Jézusra tekintve megértjük a kreativitás lényegét

Michael Card zenész és előadóművész a zeneszerzés mellett könyveket ír és képzéseket tart a kreativitás és a kereszténység összefüggéseiről, ezzel is hozzájárulva számos tehetséges fiatal művész hivatásához. Az ő meglátásai révén Isten mint a világmindenség legnagyobb művésze lép elénk. „Homokfirkák” című könyvének egyik fejezetében éppen arra világít rá, hogy a korai keresztények „Krisztus-himnusza” a lényeget kiemelve irányítja figyelmünket az alkotóerő forrására, Jézus Krisztusra.

A Biblia az emberi testet felvett és a földre született Isten fiáról számos alkalommal elmondja, hogy a világot általa teremtette Isten – írja a szerző, aki szerint ez a tanítás már a korai egyház hitvallásának része volt. Michael Card ebből következően helyénvalónak találja, hogy Jézusra tekintsünk, ha meg akarjuk érteni a kreativitás lényegét, hiszen

az Újszövetség őt tekinti az alkotóerő forrásának.

A korai egyház latinul „Carmen Christi”, azaz „Krisztus himnusza” néven említi azt a nagyjából két részre osztható költeményt, amelyet annak idején feltételezhetően rendszeresen énekelhettek a kenyértörésre és az Isten imádására, dicsőítésére – leginkább titokban – összegyűlt keresztények.

Erről a szokásukról a pogány szerzők irataiból is értesülhetünk. Ifjabb Plinius például megemlíti „Levelek” című művében a keresztények hajnali éneklését: „Kora reggel egybegyűlnek, és himnuszt énekelnek Krisztusnak, akit istenként tisztelnek” (Ifjabb Plinius: Levelek, 10. könyv, 96. levél, 355. o. Budapest, Európa, 1981.).

Minden valószínűség szerint így énekelhették a múlt homályába veszett dallamú himnuszt is, amelyet Pál apostol Filippieknek írt levelében is olvashatunk. A „pogányok apostola” egy felszólítással vezeti fel a himnusz éneklését: „Az az indulat legyen bennetek, ami Jézusban volt” (Fil 2,5). Vagyis

a benne foglaltakat a saját életünkben megvalósítandónak tartja.

Mi ez a példa, amelyet követni kellene? A himnusz középpontjában Jézus Krisztus megtestesülése áll – a Fiúisten, aki hasonló lett az emberhez. Hogy ezt megtehesse, szolgává lett és engedelmeskedett egészen a halálig. Ez a tény adja az alapot arra, hogy Isten felemelje őt, olyan méltóságot adva neki, amely önmagában elegendő ok, hogy „kiérdemelje” a dicsőítésünket.

A követendő magatartás tehát

az alázatban és a szolgálatban

rejlik, amely mindig engedelmes Isten akaratának. Ennek lehet a jutalma a dicsőséges felmagasztalás, ahogy Jézus esetében is tapasztalható. Ez az irány teljesen szembe megy azzal a világi felfogással, mely szerint az elérendő cél nem egyéb, mint másokon uralkodni és elismeréseket szerezni. Michael Card rávilágít: az evangélium „bolondsága” győzi le a világ „okosságát”.

Aki tehát új dalt akar szerezni Isten dicsőségére, annak vissza kell térnie a „Carmen Christi” esszenciális alapigazságaihoz, ami nem más, mint

a dicsőítés lényege.

A szenvedésben is vállalt, Isten akarata iránti engedelmesség megdicsőíti az Atyát. Nem itt a földön kíván babérokat szerezni, hanem tudja, hogy az alázat ajándéka a mennyei jutalom. Az új dalhoz szükséges kreativitás forrásává így a kereszthalált valóban értünk, szeretetből vállaló Krisztus válik.

„Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.

Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak,
amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell,
hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött,
és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember.
Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki,
amely fölötte van minden névnek,
hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban,
s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére,
hogy Jézus Krisztus az Úr.”

(Filippieknek írt levél 2. fejezet, 5-11. vers)

Forrás: Michael Card: Homokfirkák, Krisztus és a kreativitás, Harmat, 2006.

A témában további olvasásra javasolt írásunk:

A liturgikus zene forrása az Egyház hitvallásában felcsendülő Krisztus-ikon – Sztankó Attila a Vasárnapnak

Meg kell tanulnunk dicsőíteni Istent a szenvedésben is

Iratkozzon fel hírlevelünkre!