Skrabski Fruzsina: Bősz Anettnek le kellene mondania

Pár napja lapunk is beszámolt róla, hogy Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt DK-frakcióban ülő elnöke hogyan rúgott bele a magyar anyák mindegyikébe. Most Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke is kifejtette véleményét a kérdésben a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Skrabski elmondta, ritkán szólal meg a politika határát súroló kérdésekben, a család és a gyermekvállalás ügyében ugyanis Magyarországon az utóbbi időben kialakult a nemzeti minimum. Úgy véli azonban, hogy vannak pillanatok, amikor fel kell emelnie a szavát, Bősz Anett tette ugyanis az anyák teljes lenézése. 

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke hangsúlyozta: a Magyar Liberális Párt elnökének bocsánatot kell kérnie, le kell mondania, ezek után ugyanis nem maradhat politikus. Hozzátette:

ez az eset súlyosabb, mint a Gréczy-ügy, hiszen Bősz Anett tudatosan tette ki az anyákat megalázó képet, vagyis vállalta, hogy ez a véleménye.

Skrabski Fruzsina úgy fogalmazott: vannak dolgok, amelyekkel nem lehet viccelni, és az anyák megbecsülése ezek közé tartozik. Hozzátette azt is, hogy a DK parlamenti frakciójában helyet foglaló politikus alapállítása is teljesen hazug,

hiszen a családtámogatásként kapott pénz nem egyesek meggazdagodására szolgál, hanem arra, hogy a gyermeket vállalók ne szegényedjenek el.

A beszélgetés végén megismételte: Bősz Anett tette legalább ugyanakkora botrány, mint a Borkai-videó vagy a Gréczy-ügy. Az elnök szólt arról is, hogy sokan még azok közül is ezt érzik, akik nem szimpatizálnak a kormánnyal, vagy nem értenek egyet a kabinet családpolitikai intézkedéseivel.

Kiemelt képünkön Bősz Anett látható. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Kapcsolódó írásunk:

Minden magyar anyába belerúgott Bősz Anett

Iratkozzon fel hírlevelünkre