„Mikor jön el az ideje az utolsó nagy, bajvívó erőfeszítésnek, amikor ki kell állni az embernek magáért, családjáért, nemzetéért, mindazért, amiben érdemes volt hinni, ami felnevelte, dédelgette: a nyelvért, a versért, a tiszta szeretetért, az ősökért?”– teszi fel a drámai kérdést Szerencsés Károly történész.
Az egyedi látásmóddal író történész, publicista és egyetemi tanár különleges hangvételű, Magyar Hírlapban megjelent véleményében ismét nagy szerepet kapott a kultúra, a nemzet és a család kérdése.
„Vajon megérezzük-e, hogy mikor van itt az ideje? Fekete zászlók suhogása jelzi-e majd a pillanatot, vagy ígéretes hajnalszín, amikor teljesen elengedjük utódainkat, s egy ezüstös lelki, szellemi lendítéssel útnak indítjuk őket, mert már elfogyott az erőnk? Mi marad a végső, nagy megfeszített mozdulat után? Csak a sodródás? Érezzük-e majd, hogy nem volt hiábavaló az erőfeszítés: megőrzi magát az élet, az utódok is, a vér szerintiek és a kiválasztottjaink is? A nemzet is – nem számít a sok megtorpanás – boldogul és ragyog, ha a világ körülöttünk meg is bolondul vagy förtelmes fertőbe zuhan, akkor is.”
Forrás: Szerencsés Károly Facebook-oldala
A múlt században elindult folyamatok egyik fő jellemzője, hogy lerombolják az egykori társadalmi viszonyokat, a múlthoz, a hagyományokhoz való ragaszkodást. A gyökerektől történő elszakadást a „legyél más”, „élj máshol”, „legyél több” jelszavakkal erősítik, ugyanakkor mégis az elégedetlenség és az idegesség jellemzi világunkat – fogalmaz a szerző.
„Az eltépett gyökerek, a mindig mindent újrakezdés gyötrelmei, az otthonérzés hiánya, a lelkiismeret bajai – az elődök megtagadása –, az elszakadás, szétszóródás tesz reményvesztetté és agresszívvá egyben. Az oldás és kötés egyensúlyának megzavarása. Mert van úgy, hogy el kell oldódni, de mindig tudni kell kötődni is.”
hirdetés„A végső nagy erőfeszítés mindannyiunk életében eljön” – írja véleményében Szerencsés Károly. „Igenis hinni kell abban, hogy felelősséggel tartozunk elődeinknek és utódainknak egyaránt, és minél többen valljuk ezt, annál biztosabb, hogy a közösség helytáll, „s nem jön el a sodródás, akaratzsibbadás, szánalmas menekülés ideje”.
„A jövő felé felhajtani a tiszta embereket, az ifjúságot, a gyermekeket. Így oltalmazhatjuk angyalos fényűző nemzetünket, ha el is sereglünk mindannyian az örökkévalóság titokzatos zugaiba.”
Szerencsés Károly teljes cikkét az alábbi linken érheti el.
