Dezső Tamás: Nyugati logikával nem lehet tartós békét elérni Líbiában

A Migrációkutató Intézet igazgatója nem lát esélyt arra, hogy a rációra és érvelésre épülő nyugati logika mentén hozott megállapodások tartós békét eredményeznének Líbiában – közölte a MTI.

Dezső Tamás szerdán az M1-en úgy fogalmazott; az arab világban Líbiára igaz leginkább az az alaptétel, hogy a társadalom törzsi-nemzetségi alapon szerveződik. A családot, a klánt, a törzset szent dolognak tekintik, a fegyverszünetnek ezért törzsi alapon, a hét törzsfő megállapodásával, belső békére alapozva kell megszületnie.

A Líbia déli és keleti részét ellenőrzése alatt tartó Halífa Haftar tábornok, az ország nagy részét uraló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) vezetője április 4-én indította meg csapatait Tripoli elfoglalására, amely a Fájez esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnök által vezetett, a nemzetközi közösség támogatását élvező egységkormány székhelye.

Az egykori líbiai vezető, bár diktatórikus rendszert épített fel, mégis egyesíteni tudta a törzsekre és klánokra tagolt országot. Az állami, önkormányzati pozíciók szétosztásakor figyelembe vette a családok nagyságát és befolyását. A hadseregben viszont nagyrészt saját klánjából nevezett ki tiszteket.

Dezső Tamás rámutatott: a líbiai nemzetgyűlés is törzsi alapon szerveződött. Az kőolajban gazdag ország vezetése bevételeiből járadékot osztott ki a klánoknak és a családoknak.

2011-ben Líbiát is elérte az úgynevezett arab tavasz tüntetéssorozat. A demonstráció hamar fegyveres konfliktusba torkollott. A lázadó csoportokat külföldi, főként öböl-menti arab monarchiák támogatták, akik segítségével megdöntötték Moammer Kadhafi rendszerét, majd nyilvánosan megölték az egykori vezetőt.

Az észak-afrikai ország azóta káoszba süllyedt, és területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák, valamint helyi csoportok igyekeznek ellenőrzésük alá vonni. Az országban az Iszlám Állam terrorszervezet is megvetette a lábát. A terroristák hónapokon keresztül számos tengerparti kikötőt és települést foglaltak el.  Az iszlamisták kezén lévő országrészeket Halífa Haftar, Kadhafi egykori kegyvesztett tábornoka szabadította fel, majd összetűzésbe került a Fájez esz-Szarrádzs vezette politikai tömbbel.

A világi nézeteket való Haftar szerint esz-Szarrádzs kormánya iszlamista csoportokkal szövetkezett, illetve külföldről, főként Szíriából importált iszlamista fegyvereseket, hogy a Haftar-vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg ellen harcoljanak.

 

Címlapképünkön Halífa Haftar a Líbiai Nemzeti Hadsereg vezetője (baloldalon) és  Fájez esz-Szarrádzs (a Tripoliban székelő líbiai kormány miniszterelnöke) látható. Forrás: aboutenergy.com.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre