Az iskola a gyerek számára is „csak” egy munkahely – a bizonyítványosztás margójára

A héten bizonyítványosztás – ezzel végleg elkezdődik a nyári szünet, ami felszabadító élmény a legtöbb gyerek számára, hiszen az egész éves munkának vége, jöhet a jól megérdemelt nyaralás, pihenés. Ám sok tanuló nem büszke a hazavitt eredményeire – legyen szó csupán néhány kevésbé jó jegyről vagy egy bizonyítványról, ahol nem mindegyik szám görbül. Ők valószínűleg szorongva várják az év végét, és esetenként a nyarat is, hiszen nem pihenhetnek, továbbra is tanulniuk kell. Galla Krisztina családtréner, mentor, Családi Életre Nevelés tanácsadó, life coach arról mesélt nekünk, hogyan támogathatjuk őket jól szülőként az élet eme próbatételében.

– Mit tehet a szülő, ha a gyermek nem olyan bizonyítvánnyal jön haza, amivel elégedett? Hogyan tudjuk lelkileg támogatni, ösztönözni?

– A bizonyítványban várható jegyekről a gyerekek – és így jó esetben a család is már jóval a bizonyítványosztás előtt értesül. A bizonyítvány kézhez vétele után csalódást így leginkább a kétes, „jobbikat vagy rosszabbikat kapom” eredmények okozhatnak, ha a „rosszabbik” felé dőlt a mérleg nyelve. Ekkor érdemes egy hosszabb beszélgetésre leülni a gyerekkel és végig gondolni, hogy milyen okok játszhattak szerepet a végső eredményben. Ekkor mindenképp válasszuk szét a gyerektől függő és független okokat, és abban erősítsük, hogy ami rajta kívül álló, általa nem befolyásolható, azon bátran lépjen túl. Például hiába, hogy a matematikai logika szerinti felfelé kerekítés szabálya szerint meg kellett volna kapnia a jobbik jegyet, mégsem így történt a dolog, akkor a mögött valamilyen más ok húzódhatott meg.

Felvethetjük, hogy a következő tanév esetén esetleg érdemes rákérdezni a pedagógusnál, hogy mit kellene tennie, hogy ez legközelebb ne így legyen. Itt semmiképpen nem a szülőnek kell ezt a beszélgetést megejtenie, hanem a gyereknek! Erre érdemes előre felkészíteni, hogy valóban előre vivő és ne indulatokat gerjesztő beszélgetés legyen.

Ha olyan dologra derülne fény a beszélgetés során, amelyre a gyermeknek ráhatása van, például lelkiismeretesebb felkészülés, több szorgalom stb. vagy a szülő részéről igényelne némi átgondolást (például nyugalmasabb tanulást biztosító otthoni környezet, kevesebb különóra), akkor ezeknek a megvalósítását is át lehet gondolni. A nyár ráadásul elegendő időt adhat a változtatáshoz szükséges lépések kitalálására, megtételére is.

– Csorbul a gyerekek önbecsülése. 

–Az önbecsülés visszaépítésének legjobb módja, ha igyekszünk azokra a dolgokra helyezni a hangsúlyt, amelyben a gyermek egyébként jól teljesít, amiben ügyes – még akkor is, ha ezek nem feltétlenül a közismereti tárgyakhoz kapcsolódó dolgok. Hozhatunk példákat híres emberek életéből is, hiszen sokukról köztudott, hogy bizonyos területeken gyengébben teljesítettek gyermekkorukban, azonban mégis világra szólót tudtak alkotni abban, ami igazán érdekelte őket… És azt sem tartom tekintélyrombolónak, ha a szülő saját életéből hoz példát arra, hogy bizony vannak olyan helyzetek, amikor a legjobb tudásunk is kevés valamihez, illetve nincs olyan ember, aki mindig mindenben a 100 százalékot tudja nyújtani.

– Mi a helyzet akkor, ha mi sem vagyunk elégedettek azzal, amit a bizonyítványban látunk? Hogyan tudjuk szeretettel ösztönözni arra, hogy a jövőben nagyobb energiaráfordítással vegyen részt az iskolai munkában?

– Picit messzebbről indítanék. Az egyik, hogy tanácsadói munkám során sajnos nagyon gyakran találkozom azzal a szülői attitűddel, hogy azt gondolják, a gyereket a tantárgyi teljesítményei minősítik elsősorban. E mellett a különféle művészeti vagy sport tevékenységekben elért eredmények másodlagosak, és sajnos azt kell mondanom, hogy a társas kapcsolatok, szociális érintkezések területén tetten érhető eredmények mintha nem is számítanának „sikernek”. A másik, hogy ha felelős szülőként figyelemmel kíséri az ember a gyermek működését a tanév során, akkor azért sok meglepetés a bizonyítványosztáskor sem érheti. Ha mégis, akkor

első sorban saját magunknak kell feltenni a kérdést, hogy hogy lehetséges, hogy ez az értékelés engem most meglepetésként ért? És a válasz tükrében haladhatunk akkor majd a felé, hogy ebbe a csapdába még egyszer ne kerüljünk bele.

Ami a jövőbeni tervezést illeti, megint csak a leülős, stratégiaalkotó beszélgetést tudom említeni. És itt is kiemelném a beszélgetés szót, ami két irányú kommunikációt igényel, mert sokszor a legjobb szándékunk ellenére is beleesünk abba a hibába, hogy azt hisszük, megbeszéltük a gyerekkel a dolgokat, de ha visszapergetnénk a filmet, rá kellene jönnünk, hogy csak monologizáltunk, papoltunk, egy szóval falra hánytuk azt a bizonyos borsót.

Meg kellene hallgatnunk – minősítés nélkül – a gyerek véleményét, álláspontját az adott helyzetről, meg kellene részleteiben ismernünk, hogy látja a helyzetet. Miben érzi úgy, hogy (több) segítségre lenne szüksége. Mik lennének azok a dolgok, amik szerinte segíteni tudnák őt a jobb eredmény elérése érdekében. És végül mi lenne az a jutalom, aminek szívből örülne, ha a sikeresebb működése eredményeként megkaphatna.

Természetesen ez nem egy egyszeri beszélgetés kell, hogy legyen; többször is elővehetjük a témát, hogy augusztus végére megszülethessen egy olyan „szerződés”, amely mind a gyermek, mind a szülő számára egyformán elfogadható és betartható. Ezt aztán időről időre a tanév során újra elő lehet venni, újra lehet gondolni, át lehet alakítani az aktuális helyzethez, tapasztalatokhoz igazítva.

– Mi a titka a jó szülő-gyermek kapcsolatnak, ha tanulásról van szó? Sok szülőnek okoz ez gondot, például nem tudnak a helyzettel mit kezdeni: feszültségforrás, ha otthon tanulnak a gyermekkel…

– Szülőként hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy

az iskola a gyerek számára is „csak” egy munkahely, tehát a teljes élet egy része. Nem, vagy csak nagy lelkiismereti tusa árán tudunk ellenállni a társadalom és az intézmények felől jövő nyomásnak, és racionális kereteket szabni a terhelésnek.

Az utóbbi időben pedig egyre inkább átalakulni látszik a majdani munkaerő piac igénye, amely nagyon sok olyan készséget állít előtérbe a különféle specializációk mellett, amelyek az EQ és nem az olyan sokszor emlegetett és sokra tartott IQ része. De ez már egy másik beszélgetés témája lehetne…

A tanuláshoz való viszonyuláshoz csak néhány gondolatot fűznék hozzá: először is

a tanítás nem a szülő dolga, az egy külön szakma, amit  talán a koronavírus-járvány időszakában az online oktatási kényszere sok szülő számára ékesen bizonyított is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ha egy-egy dolog elmagyarázására szükség van, akkor azt ne tegyük.

Azonban, ha úgy érezzük, hogy valamely tárgyból a gyermek folyamatos segítségre, korrepetálásra szorul és az iskolai keretek erre nem nyújtanak elegendő lehetőséget, akkor keressünk mellé szakembert. Sok keserű pillanatot kerülhetünk el ezzel.

Azt is fontos tudni, hogy

a szülők akkor segítik igazán a gyermekük tanulását, ha megtanítják őket arra, hogy minden, az iskolával kapcsolatos teendő a gyermek feladata, és az ő felelőssége is.

Ebbe természetesen beletartozik az is, hogy ha úgy érzi, segítségre van szüksége (megtanulandó anyag kikérdezése; egy komplikáltabb feladat értelmezése; stb.), akkor kérje a segítséget.

Ha a kicsi megszokja, hogy az „anyukám nem pakolta be” mondat érv, akkor nehezen lesz elvárható, hogy a későbbiekben önállóan és felelősségteljesen működjön, ha tanulásról van szó.

Ráadásul a szülők nem vesznek nyakukba felesleges terheket azzal, hogy minden, az iskolával kapcsolatos teendőt, dolgozatot, leadandót, beadandót számon kell tartaniuk, számon kell kérniük és ellenőrizniük kell. Azt szoktam mondani, a szülőknek nem kell többedszerre végigjárniuk az iskolákat, ők már ezt megtették a maguk idejében.

Azt se felejtsük el, hogy minket sem érdekel minden, csak már vagyunk olyan szerencsés helyzetben, hogy jónéhány dologgal nem kell foglalkoznunk, ha nem akarunk. Ráadásul

nem lehet mindenki egyformán jó reál és humán tárgyakból, a művészetek területén és a sportban is. Azt azonban fontos megtanítanunk a gyerekeknek – de ezt jóval korábban el kellene kezdeni tanítani -, hogy az egyes területeken hozzuk ki magunkból a maximumot.

Nem az érdemjegy a lényeg, hanem az, hogy megtettem-e mindent a képességeimhez mérten azért, hogy egy feladat, egy dolgozat, egy felelés jól sikerüljön. Ha erre a válasz igen, akkor jól végeztem a munkámat.

És végül, de nem utolsósorban szerintem a szülő feladata, hogy a lehetőségeihez mérten a legtöbbet megmutassa a gyermeknek a világból. Ezzel tudja felébreszteni/ébren tartani a megismerés vágyát, a motivációt a gyermekben, ami a tanulás alapja és mozgató rugója.

– Jó, ha megünnepeljük a bizonyítványosztást, akármilyen jegyekkel is zárult az év, hogy a gyermek érezze, hogy letett valamit az asztalra, és tudjon örülni az eredményeinek?

– Minden alkalmat, ami ünneplésre okot adhat, érdemes megragadnunk, hiszen „az élet ünnepnapok nélkül olyan, mint hosszú vándorút fogadók nélkül” – tartja a közmondás is. De ez ne merüljön ki egy tárgyiasult ajándékban!

Ne a bizonyítványban szereplő érdemjegyeket ünnepeljük, hanem az év során nyújtott teljesítményt.

Legyen ez egy olyan alkalom, amikor minőségi időt szánunk egymásra, amikor felidézhetjük a tanév ilyen-olyan pillanatait, a leküzdött nehézségeket, az elért eredményeket, az izgalmas helyzeteket, a sikereket. Fontos, hogy itt valóban az év pozitívumait gyűjtsük csokorba, hiszen azok fognak majd erőt adni a következő tanévre is. És ilyen pillanatok egészen biztosan akadnak minden család életében – magunk is elcsodálkozunk alkalom adtán azon, hogy milyen sok volt belőlük az elmúlt tanévben!

A címlapképen Hegedűs Gellért és édesanyja látható bizonyítványosztás után az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában 2016. június 21-én. Forrás: MTI/Rosta Tibor 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!