Budapest, a Hungária körút középső szakasza, délután 5 felé. Késő tél végi bágyasztó, szeles idő. A kocsik három sávban lassan araszolnak. A nyugalmasok csak ülnek és bambulnak. Aztán a törtetők – „csak néhány méterrel előbbre jussak!” – egyike bevág elém, mert nem versenytempóban zárkóztam föl. A drága kocsiból a csukott ablakok dacára is bömböl a tuc-tuc zene.

Mögöttem egy terepjárójában kínai férfi nyugodtan viseli a körülményeket, egyfolytában a telefonját bújja. A középső sávban drága autóban egy család: a vékonyka férfi az utolsó lélegzetig divatos. Nyírott őszülő szakállka, rövid és őszes haj, vékony, már-már trendi feje van. A szemüvege is márkás. Mellette az asszony, pardon, a partnere, apró, madárfejű, jelentéktelen nő – persze ő is divatos, de az a típus, akit akárhogy öltöztetnek, nem mutat. Ahogy látom, éppen elégedetlenkedik, a férfi menekül a helyzetből, a forgalomra figyel és bólogat, a nő egyre erősebben gesztikulál, hergeli magát. Hátul egy tízéves forma gyerek gubbaszt, tudja, hogy a szülei veszekednek (az apja húzza a rövidebbet) ami nagyon kellemetlen, de mire nagyobb lesz, megszokja. Most inkább a telefonjával foglalkozik, ő nincs is itt. A mintát már régen levette: hallgatni arany, és az anyjának mindig igaza van még akkor is, ha nem. Az ő anyja erős, csak sokat ideges, neki nem mesél, mindig haragszik valakire a munkahelyén vagy otthon az apjára (és őrá is). A forgalom meglódul, majd megtorpan, a férfi jó nagyot fékez, a gyerek telefonja előre röpül, az anyja kicsatolja magát és fölszedi, majd vizsgálgatja, lett-e valami baja.

A gyerek is előrehajol, mindhárman összedugják a fejüket – elmosolyodnak, anyuka megsimogatja gyermekét. Talán még beszélgetni is elkezdenek egymással.

Bakos Zoltán

Kiemelt képünk forrása a Pixabay.