Háromszor annyian dolgoztak a NAT-on, mint az ellenzéki sajtó állítja

Mintegy százötvenen dolgoztak a Nemzeti Alaptanterven (Nat) – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel, hozzátéve: „ismét valótlan információkkal próbálják az ellenzéki médiumok félrevezetni az embereket”.

A tárca többször is tájékoztatott arról, hogy a Nat és a kerettantervek kidolgozásában mintegy százötven ember vett részt – írták. „Ennek megfelelően sohasem állítottuk, hogy kizárólag az Oktatási Hivatal által felkért 45 szakember írta” – fogalmaztak. Hozzátették, hogy a Csépe Valéria akadémikus irányításával készült első munkaverzión mintegy száz szakértő dolgozott, ennek közzétételét követően a projektmunka azonban tovább folyt, és az átdolgozást 2019-ben – az Oktatási Hivatal (OH) megbízásából – azok a szakemberek végezték, akiknek a névsorát kikérte az ellenzék, amit „az akkor éppen aktuális állapot szerint” az OH ki is adott.

Az Emmi beszámolt arról is, hogy számos szakértő a megbízás lejárta után is részt vett az egyeztetésekben, a közös munkában.

Voltak, akik csak a Nat-on, mások csak a kerettanterveken dolgoztak. Nem véletlenül állította a minisztérium, hogy a módosított Nat és a kerettantervek elkészítésében „soha nem látott létszámban dolgoztak szakértők” – hangsúlyozta az Emmi a kommünikében.

MTI