Kötelezően szeretni és behódolni a divatdömpingnek – a Valentin-nap margójára

Idén is eljött: ma van a szerelmesek napja, amikor kifejezhetjük a párunk iránt érzett szeretetet és szerelmet, amikor a világ tudtára adhatjuk, mennyire odaadóak vagyunk, és hogy mit meg nem teszünk a szerelmünkért. Persze... kliséhegyek! Úgy tűnik, a társadalom nagy része csak bizonyos előre felállított keretekben képes gondolkodni. De miért érzik a kényszert, hogy a világ elé tárjanak egy abszolút személyes dolgot, a kapcsolatukat? Ez is egy újabb jele annak, hogy kirakatban élünk? Bizonyára.

Nem tartom számon a Valentin-napot. Ennek számos oka lehet, például, hogy nem olyan családban és értékrendben szocializálódtam, ahol ennek túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítottak volna. A szüleimtől azt láttam, hogy az egymás iránt érzett szeretetet és odaadást az év minden napján ki lehet (és ki is kell) fejezni. Megtapasztaltam, hogy a szeretet átitatja az életünket, és nem korlátozódik egy bizonyos (ünnep?)napra.

Egy nagyon erőteljesen eltorzult és groteszk világot élünk,

ahol a szerelmet tárgyakban mérik, a közös véleményt GIF-ekkel fejezik ki, a gyereket az internet neveli, egymás megajándékozása pedig kirakatba került.

Körülbelül egy hete mást sem látok az Instagramon, csak a Valentin-nappal kapcsolatos hirdetéseket, ajándékötleteket, busásan megfizetett instasztárokat és celebeket, akik abszolút spontán reklámozzák megmutatják a lelkes, ámde differenciált gondolkodásra képtelen követőknek, mely termékeket érdemes használni és ajándékba adni. A média által generált nyomás pedig olyan elsöprő győzelmet mér a társadalomra, hogy azt sem tudjuk, hogyan szedjük össze magunkat a sokkhatásból.

Ékszerboltok előtt várakozó kilométeres sorok, szívecskés medálok és charmok, kifosztott virágboltok… Így-így, ebben a sorrendben. Biztosan egyedi ünneplés lesz. (Bár az „ünneplés” szót még mindig idegennek érzem ebben a szövegkörnyezetben.)

Értem, hogy magával a szívmotívummal szavak és magyarázat (és természetesen gondolkodás és erőfeszítés) nélkül kifejezhető a másik iránt érzett szerelem. De úgy gondolom, hogy ha a pár egyik felétől mindössze egy szívmotívumra futja, inkább ne adjon semmit, mert személytelen. Valójában nem tőle jön, hanem egy amerikai divatdömpingből. Egy nyomásból. Ha már megajándékoz a másik, ismerjen. Érezzem, hogy gondolkodott, mit adjon, vagy épp ellenkezőleg, zsigerből tudja, minek örülnék, és mire vágyom. És ennek nem kell tárgyakban manifesztálódnia.

Már látom magam előtt az esti, legaktívabb órákban az Instagram felületét. Merem állítani, hogy minden második poszt arról szól majd, hogy a párok giccsesen bemutatják nagyközönségük előtt, hogy milyen tartalmas estét töltöttek együtt a szerelem jegyében. Vagy, ami mindennek az alja: az ajándékok láthatók a képen, és

az Instagram népes társasága kedvére csorgathatja a nyálát valami után, ami nekik nem adatott meg, amire vágynak, amiről azt hiszik, ha birtokolnák, különlegesek lennének, és megoldódna minden (párkapcsolati) problémájuk.

És akkor azt a kérdést már fel sem teszem, hogy ezekben a kapcsolatokban milyen szerep jut Istennek. Egyáltalán jut-e neki hely, vagy az istenkapcsolatot is feláldozzák a népszerűség és magamutogatás oltárán.

Itt most nem arról van szó, hogy a Valentin-napot ellenzők ne szeretnék a romantikát, a boldogságot, a szép párkapcsolatot. A különbség az, hogy

ők nem igénylik egy rakás ismeretlen ember figyelmét,

olyan ismerősök elismerését, akivel nincsenek is jóban, és hogy olyan követők like-olják a képüket, akik talán nem is köszönnek nekik az utcán. Az igazi, értékes, egészséges(!) kapcsolatok ezek nélkül is működnek. Pontosan azért, mert nem mindenki másra figyelnek a párjuk helyett, hanem kizárólag egymásra. Igazán. Őszintén. Megbecsülve.

Amíg azt érezzük, hogy valakinek bizonyítani kell, megmutatni, fitogtatni, hogy mivel rendelkezünk, addig nem élhetünk egészséges kapcsolatban. Mivel ezen a héten van a házasság hete, melynek során házaspárok vallanak a hétköznapok nehézségeiről, megoldásairól, magáról a házasságról, még inkább világossá válik, hogy a Valentin-nap mennyire csak a felszínt kapargatja, mennyire leragad a külsőségeken, a tárgyiasult megoldásokban.

Pedig a párkapcsolat, a házasság minden napra szól.

Minden nap maximális odafigyelést kell tanúsítanunk a párunk felé, szeretnünk kell, ki kell mutatnunk az érzéseinket és megbecsülésünket. Nem csak ma. Hanem minden áldott nap.

 

Maurer Fruzsina

 

Kiemelt képünk illusztráció, forrása a Pixabay.