Annyira megváltoztál…

„Annyira megváltoztál." Ez egyszerűen azt is jelentheti, hogy eltérő párkapcsolati ciklusban vagyunk. Tehát a párkapcsolatnak is vannak fejlődési szakaszai, amelyek nem jobbak vagy rosszabbak egymásnál, csupán mi is változunk, és a kapcsolatnak is van dinamikája.

A kapcsolat elején a szimbiózisban az összetartozás és a közös tevékenységek a legértékesebbek. A differenciálódás idején felfedezzük, hogy nem kell minden percet együtt tölteni. Lehetünk a barátokkal, saját elfoglaltságaink lehetnek. A gyakorlás szakasza lehet húsz vagy harminc év is. Ekkor a munka, a kapcsolaton kívüli világ kerül előtértbe azzal a biztonsággal, hogy várnak otthon. Majd az újraközeledéskor, amikor a gyerekek már kirepültek, újra a másik közelsége válik fontossá, az intimitás megint nagyobb teret kaphat. Ha másik fázisban vagyok, mint a párom, akkor könnyen élhetem meg azt, hogy ő változott meg. Viszont, ha figyelünk egymásra és magunkra, akkor észrevehetjük, hogy egy természetes folyamat másik szakaszában járunk éppen, és ennek az örömei és fájdalmai is megoszthatók.

Eltérő szakaszban járunk?

A szimbiózisban minden könnyen megoszthatónak tűnik. Ha az egyik fél ebben marad, akkor ő folyamatos közelségre vágyik: a „mi” érzés megtapasztalására. Viszont ez nagyon terhes lehet a másik számára, mivel ő már szeretne távolodni, ami persze nem jelenti azt, hogy kevésbé szereti. Segíthet, ha megértjük, mi történik éppen a kapcsolatunkban, és a saját szükségleteinkről, igényeinkről beszélünk a párunkkal. A szimbiotikus fázisban maradónak el kell gyászolnia ezt az időszakot. Ebben segíthet még, ha meglátja, milyen értékei vannak a következő életszakasznak.

Kapcsolati sérülés

Valakinek még ennél is nehezebb továbblépni egy korábbi kapcsolati sérülés miatt, ám ez egy újabb, megfelelő partnerrel együtt mégis gyógyulhat. „Egy kapcsolati sérülés egy másik kapcsolatban képes gyógyulni” – legyen ez szülő–gyermeki, baráti, párkapcsolati vagy szakemberrel való kapcsolat. A sérülés előtt állva párterápiás munkában nem azon tanakodunk, hogy került ez ide, hanem azon, hogy mire van szükség a gyógyuláshoz, viszont a megértéshez és a „kórelőzményhez” tudnunk kell, hogy mi a seb története, hogyan alakult ki.

Veszekedés kontra szex

Ha az egyik fél már a gyakorlás fázisában van, igyekszik felfedezni a kapcsolaton kívüli világot, akkor a szimbiózisban lévő elhagyottságot élhet meg, amit rendre ki is fejez: „jaj, gyere haza, hol vagy már…”. Akik a skála másik végén vannak, azok a gyakorlásban együtt vannak benne. Ők a naptár szerint intézik az életüket. „Mit szólnál, ha 18-án este 7 órától beszélgetnénk?” Nekik fontos a kapcsolat, és ezért tesznek is, viszont a külvilág is értékes, így előre egyeztetett időpontok mentén szervezik életüket. Vannak, akik naptár helyett inkább sokat veszekednek, és ez nem okoz nekik gondot. Ők a differenciálódásban maradtak. Szeretik a helyzetet, mert bár nem tudatosan, de hasonló folyamatok zajlanak le ekkor az emberben, mint szex közben. Egyaránt felhevül a test, kipirosodik az arc, mindkettő verejtékezéssel jár, és erős érzelmek jelennek a szexualitásban és a heves vitában is.

fotó: pixabay

Amikor az egyik fél már újra közeledne – mivel ketten maradtak a családi fészekben -, de a másik még a gyakorlásban van, akkor több évtized biztonságos működését kell megváltoztatniuk. Eddig a gyerekek erőteljesen jelen voltak az életükben, most pedig újra felfedezhetik a közös értékeket, a másik szépségét. Viszont ez nem megy könnyen. „Menjünk el valahová” – mondhatja a közeledő fél, ám a másik nem érti, hogy miről van szó. „De miért, hová? Mi van veled?” – mivel számára még az a természetes, hogy képes egyedül is mindent megoldani, s még kifelé fordul.

Nem könnyű azt megélni, hogy „megváltozott a párom”. Sokszor negatív értelemben használjuk ezt a mondatot. Viszont a valóság az, hogy ő is megváltozhat és én is. Mindez az életünk természetes folyamata, és talán csak arról van szó, hogy most más fontos neki, mint nekem. Ha beszélgetünk együtt arról, ami bennünk zajlik, akkor jobban fogjuk érteni magunkat, a másikat, és ő is minket. Ezáltal könnyebb lesz megbocsátani a társamnak és magamnak is, amiért nem ugyanabban a fejlődési szakaszban járunk. Így az út közös és szép maradhat, a tempónk néha más, mivel mi is mások vagyunk, és ez így van jól.

 

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt