Unikum az Evangélikus Gyűjteményben

A nagy értékű kollekció az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával kerülhetett új helyére. Mint az Evangélikus Országos Gyűjtemény (EOGY) különgyűjteménye a kutatók és a nagyközönség számára is nyitva áll – emellett izgalmas közösségi tér is egyben, amelyben igazi kuriózumokkal találkozhat a látogató.

A megnyitóünnepségen Prőhle Gergely országos felügyelő, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Kemény István költő, író mondott köszöntőt, Gryllus Dorka és Simon Kornél színművészek Esterházy-művekből olvastak fel részleteket.

Esterházy Péter és felesége, Gitta tizenkétezer-száztizennyolc kötetes könyvtárának feldolgozásában az EOGY munkatársai vettek részt. Ennek során minden kötetet megvizsgáltak, számítógépes katalógust készítettek a könyvészeti adatokról; még azt is jegyzékbe vették, hogy milyen egyéb tárgyak – például villamosjegy, cédula – találhatók egy-egy kötetben, és melyik van dedikálva – olvashatjuk az evangélikus egyház közleményben. Az EPGK gerincét a magyar és a német szépirodalom adja, a magyar klasszikusok mellett a legnagyobb számban a kortárs magyar irodalom alkotóinak művei vannak jelen.

Az EPGK védett különgyűjtemény, tehát nem kölcsönkönyvtár, így helyben olvasásra van lehetőség az Evangélikus Országos Könyvtár hivatalos nyitvatartási idejében. Előre egyeztetett időpontban csoportokat is fogadnak.

Az új könyvtár átadásáról bővebben a Magyarországi Evangélikus Egyház oldalán olvashatnak.

(MTI OS)

Kiemelt képünk forrása: Evangelikus.hu/Pete Dóra

'Fel a tetejéhez' gomb