Szakítópróba előtt az Európai Unió

Lapunk hasábjain is sok szó esett már az Európai Unión belül húzódó törésvonalakról, és az ember azt gondolná, hogy a jelenlegi vészhelyzetben ezek valamelyest enyhülnek. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy az Európai Unióról beszélünk, ahol sok esetben fordítva működnek a dolgok. Így van ez a jelenlegi helyzetben is, amikor az észak-déli törésvonal a járvány hatására minden eddiginél jobban kiéleződött.

A végletekig megosztott olasz politikai életben egy dologban van konszenzus ezekben a hetekben: mégpedig abban, hogy az Európai Unió sokadszorra is cserben hagyta őket. A jelenleg kormányzó baloldal és az Öt Csillag Mozgalom, valamint az ellenzékben lévő, Matteo Salvini vezette Liga is egyetért abban, hogy Brüsszeltől semmilyen segítség nem érkezett a válság enyhítésére.

Védőfelszerelést, maszkot és egészségügyi segítséget előbb kaptak Moszkvából, Pekingből és Havannából (!!!), mint az Európai Uniótól. 

Kollektív segítség azóta sem érkezett, bár a németek végül megemberelték magukat, és legalább néhány beteget átvettek az összeomlott olasz egészségügyi rendszerből.

A nagyobb baj azonban a gazdasági segítséggel van. Nem kell különösebb szakértőnek lenni ahhoz, hogy belássuk: az eleve nem túl jó kondícióban lévő és már egy hónapja leállt olasz gazdaság újraindításához a világ pénze is kevés lesz. Ezt nyilvánvalóan tudják az olaszok, ezért is kérték az eurózóna pénzügyminisztereitől, hogy bocsássanak ki egy közös Uniós kötvényt, amelyre a tagállamok közösen vállalnának garanciát. Az már tényleg csak zárójeles megjegyzés, hogy milyen szép formája lenne ez a szolidaritásnak és az egységnek, amelyről az északiak oly sokat papolnak… Néhány ország ugyanakkor ezt egyből elutasította, köztük Hollandia és Németország is vonakodik segíteni az egyre nagyobb bajban lévő délieknek. Ezzel persze a déliek – főleg az olaszok – egyre nagyobb haragját vívják ki. 

Nem véletlen, hogy az olasz külügyminiszter egy német lapban megjelent fizetett hirdetésben erkölcstelenséggel, és „pitiáner nemzeti egoizmussal” vádolja a holland kormányt, és arra kéri a német vezetést, ne kövesse a példájukat, és az ország náci múltját szem előtt tartva „hozza meg a helyes döntést”.

Azt hiszem, hogy ilyen tettekre és szavakra sem a gazdasági, sem a migrációs válság legmélyebb pontján nem került sor. Sőt, Matteo Salvini korábbi belügyminiszter, az olasz népszerűségi listák élén álló Liga vezetője egyenesen úgy fogalmazott az Unióra utalva, hogy

ez a kígyók és sakálok gyülekezete. Előbb legyőzzük a vírust, majd visszagondolunk Európára. Ha szükséges, akkor búcsút mondunk gondolkozás nélkül.

Ebben a helyzetben hatalmas józanság, előrelátás és együttműködési készség kellene a brüsszeli vezetők részéről a válság megoldásához. Bár Budapestről nehéz tanácsot adni nekik, azt javaslom,

a magyar kormány kioktatása és a hazai demokrácia féltése helyett jobban tennék, ha az olaszoknak segítenének.

A következő hónapok magatartásán ugyanis az múlhat, hogy az érintett tagállamok hogyan viszonyulnak az EU-hoz – a következő évtizedekben.