Immáron nagykorúvá vált a házasságuk, hiszen tizennyolc éve mondták ki egymásnak az életre szóló, boldogító igent. Ez idő alatt négy gyermekkel ajándékozta meg őket a Jóisten. Győző az elmúlt 18 évben építészként otthonokat és számos csodálatos épületet tervezett, Zita pedig a tanítás hivatásán keresztül neveli a székely gyermekeket. A csíkszentléleki házaspár vall Isten szeretetének napi szinten való megéléséről, kegyelmeiről.
– Ha mottót kellene választaniuk házas és családi életükhöz, mi lenne az és miért?
Zita: Esküvői meghívónkra Gyökössy Endre „Ketten hármasban” című könyvében találtunk egy versrészletet Baranyi Ferenc Fogadom verséből:
„…és fogadom: legigazabb vágyam,
hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek,
csak szeretlek”.
Tizennyolc éve házasodtunk össze, úgy döntöttünk, ezt a mottót megtartjuk, mivel napjainkban is megszólít, most is azonosulni tudunk a mondandójával.
– Mit adnak, mikre tanítják Önöket a gyermekek? Hiszen négyen is vannak…
Zita: Rengeteget fejlődöm a gyermekeim által az önismeretben. Évekkel ezelőtt részt vettem egy képzésen, amihez tartozott ötven óra önismeret. Nagyon hasznos volt, de bizton állíthatom, hogy
a gyerekeinktől sokkal hitelesebben „tanulom magamat”, hiszen folyton tükröt állítanak.
Látom, hallom magam, amikor egymással beszélnek, ahogy egymáshoz viszonyulnak. Amikor kedvesek egymással vagy amikor éppen veszekednek… Néha nem könnyű hallani például, ahogyan rendre utasítják egymást, és még a hanghordozásuk is olyan, mint az enyém. Ugyanakkor rengeteg örömöt és szeretetet kaptunk tőlük és általuk.
hirdetésGyőző: Engem gyakran felvidítanak, amikor elkeseredett vagyok. A humoruk, derűlátásuk, vidámságuk erőt ad ilyenkor. Őszinteségükkel valóban tükröt tartanak, amibe hol jól, hol rosszul esik, ha belenézek, de mindenképpen önismeretre nevelnek engem. De az igazi csoda számomra, amikor látom, tapasztalom napról napra, hogy hogyan növekednek testi, szellemi, lelki életükben, megosztva örömeiket, bánataikat, sikereiket vagy kudarcaikat. Ugyanakkor tükröt tartanak házastársi kapcsolatunkra is, ami lehet örömteli, de néha fájdalmas is.
Az Esztány házaspár esküvőjük napján; Fotó: Esztány Zita és Győző
– Székelyföldön élve, székely emberekként melyek azok az értékek, amiket átörökítenek gyermekeiknek?
Zita: Én Máramaroson születtem és nőttem fel, ott neveltek magyarnak a szüleim.
Megtanultam, hogy elsősorban Embernek kell lennem, s hogy a más nemzetiségűek között is élnek nagybetűs Emberek.
Nagyon fontosak a gyökereink, az anyanyelvünk – ha ezeket elveszítjük, mindent elveszítünk. Ezt próbálom a gyerekeinknek is átadni. Azt gondolom, hogy ezt itt Székelyföldön, tömbmagyarságban élve sokkal könnyebb megtennem. Ugyanakkor támogatom őket abban, hogy viseljék a székely ruhát. Szerintem gyönyörű viselet, és szívesen fel is veszik a jelesebb ünnepnapokon.
Győző: A székely táj szeretetét és ismeretét, a helyi népi legendákat, történeteket, a helyi szellemi, kulturális örökséget, amibe az építészeti hagyományos értékek is beletartoznak, mind át szeretném adni. Ezért igyekszünk minél gyakrabban kirándulni a környéken, mesélni helyi legendákról, a hely történelméről, részt veszünk helyi kulturális közösségi eseményeken, melyek során magukba szívhatják gyermekeink szülőföldjük és a nép értékeit.
– Mi a legnagyobb kihívás egy nagycsalád életében?
Zita: A kihívások mindig változnak. Amikor a gyerekek kicsik voltak, már az is kihívás volt, hogy mikor pihenjük ki magunkat… Mióta nagyobbak, kész logisztikát igényel az, hogy egy hetünket megszervezzük. De az is embert próbáló feladat, hogy a napi rutin mellett kapjanak valami többletet is, ne csak annyit, hogy kész-e a lecke, vagy holnap milyen programja lesz egyiknek, másiknak. Ezek fényében talán a családi minőségi idő megtalálását emelném ki mint kihívást a mai rohanó világunkban.
Győző: Az egyik ilyen kihívás az, hogy sajnos nálunk még nagyon kevés helyi turisztikai, sport vagy élmény-szolgáltatóipari vállalkozás létezik, melyek a nagycsaládosok igényeire és lehetőségeire is figyelmet fordítanak. De ugyanúgy kulturális intézmények, mint múzeum, színház, mozi stb. is alig van, amely esetleg nagycsaládos kedvezményt nyújt. Így nagyon gondos pénzügyi tervezést és szervezést igényel akár egy családi nyaralás megtervezése, vagy egy hétvégi kiruccanás is.
A másik, hogy tudatosan időt szánjunk Zitával a kapcsolatunkra, mert ha nekünk jó a kapcsolatunk
egymással, az kihat a gyerekekre, és ők is könnyebben birkóznak meg a saját nehézségeikkel. A harmadik kihívás a tudatos figyelem egymásra, mivel nekünk szülőknek sok feladat és tennivaló jut naponta. Ennek ellenére fontos, hogy minden nap tudatosan odafigyeljünk önmagunkra, egymásra külön-külön is, és a Jóistenre ugyanúgy.
– Nagycsaládosként, a munka mellett hogyan jut idő a házastársi kapcsolat ápolására? Vannak bevett rituálék, amik segítik ebben Önöket?
Zita: Rá kellett jönnünk, hogy a kapcsolat ápolása nem megy rutinszerűen, ezt külön meg kell szervezni. Szerencsére nagy igényünk és vágyunk volt mindig is a közösségi életre, és ez által nyitottak voltunk olyan programokra, ahol sokat tanultunk, ötleteket kaptunk. A legtöbbet talán a Gorove házaspártól (a 2019-es házasság hete arcai) tanultuk, de a Házas Hétvége közösség által is sokat fejlődtünk.
Személy szerint nagyon hálás vagyok a férjemnek, aki kreatív ebből a szempontból (is), és gyakran szervez „kettesben programot”. Ilyenkor persze kihívás, hogy a gyerekekkel mi legyen. Most már nem annyira nehéz ezt megoldani, de pár éve még az is komoly fejtörést okozott, hogy a négy gyereket ne egy helyen hagyjuk, hogy senkit se terheljünk túlzottan. Nagy segítségünkre voltak/vannak a nagyszülők, de olyan is előfordult, hogy a családos közösségünkből segítettek, illetve a keresztszülőkre is számíthattunk.
Győző: Igyekszünk Zitával tudatosan kettőnknek szóló programokra időt szentelni, ezeket megszervezni, kisebb-nagyobb sikerekkel. Minőségi időt szánni egymásra, ugyanakkor teret adni a másiknak, hogy megoszthassa mélyebb érzéseit, vágyait – szerintünk ez nagyon fontos. Ehhez tudatos szervezés, kitartás szükséges, ami gyakran áldozattal jár mindkettőnk részéről.
A gondtalan együtt töltött idő, a tisztelet, a jó kommunikáció és a testi kapcsolat az alapja a boldog házastársi kapcsolatnak.
Ezekre fontos tudatosan odafigyelnünk. Ugyanakkor különbözőségünk, ami hatalmas vonzerőt is jelent, néha kapcsolati konfliktust is eredményez, melyet meg kell tanulni kezelni.
Az Esztány gyermekek; Fotó: Esztány Zita és Győző
– A krízisek idején mi szolgál segítő jobbként? A hit megélése ilyen helyzetekben hogyan tud felülkerekedni a nehézségeken?
Zita: Az életünk, a kapcsolatunk és a családunk tartópillére a hitünk. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek nehézségeink. Sokszor élünk meg vigasztalanságot, kilátástalanságot, emberileg megoldhatatlannak tűnő helyzeteket. Nincs rá recept, hogy hogyan kell kijönni egy krízisből. A hit kegyelem. Van, amikor nekem erősebb a hitem, van amikor Győzőnek. De
előfordult már az is, hogy az egyik gyermekünk hite segített ki egy krízishelyzetből.
A Jóisten találékony, sokszor meglep, nem úgy cselekszik, ahogyan mi emberileg kigondolnánk.
Győző: Krízis esetén a Jóistennel megélt személyes kapcsolatom az elsődleges erő, ami továbbvisz az úton. Én befelé forduló személyiség vagyok, Zita inkább kifele forduló. Ez a különbség is elég gyakran konfliktushoz vezethet, ha nem figyelünk rá. Nálam a következő forgatókönyv szokott segíteni krízis vagy konfliktus idején:
A tények tudatosítása, ezek végiggondolása, majd az ehhez kapcsolódó érzéseim és mélyebb vágyaim beazonosítása.
Tudatosítom, hogy mi az az érték, amit féltek, amit védenék. Empátiával fordulok önmagamhoz. Tudatosítom a Jóisten szeretetét és irgalmát. Keresem Zita érzéseit, és mélyebb vágyait, ami az adott cselekedetre ösztönözte. Tudatosítom az értéket, amiket félt és véd. Ha ezt megtaláltam, már közel vagyok a kiengesztelődéshez. Első lépésben ez egy belső munka, és ha már kiengesztelődtem önmagammal, akkor tudom kezdeményezni a megbocsátást és a kapcsolatunk megújítását.
Gyakran tapasztaltam hogy egy-egy nehezebb krízishelyzet megváltoztat, megújult emberként jövök ki belőle, és a kapcsolatunk is megerősödve, újult erőre kapva megy át rajta. Számomra a fenti lépések nem egy technikai útmutató alapján, hanem mind a Jóistennel való mély kommunikációban (imában) történnek.
– A munka mezején Győző otthonokat épít, Zita pedig a pedagógia által lelkeket művel. Milyen örömöket tapasztalnak a hivatásuk mentén?
Zita: Kicsi korom óta tanárnak készültem. A tanítás számomra nem egyenlő a tananyag átadásával:
Nagyon fontos számomra a diákokkal való kapcsolat, a kommunikáció és az, hogy emberként mit kapnak tőlem.
Van egy értékrendszerem, és nagy öröm számomra, ha azt tapasztalom, hogy ebből sikerült valamit átadni a tanítványaimnak is.
Győző: Számomra a hivatásom, munkám legnagyobb öröme a kreatív, alkotói folyamat.
Szeretek valami újat, szépet alkotni, porszemnyi társteremtője lenni a Jóistennek.
A szakmám kapcsolatba hoz emberekkel, akiknek otthonokat tervezek, illetve olyan emberekkel is közösségbe kerülök, akikkel együtt csapatként dolgozhatok. Ezekért a kapcsolatokért különösen hálás vagyok az Úrnak.
Esztány család; Fotó: Esztány Zita és Győző
– Miért a leghálásabbak a Jóistennek?
Zita: Azért, hogy már nagyon fiatal korunkban megszólított minket a Jóisten, és hogy azóta kapcsolatban lehetünk Vele – ezt óriási kegyelemnek tartom. A házastársamért, a családunkért, a gyermekeinkért, a munkánkért, az egészségünkért (főleg ebben a nehéz időszakban), a gyönyörű környezetért, amelyben élhetünk, a barátainkért mind hálás vagyok – végtelen a lista, amiért hálás lehetek Istennek!
Győző: Azért vagyok a leginkább hálás, hogy az Élet egy csoda.
A legnagyobb öröm számomra, ha figyelmesen jelen tudok lenni a saját életemben, és megtapasztalhatom a lét egyszerű örömét.
Mérhetetlen hála van bennem azért, hogy ajándékként tapasztalhatom a feleségem és a gyerekeim mindennapi életét, hogy együtt járhatjuk az Úr útját, minden nap kereshetjük a hangját, hívását.
Gyöngy-Pethő Krisztina
Fotók: Esztány Zita és Győző
