Szudán: úton a gyógyulás felé

Újabb jelentős lépésre szánta el magát az ország, hogy kilépjen a katonai diktatúra múltjának árnyékából.

Szudán ideiglenes szövetségi kormánya lecseréli államainak összes katonai kormányzóját civil képviselőkre, írja a persecution.org

Az ország újabb jelentős lépést tett annak érdekében, hogy kilépjen az államot több évtizede kivéreztető al-Basír rezsim katonai diktatúrájának árnyékából. Az új kormány Abdalla Hamdok miniszterelnök irányítása alatt jó úton indult el a demokrácia kiépítése felé. Amellett, hogy az államstruktúra átalakításán dolgoznak, az al-Basír rendszer alatt üldözött vallási kisebbségek, így

a kormány keresztények felé való odafordulása is ígéretes képet fest Szudánról a nemzetközi színtéren.

(Ezekről a történésekről itt és itt is beszámoltunk.)

A katonai kormányzók leváltása önmagában is igen erős üzenetet hordoz a világ felé, de szimbolikus jelentőséggel is bír: Szudán mindennapjait immár nem a hadsereg határozza meg.

A kormányzóknak felajánlották, hogy az ország fejlődésének érdekében önként lemondjanak posztjukról, persze várható volt, hogy ez nem fog zökkenőmentesen megtörténni. Kartúm katonai kormányzója esetében a miniszterelnök saját maga kellett intézkedjen, egyszerűen kirúgta a tisztségviselőt. A kormányzó – aki egyébként a vírusveszély közepén tudatosan nem záratta le a piacokat a fővárosban – a jelentések szerint kirúgatása ellenére sem volt hajlandó elhagyni a posztját.

Szudán egyelőre feszülten várja a kormányzói lemondásokat, mivel amennyiben ez nem történik meg,és a katonai hatalom nem kíván lemondani befolyásáról, úgy az események azt a képet festhetik, hogy a kormány csupán látszatkormányoz, és csak arra van hatása, amire a katonai erők engedik, hogy legyen. Pesszimistább kommentárok szerint, ha a kormány valóban nem jut egyről a kettőre a kormányzókkal, az elmúlt 60 év hatodik puccsát is könnyen megélheti Afrika egyik legtépázottabb múltú nemzete.

 

Kiemelt képünk forrása a Mission Network News.

Iratkozzon fel hírlevelünkre