Segítségkérés járvány alatt és után

A család- és párterápiás találkozások középpontjában a személyek közötti kapcsolati jellegzetességek, működések állnak. Ezt nevezzük rendszerszemléletű megközelítésnek. Az egyént nem a természetes, jelen esetben családi környezetükből kiszakítva segíti ez a terápia, hanem a jelen kapcsolataival, sőt az előző nemzedékekhez való viszonyával együtt. Mivel a család vagy pár közösen vesz részt a terápián, így a kapcsolatukért vállalt felelősséget is közösen viselik, ami már önmagában is erősítheti a kapcsolatot. A rendszerszemlélet szerint a család egyik tagjának viselkedése kihat a család valamennyi tagjára is, a tagok kölcsönösen hatnak egymásra. Így bármilyen változás képes pozitív és negatív hatással lenni a családi rendszerre.

Hogyan is néz ki egy pár- és családterápiás találkozás?

Amikor ezzel a két fogalommal találkozunk, akkor jellemzően a rendszerszemléletű pár- és családterápiáról beszélünk. Magyarországon ezt a munkát a Magyar Családterápiás Egyesület szabályzata és etikai elvei mellett lehet végezni. Minden más ehhez hasonló megnevezés, mint tanácsadás, coaching stb. nem tartozik ez alá. A megfelelő diplomával rendelkező, itt végzett vagy képzést végző pár- és családterapeuták vezethetnek családterápiát. Utóbbiak szoros szupervízió mellett, ami azt jelenti, hogy egy tapasztalt kiképző családterapeuta támogatja a munkát.

A segítségért forduló párok és családok hetente, kéthetente, majd egyre ritkábban egy vagy két terapeutával találkoznak a másfél órás alkalmakon. Az egyéni rendszerszemléletű terápián egy szakember segít gyakoribb találkozások mellett. Természetesen a segítőfolyamat során szigorú titoktartás kötelezi a terapeutákat.

A terápiás ülések közötti idő sem telik tétlenül a család számára, hiszen feladatokat is kapnak erre az időre, ami szintén a módszer jellemzője. Ilyen közösen végzett feladat lehet a családfa speciális szempontok alapján történő elkészítése vagy a kapcsolatuk térképének megrajzolása. Sőt, a terjengő és meg nem szűnő konfliktusok kezelésének egyik jól működő, a viselkedésterápiából vett, otthon gyakorolható feladata lehet, ha csak bizonyos napokon vagy adott órákban veszekedhet a pár egymással. Az otthon történt eseményekről a terápiás ülések alkalmával beszélgetnek, ezekre reflektálnak. Az ülések száma 6-tól 25 alkalomig tarthat, ami a rövid lefolyású terápiák közé tartozik.

Segítséget kérni nem könnyű, de megéri!

Érdemes már a kapcsolat javítása, fejlesztése, gazdagítása mellett megelőzésként is belevágni egy ilyen közös kalandba. Nem érdemes megvárni a családi vagy párkapcsolati krízist és azt sem, hogy valaki megbetegedjen a felborult kapcsolati egyensúlyok miatt. Viszont ha megelőzni nem sikerült a nagyobb kihívásokat, és már a különváláson gondolkodunk, akkor érdemes esélyt és lehetőséget szavazni magunknak a párterápiával.

Nem könnyű felvállalni mások előtt a legmélyebb fájdalmakat, sértéseket, becsapottságot. Nem könnyű szakembert sem választani. Fontos szempont, hogy a szakember elismert és szakmailag hiteles végzettséggel rendelkezzen, és legyen hozzá megfelelő önismerete, saját élménye is arról, hogy milyen a kliens székében ülni és saját magán dolgozni. Ugyanilyen fontos, hogy legyen meg a bizalom és az elfogadás, ítéletmentesség a terapeutában. Ha ezekkel nem rendelkezik, az igen veszélyes lehet, így érdemes a megmondóembereket, sarlatánokat és varázslókat, a gyors és instant segítséget ígérőket messziről elkerülni.

Azért is fontos az előítéletmentesség és az elfogadás a közös munkában, mert a pár- és családterápia célja nem az, hogy a terapeuta megmondja, mit is kellene csinálnia a párnak, hogy jó legyen a kapcsolatuk, hanem abban segíti őket, hogy a saját erőforrásaikra támaszkodva ők legyenek életük legjobb szakértői. A terápiának egy önmagát felszámoló kapcsolatnak kell lennie. Már az első találkozásban is benne van az, hogy a párterapeuta és a család útjai mihamarabb különváljanak. Természetesen ez nem a fejlődés és a változás siettetését jelenti, hanem a hatékony és elkötelezett, a családra fókuszáló közös munkát.

Normális, ha nem tudunk életünk felmerülő minden kérdésére válaszokat és megoldásokat adni. Ilyenkor segíthet egy hozzáértő külső szemlélő, aki támogat, hogy a kapcsolati és a személyes kérdéseinkre képesek legyünk megtalálni a válaszokat. Mert a kapcsolat érték, amiért érdemes dolgozni.

 

Dobrai Zoltán
lelkigondozó, mediátor
családterapeuta-jelölt

Kiemelt kép: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre