Jézus valóban belép az otthonainkba! – Kunszabó Zoltán diakónus a Vasárnapnak

Amikor őszinte hittel imádkozni kezdünk, Isten betölti azt a helyet – vallja Kunszabó Zoltán, akivel arról beszélgettünk, milyen lehetőséget ad a családok számára a vírusjárvány okozta helyzetben a saját otthonainkban ünnepelni Istent. A diakónus szerint a családfőkre ebben az ünneplésben példamutató és megtisztelő feladat hárul.

– A megszokottól eltérő szituációban él most a legtöbb ember. Van, aki kétségbeesik, van aki elengedi a gyeplőt, van aki nem szófogadó vagy nem figyelmes. Lehet ilyenkor bátorítanunk egymást?

– Ez egy remek alkalom arra, hogy az ember talán első alkalommal megtapasztalhassa Isten létezését. Ő valóban szeret, és a mi Mennyei Atyánk. Az otthonába mindenki meghívhatja most Jézust, a Szentlelket vagy a Mennyei Atyát, attól függően, hogy valaki a Szentháromságot hogyan szólítja meg. Kegyelmi idő lehet a jelenlegi, ha ezt az „isteni kísérletet” elvégezzük. Isten beléphetne az életünkbe, és része lehetne a mindennapjainknak. Ahol ő gyengeséget, lelki vagy testi értelemben vett betegséget, kedvetlenséget vagy akár depressziót talál, ott mutassa meg, hogy ő az Isten, a szeretet, a gyógyító, a megváltó. Eljön az a pillanat, amikor az emberek leülnek, és azt mondják: „Ennyi volt az én erőm, az én jókedvem, az én lendületem és kitartásom. Istenem, ha vagy, akkor most mutatkozz meg az életemben!”. A koronavírus-járvány ilyen értelemben egy nagy lehetőség számunkra Istentől.

– Azt szokták mondani, a család mintája a Szentháromságnak. A templomokban most nincsenek nyilvános istentiszteletek. Felértékelődnek az „otthoni liturgiáink”, azok a módok, ahogyan mi oda tudunk menni Istenhez. Ez is egy lehetőség?

– Eddig valamiért a történelmi egyházainkban csak a háttérben létezett az otthoni liturgia. Most viszont meg fogjuk ünnepelni a húsvétot – otthon. Nagyon üdvös, hogy követjük a televíziós szentmise-közvetítéseket, de emellett bátorítani kellene a családfőket, a családapákat arra – ami az identitásukhoz igenis hozzátartozna, mégsem gyakorolják –, hogy a szertartások igeliturgikus részét vagy annak egyfajta kivonatát valósítsák meg az otthonaikban. Lehet egy csodálatos nagycsütörtöki igeliturgiát tartani odahaza a lábmosás szertartásával. Miért ne virraszthatna utána együtt a család Jézussal a Getszemáni-kertben? Nagypénteken lehetne egy csodálatos könyörgésekkel tarkított kereszthódolatot tartani, a gyerekeket is bevezetve ebbe a titokba. Nagyszombaton pedig miért ne lehetne egy feltámadási igeliturgiát csinálni, annyi olvasmánnyal, amennyit még éppen elbírnak a gyerekek – plusz a családtagok személyes tanúságtételeivel? Aztán az apuka kihirdetné a családnak, hogy „Jézus feltámadt!”.

(Mindehhez segédletként azóta megjelent Barsi Balázs atya otthoni, családi verziója a Nagyhét megünnepléséhez – a szerk.)

Megjelent Barsi Balázs atya liturgikus útmutatója családoknak

– Elvárható, hogy a családfők ezt önmaguktól, mindenféle útmutatás nélkül megvalósítsák?

– Sokaknak fogódzópont kellene ehhez, hiszen a vörös csillag alatt eltöltött néhány évtized nem engedte, hogy ez a családi szerep továbbélhessen. A családfő ilyen szerepére megtalálhatjuk az archetípusokat. Már maga a húsvéti vacsora elköltése is ilyen. A zsidóságban nagy hagyománya van a házi liturgiának. Egy, a mi mostani helyzetünkhöz hasonló állapot miatt. Lerombolták a zsidóság első templomát, a népet fogságba hurcolták, ezért egy időre egész egyszerűen a választott nép fiai beszorultak a házaikba a hitükkel együtt. A „pészach” az otthoni liturgián alapul a zsidóknál mind a mai napig. Ebből az előképből tanulhatunk. Többletet adhat az ünnepünkhöz. Ami otthon „nem megélt” volt, most „megélt” lehet. Próbálkozni kell ezen a területen. Egyszerű jelekkel és gesztusokkal, amelyek egészen testközelbe hozzák annak a lényegét, amit megélünk.

– Mégis milyen fogódzópontjaink vannak ezen a téren?

– Nagyon nagy esélyt kaptunk, hogy Isten igéje által találkozhassunk Vele az otthonainkban. A katolikusok számára kiváló lehetőség, hogy van napi szentmiseolvasmány. Ha nem is tudunk elmenni a most kialakult helyzetben szentmisére, odahaza az olvasmányokból táplálkozhatunk közösen. Ez elindítja, egyberendezi az egész napunkat. A bibliaolvasás minden formája gyógyító. Ahogy a Szentírás is mondja:

„Hozzátok intézett szavaim lélek és élet” (Jn 6,63).

Érdemes ezt is kipróbálni. Az igehallgatás – a szentáldozáshoz hasonlóan – közösségre vezet bennünket Istennel.

– Tudom, hogy lehetséges útnak tartod a könnyűzenei dicsőítést. Odahaza kevés helyen van orgona felállítva. A gitárnak lehet szerepe a házi liturgiáink megélésében ?

– Az otthoni dicsőítés során teljesen egyértelműen igen. Főleg, ha a gyerekek nyelvén is meg akarunk szólalni. Sajnos kevés a gyermekeknek komponált dallamokra épült ének. Arra is biztatnám a családokat, ha valaki odahaza már játszik valamilyen szinten gitáron, zongorán, furulyán vagy bármilyen hangszeren, készüljön fel arra, hogy a feltámadott Jézust tudják majd ünnepelni néhány, akár egyszerűbb énekkel! A dicsőítés kultúrája beköltözhetne a családokba. Sőt, meggyőződésem, hogy a család Isten dicsőítésének kitüntetett helye!

– Vagyis a mostani helyzetben felfedezhetjük, hogy Jézus belép az otthonainkba?

– Azt tapasztalom ezzel az egész veszélyhelyzetnek nevezett időszakkal, hogy Jézus valóban belép az otthonainkba. És szelíden vissza is foglalja azt. Ilyen helyzetben az egész „nagyképű világrendünk” órák alatt omlik össze, válik működésképtelenné. Sokan elgondolkodnak most azon: lehet, hogy Istent kellene segítségül hívniuk. Elfelejtettük itt Európában, hogy

amikor őszinte hittel imádkozni kezdünk, Isten betölti azt a helyet.

Az imádkozó ember szívében és bensőjében egy alapvető békesség jelenik meg, amely rögtön kiűzi a pánikszerű félelmet! Erre a gyógyszerre van most szükségünk! A szeretet kiűzi a félelmet – ahogy ezt az első János levélben olvashatjuk.

– Ezzel önthetünk tehát bátorságot azok szívébe, akik most félnek?

– Aki fél, tényleg próbálja meg, hogy segítségül hívja Jézus nevét, és Isten szeretetét fogja majd megtapasztalni! Valaki rögtön, mert a szíve már régóta kiabált Isten után, csak az eszével még nem ott tartott. És Isten szeretete csordultig tölti majd a szívét! Ez egy reális dolog. Civilizáció épült arra, hogy Isten válaszol.

Egyetlen alkalom elég, hogy megérezzük ennek az ízét…

Onnantól kezdve az ember már nem akarja elveszíteni ezt a tapasztalatot, ezt a mennyei áramlatot. Ez így működik. Racionális megközelítéseink mellett – fölött vagy alatt – itt van ez az elsöprő valóság, amit újra felfedezhetünk. Kérdés, hogy ez a mostani vészhelyzet elég lesz-e ahhoz, hogy ezt a valóságot felfedezzük.

Gável András

 

Kiemelt képünket Kürtös Kata/Vasárnap.hu készítette.

 

A témában olvasásra ajánljuk:

Letargikus helyett liturgikus ünneplést a családba!

Csak temessenek, mi meg feltámadunk!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!