Izraeli keresztényekről számokban

Az izraeli keresztények többsége az ország északi részén él. A legnagyobb keresztény közösség Názáretben található, és kevesebb gyereket vállalnak, mint a zsidók vagy a muszlimok. Az Izraeli Központi Statisztikai Hivatal az óév végén ismét demográfiai adatokat közölt az ország társadalmi összetételéről és annak helyzetéről – közölte a Linga.org.

A mai Izrael területén közel 177 ezer keresztény él, ami a társadalom 2%-át teszi ki. 2018-ban 1,5%-kal 2019-ben 2,2%-kal növekedett a keresztények száma az előző évekhez képest. Az izraeli keresztények 77,5%-a arab, vagyis palesztin etnikumhoz tartozik, tehát az izraeli arabok 7,2%-át adják. A többi keresztény arámi, szír, örmény, kopt és európai származású.

A keresztények többsége, 70,6% az északi országrészben él, viszont a nem arab keresztények 41,3%-a tel-avivi lakcímmel rendelkezik.

A legnagyobb keresztény közösség, 21 900 fő Názáretben él, a második Haifában, 16 100 fő, a harmadik Jeruzsálem, ahol 12 700-an vallották magukat kereszténynek.

Az Izraeli Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a keresztények körében egyre jobban kitolódik a házasság. A 2017-es adatok szerint az első házas férfiak átlagéletkora 30,1 év, a hölgyeké 26 év volt.

2018-ban 2721 keresztény gyermek született, a többségük, 76% arab családban látta meg a napvilágot.

Az izraeli felsőoktatásban arányukban a keresztény diákok tanulnak a legtöbben. Az izraeli keresztények 70,9%-a szerez egyetemen vagy főiskolán diplomát. Ez az arány a zsidóknál 70,6%, a drúzoknál 63,7%, míg a muszlimoknál 45,2%.

Érdekesség, hogy Izraelben közel 300 ezer keresztény zsidó él, akik főként a volt Szovjetunió területéről vándoroltak Izraelbe. Ezek olyan kelet-európaiak, akik egyik szülője nem zsidó, hanem keresztény, esetleg még meg is van keresztelve, ezért az országos főrabbi nem ismeri el őket zsidónak, ennek ellenére az izraeli állam állampolgárságot biztosít nekik.

Egy másik csoportjuk a katolikus zsidók, akik közel negyvenezren vannak. Ők azok, akik zsidó családban születtek, viszont áttértek a keresztény hitre, és a Római Katolikus Egyház tagjai lettek.

A harmadik kereszténynek mondható csoport a Messiási Judaizmus követői, akik a hatvanas években alapítottak egy protestáns egyházat izraeli vallási elemekkel. A hitük szerint Jézus zsidó volt, és vallásuk ugyan keresztény, de erős zsidó nacionalista kultúrával vegyítve.

Kép: kermalkon.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre