A nagycsaládosok közbenjárója – Példaképünk: Kardosné Gyurkó Katalin

Mindenkinek vannak küzdelmei, de így is meg lehet maradni a családban – vallja a NOE elnök asszonya.

Beszélgetés az ötgyermekes édesanyával, aki nemcsak saját gyermekeinek jelent nap mint nap támaszt és biztos pontot, hanem férjének kitartó társa és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elhivatott vezetője is. Kardosné Gyurkó Katalin megosztotta velünk élettapasztalatait, azt, hogy istenhite és férje iránti önzetlen szeretete a nehézségeken is átsegítette őt és családját.

— Milyen értékeket, alapokat hoz gyermekkorából a családi vagy szűkebb közösségből?

Nagyon tisztelem és becsülöm a szüleimet, de mégiscsak elvált szülők egyke gyermeke vagyok, így több összetevője volt annak, hogy a saját életemben ezen fordítani akartam. Gyermekkoromban Vecsésen élt egy református lelkész, Czövek Olivér. Mivel a templomhoz közel kerültem, ezzel a tízgyerekes családot is megismerhettem. Az otthoni légkörhöz képest a Czövek családban láttam, hogy mennyire szeretettel vannak egymás iránt: Klári néni bájos, kedves volt, aki segítette férje munkáját, szolgálatát, és élő példája a Bibliában megírt asszonyképnek. Jó volt köztük látni az összefogást. Ekkor érett meg bennem a gondolat, hogy hasonló családot szeretnék, és legalább egy fél focicsapatnyi gyermeket. 

Az iskolában sokat bántottak, hiszen akkoriban nem volt olyan sok elvált szülőjű gyermek. Talán pont ezek miatt érettebb voltam, mint a korosztályom. Amikor konfirmálásra készültem, a hittankönyvben volt egy történet a magzatról, aki izgalommal készült a születésére. De egy döntés miatt mégsem születhetett meg. Ekkor határoztam el, hogy mindenképp akarok gyermeket, és soha nem akarok abortuszt. Kértem a Jóistent, ne hozzon olyan helyzetbe, hogy nekem erről dönteni kelljen. Ha kell, mindig az élet mellett dönthessek, és igent mondhassak minden, a szívem alatt megfogant életre. 

Kardosné Gyurkó Katalin; Fotó: Vasárnap.hu/Kürtös Kata

— Ennek a fiatal életpárti lánynak az élete hogyan fonódott össze a Nagycsaládosok Országos Egyesületével? 

— Az életemnek ez egy másik története, amelyben igazán megfaragott az Isten, és a nehézségekben való kitartásra tanított. Teljesen átlagos fiatal kamaszként, kicsivel több, mint húsz évvel ezelőtt egyszer leült mellém egy gyorsétteremben egy fiatal srác. Bemutatkozott, nagyon kedves volt, de én meglepődtem, mert nem szerettem volna ismerkedni, és el is utasítottam. De ő lelkes volt, kitartó és másnap is jött és harmadnap is, és idővel kapcsolat lett belőle. Ő a férjem.

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan lépett be az életembe a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, előbb hadd emeljem ki életünk meghatározó időszakát, aminek részben azt is köszönhetem, hogy csatlakoztam a NOE-hoz. Idén nyáron lesz húsz éve, hogy összeházasodtunk, majd másfél éves közzel érkeztek az első gyerekeink. Amikor 2004-ben a harmadik babánkkal várandós lettem, a férjemnél nyirokmirigy-daganatot diagnosztizáltak. Két évig kezelték. Nem tudtuk elfogadni, hogy csak ötven százalék esélye van az életben maradáshoz. A kemoterápiák közt próbáltuk kisakkozni, hogy két kezelés közé essen a szülés is. Végül 2006 év végére azt mondták az orvosok, hogy csontvelősejt-átültetésre van szükség, csak így menekülhet meg. Aki ismeri ezt a procedúrát, tudja, milyen kálváriával jár. Mivel csak év végén volt hely és időpont, nem maradt választásunk: december 22-én a férjemnek be kellett feküdnie a kórházba. December 24-én ott álltunk a gyerekekkel a Szabolcs utcában, és az ablakon át integettünk neki. Nem tudtuk, hogy visszakapjuk-e őt. Mivel karácsonykor nem lehetett velünk, az ünnepséget is előrehoztuk egy héttel, de nagyon szomorú volt ez az alkalom.

Január 16-án engedték ki a kórházból, és kezdetét vette még száz kritikus nap, amikor az otthonunkon belül teljesen elkülönítve kellett lennie. Minden nap muszáj volt fertőtleníteni nála, és csak steril ételeket ehetett. Ehhez még hozzájött, hogy ebben az időszakban veszítette el az édesapját. Emlékszem, mondta, hogy ő is ki fog száradni, mint egy körtefa. Ebből kellett felállnia. És felállt! Minden tiszteletem az övé! Életünk ezen szakaszában megtapasztaltam, milyen az, amikor nincs az ember mellett a társa, és milyen egyedülálló szülőnek lenni.

Amikor láttam a férjemet szenvedni, az éreztem, hogy olyan szívesen meghalnék érte. Azt az isteni szeretetet tapasztaltam meg, hogy átvállalnám a fájdalmát, csak ő ne szenvedjen.

Hadd szenvedhessek én, ha lehet, csak neki kicsit jobb lehessen. Ezek nagyon mély élmények. Ekkor határoztam el, hogy hálából, amiért él, és hogy van családom, fölajánlom a szolgálataimat a Jóistennek.

Kardosné Gyurkó Katalin; Fotó: Vasárnap.hu/Kürtös Kata

A fölajánlás pedig a saját családon túlmenően a magyar nagycsaládok elhivatott szolgálata lett?

— Amikor a férjem állapota javult, és lett kapacitásom, jelentkeztem a NOE-ba azzal, hogy szívesen létrehoznék egy csoportot Érden, mivel ott még nem volt. Engedélyt kértem rá, és azt mondták, hogy hajrá. Idővel egyesületté vált a szervezet. Majd behívtak az országos egyesületbe, és kértek, hogy mivel közgazdász vagyok, vállaljam a főtitkári feladatokat. Az ikrek születése után – ami ugyancsak egy áldással teli időszak volt –, visszahívtak elnöknek. Korábban szállítmányozás terén dolgoztam, semmi kötődésem nem volt a nagycsaládos szervezeti léthez, maximum az, hogy közgazdász vagyok. Most gyakorlatilag még GYES-en vagyok az ikrekkel, és a NOE-ban önkéntes munkát végzek. Minden nap hálás vagyok a férjemért, hogy él, törődik velünk, és dolgozni tud. Ő mindig mondja, hogy ha elmennék máshova dolgozni, az ugyanúgy kivenne belőlem, és talán nem is szeretném annyira, mint az egyesületi munkát.

A nagycsaládosok élete sem egyforma, minden család egy sajátos jegyet hordoz, és ez a NOE-n belül is szépen megmutatkozik.

Azt gondolom, hogy a Jóisten tett ide, mert tudom, milyen egykének lenni, ismerem a helyzetet, amikor elválnak a szülők, megtapasztaltam, hogy milyen, ha betegség van a családban, és azt a várakozást is átéltem, amikor 7-8 évig vártunk a gyermekre. Ahhoz, hogy egy befogadó egyesület legyünk, és ne a nagycsaládosok elit közössége, kellettek ezek a tapasztalatok. Mert

mindenkinek vannak küzdelmei, de így is meg lehet maradni a családban.

Mindenhez abszolút felülről érkezett az erő. Amikor összeházasodtunk, Olivér bácsi prédikált, és azt az igét kaptuk, hogy „örüljetek az Úrban, ismét mondom, örüljetek” (Filip 4,4). Ez nagyon jó útravalónk lett, hogy tudjunk hálát adni a nehézségek idején és akkor is, amikor jól megy a sorunk. 

Kardosné Gyurkó Katalin; Fotó: Vasárnap.hu/Kürtös Kata

— A házasságban mit tart fogódzónak akár évtizedeken át is?

— A férjem 2008 körül tünetmentes lett. Telt az idő, és nagyon szerettünk volna gyerekeket, de nem sikerült. A rendezvényeinken láttam a pocakos kismamákat, és egyre erősödött bennem a vágy, hogy én is szeretnék még kisbabát. Hajlottam az örökbefogadásra, de a férjem azt mondta, hogy a három saját gyermek után úgy érzi, nem tud erre nyitni, és a lombikprogram felé akart elindulni. Abban meg én nem éreztem, hogy azonosulni tudok vele. Ekkor már hét év telt el a harmadik gyermekünk születése után. Emlékszem, karácsony tájékán olvastam Böjte Csaba egyik könyvét, amiben nagyon megragadott egy gondolat: „az Úristen égő vágyat ébreszt a szívünkbe az iránt, amit el kell érnünk”. Ezzel kaptam egy megerősítést, hogy ott nekem nem az a feladatom, hogy főtitkár legyek – ha kell vissza fogok idővel térni –, de most más a dolgom. Telt az idő, és éppen húsvéthétfőn csináltam a terhességi tesztet, majd amikor az orvos számolt, kiderült, hogy december 24-re leszek kiírva. Végül előbb születtek meg az ikrek, november végén. Mind közül a legjobb gyermekvárásom volt, mert nyugodtan tudtunk várni rájuk, és azt éreztük, hogy óriási ajándékok számunkra, és áldás van rajtunk. Öt gyermekünk van, és gyönyörködünk bennük.

Húsz évnél tartunk, az még nem olyan sok. Ami szerintem nagyon fontos, az a vele megelégszem (ahogy a református esküszövegben áll). Ez 5-6 évvel az esküvőnk után jött újra elő, amikor a videónkat nézve újra rádöbbentünk, mennyire igaz ránk. Nagy kihívás, hogy egy súlyos betegség után az abból származó következményeket türelemmel tudja fogadni az ember. Ezek után már jobban tudunk örülni annak, amink van, mert megtapasztaltuk, milyen az, ha nincs. Charles Haddon Spurgeon mondta, hogy — a házsártos asszony felér a világ legnagyobb csapásával — és igaza van. Fontos, hogy a nap végén összegzéskor mire fókuszálunk: már megint nem sikerült valami, vagy örülünk annak, ami van. 

A vele megelégszemben benne van, hogy ő a társam, hálás vagyok, hogy van, és számíthatok rá életem minden napján. 

— A NOE elhivatott vezetője, öt gyerekes családanya. Hogyan tud minőségi időt fordítani a párkapcsolatra, a családra? Van erre valamilyen bevált rituáléjuk esetleg?

— A férjemmel van egy szent időnk. A gyerekeket arra tanítottuk, hogy erre a napi 20-30 percre picit hagyjanak kettesben minket, a kicsikre pedig valamelyik nagy vigyázzon ez idő alatt. A férjem általában este hét körül ér haza, és miután megérkezik, kiülünk a kertbe, ahol halljuk az esti harangszót vagy nyáron a madárcsicsergést, és ez nagyon jó érzéssel tölt el, mert kicsit olyan, mintha vidéken lennénk. Beszélgetünk vagy hallgatunk, ha fáradtak vagyunk, a lényeg, hogy ez csak a mi időnk. Előfordult, hogy ezt vacsora közben oldottuk meg, de amikor ez a dedikált idő kimaradt, hiányzott, és visszahoztuk a rendszert. Ehhez ragaszkodunk azóta is.

Ugyanúgy a templomba járás is fontos, de mivel nekem nagyon sokszor hétvégi program van a NOE-vel, ezt nem mindig tudjuk közösen megoldani. Amikor együtt van mindenki, akkor a vasárnapi ebéd egy kiemelkedő pont. 2018-ban nagyon sok külföldi utam volt, és a férjem itthon stabil hátteret tudott biztosítani, illetve anyósom is nagyon sokat besegített. 2019-ben pedig a férjem ért el nagyon szép sikereket a szakmáján belül, így neki kellett sokat külföldre utaznia és akkor én tudtam az otthoni hátteret biztosítani. Támogatjuk egymást: én a munkájában, ő a szolgálatomat.

Ami még fontos számunkra, hogy ne menjen le a nap haraggal. Amikor konfliktusunk van, érezzük, hogy mindketten sérültünk. Ezért ilyenkor akár éjjel kettőkor is átbeszéljük a problémáinkat.

Ha azt nézzük, hogy holtodiglan-holtomiglan, akkor mindegy, hogy egy-egy játszmában ki nyer. Sokkal fontosabb, hogy el tudjuk engedni a sérelmeket, és ha valamelyikünk bántóan szólt a másikhoz, tudja kimondani, hogy bocsánat. 

Kardosné Gyurkó Katalin; Fotó: Vasárnap.hu/Kürtös Kata

— A 21. században milyen elveket tart fontosnak a gyermeknevelésben?

Ami segítség, ha rá tudok arra világítani, hogy ha kihívás előtt áll valamelyikük, akkor emlékezzen vissza: volt olyan pont az életében, amikor imádkozott, és érezhette Isten szeretetét. Ahogy a Biblia is mondja, a nyomorúság idején emlékezni kell a kapott kegyelmekre, fontos, hogy erőt merítsünk abból, hogy Isten szeretete állandó. Ilyen fogódzókat tudunk nekik adni. De nem könnyű. Az iskolában egyre jobban teret hódít az a liberális gondolkodás, ami az értéktelent épp úgy befogadja, mint az értékest. A nagyobbaktól már megkapom néha, hogy nem vagyok elég befogadó. Az vagyok, csak értéktelen, talmi dolgokat képtelen vagyok befogadni.

A gyermekek nevelésében több kisebb praktikát is alkalmazunk, amik sok áldást hoznak. Egy karácsonyra a nagyoknak névre szólóan készítettünk úgynevezett ölelőkártyákat. Ha felmutatta valamelyik gyermek, akkor jogosult volt egy ölelésre. Ha valami rosszaságot követtek el, hozták is magukkal, felmutatták, és igazuk van, tényleg fontos, hogy ilyenkor is megöleljük és szeressük egymást. Nyilván fegyelmezni is kell, de ilyenkor az én mérgem is könnyebben elszáll. Máig megvannak ezek a kártyák, és sok örömet szereznek nekünk. A másik, amit alkalmazunk, hogy ha összevesztek egymással, addig ne menjenek tovább, míg meg nem ölelték és puszilták egymást. Persze, ez borzasztó nehéz, amikor haragszanak egymásra. Amikor viszont sikerül, mindenkinek jobb. 

Úgy látom, jó testvérek, segítik is egymást, és egy csapatot alkotnak. Sok esetben engem is fölemelnek: a múltkor három kamasz gyermekemmel korizhattam, és nagyon jó móka volt. Jó érzés, hogy számíthatnak rám, legyen szó örömről vagy bánatról.

Kardosné Gyurkó Katalin; Fotó: Vasárnap.hu/Kürtös Kata

— A NOE elnökeként, nagycsaládos anyukaként hogyan látja a mai Magyarország fényében a jövő családjait?

— A gyermekvállalás elől mindenképpen elhárult az anyagi akadályok jelentős része. De a példák nagyon hiányoznak, amiket vagy nem merünk megmutatni, vagy csak nagyon szűk körben ismertek. 2005-2010 között kimutatták, hogy nagyon megugrott a válások száma. Akiknek akkor elváltak a szülei, most az a korosztály áll a családalapítás küszöbén, és nekik erőt, bátorságot, önbizalmat kell meríteni, hogy nem fogják elrontani. Kedvük lehet összeházasodni, de a házasságon dolgozni kell minden nap. Erre viszont tanítani kell őket és kiemelni, hogy minden nap ki kell tartani a másik mellett, és nem otthagyni. Nagy felelőssége van ilyen téren a civil szervezeteknek és az egyháznak.

Nagyon jó, hogy most a házasságkötések száma nő, mert korábban nagyobb volt a több éven, évtizeden át együtt élők száma házasság nélkül. Viszont, ha nem vigyázunk a házasságokra, akkor a válások száma is újra növekedni fog.

Fontos, hogy a család egyben maradjon, mert ott születik több gyermek, másfelől a mintában is pozitív fordulatot tudnánk hozni. Jó az irány, nagyon jó, hogy beszélünk a családról, és sokkal rosszabb volt, amikor lenézték a családot, de ne higgyük azt, hogy nincs teendő!

 

Gyöngy-Pethő Krisztina

Fotó: Vasárnap.hu/Kürtös Kata