Dilisek ezek a gallok!

Adott egy bő 1500 éve katolikus nyugat-európai állam, ahol a magukat katolikusnak vallók és a templomba járók száma egyaránt szigorúan monoton csökken, felezési idejük mintegy 30 év; a fiatal felnőttek körében az iszlám napjainkban veszi át a vezetést. A katolikus templomok és temetők elleni támadások száma mindeközben dinamikusan nő: mára már három jut belőlük egy napra.

A fenti adatok alapján becsülje meg, milyen lépésre szánta el magát a Francia Katolikus Püspöki Kar kánonjogi tanácsa!

Igen, sajnos azok kapizsgálnak jó helyen, akik a függvénytáblázat „gender” fejezetét ütötték föl. Derék francia püspökök ugyanis – bizonyára hosszas, átimádkozott mérlegelés után – arra jutottak, hogy a keresztelési anyakönyvekben szereplő „… (apja neve) és … (anyja neve) fia/lánya” megszövegezés mára „problematikussá” vált, mert valamiféle „morális értékítéletet” hordoz. Azt sugallja kvázi, hogy a keresztelendő gyermeknek van egy apja és egy anyja, ráadásul alapértelmezetten egyikből sincs neki se több, se kevesebb. Márpedig, hogy jövünk mi, lelkipásztorok ahhoz, hogy a hitünk szerint alapértelmezett dolgokat alapértelmezettként tüntessük fel a saját egyházi dokumentumainkban – merülhetett fel bennük a kérdés.

Hiszen szélsőséges esetben ezt akár még diszkriminatívnak is minősíthetné egy érzékeny lelkű, „maga módján vallásos” (értsd: félbuddhista) külvárosi melegjogi aktivista, és hát abba remegne csak bele igazán a katolikus egyház.

Ezért aztán új formanyomtatványt dolgoztak ki gondosan, amely immár sem nemileg, sem számszerűen nem határolja be a gyermek gondviselőit: „Szülők vagy a szülői jogokat gyakorló egyéb személyek” – hangzik a meghatározás, amelyet a formanyomtatványon 5 (öt) üres sor követ. Elfér tehát most már minden, senkinek nem kell kirekesztve éreznie magát, amikor genderfluidként négy partnerével közösen kéri a keresztséget egy kisgyermek számára.

A püspöki tanács az újítást azzal a lehengerlő érveléssel küldte körbe az egyházmegyéknek, hogy (idézem) „korunkban ez a formanyomtatvány tűnik a legmegfelelőbbnek”. Ami kétségkívül nagy hagyományokra visszanyúló szempont, 2000 éve például Barabás szabadon bocsátása tűnt korszellemileg jó megoldásnak.

Itt szeretném ugyanakkor felhívni a püspöki tanács figyelmét arra, hogy félmunkát végzett. Lassan a „Tiszteld apádat és anyádat!” parancsolattal is kellene kezdeni valamit, mert implicite nagyon durván benne rejlik abban is a bűzös heteronormativitás. Ha jól értem, a

„Tiszteld szüleidet vagy a szülői jogokat gyakorló egyéb személyeket!”

lenne az aktuálisan meleglobbikonform fordítás, javasolnám is a szükséges lépések mérlegelését – abban a reményben, hogy ezt a felvetést azért még Progresszív atyáék is szürreálisnak tartanák.

Bizakodásra egyébként is van ok: a korszerű és politikailag korrekt anyakönyvek használatát végül több egyházmegye udvariasan visszautasította. Nincs még veszve egész Gallia, vannak ott még Asterixek – Isten tartsa meg őket a szivárványos és a félholdas zászlók alatt felvonuló seregekkel szembeni kétfrontos küzdelmükben.

 

Francesca Rivafinoli

 

Képünk illusztráció, forrása a Pixabay.