen itthoni – többet viszont egyelőre nem árulhatok el, ha esetleg sikerül valamit kisütni belőle, azt majd úgyis látni lehet.
Tóth Gábor
Az éjszaka, amikor a Los Angeles-i rendőrség visszaszerezte Rofusz Ferenc Oscar-díját
