Sokkal jobb a zenét ajándékba kapni, mint szerezni

A Worship Together online csatorna Chris Tomlin Holy Roar: Live from the Church című albumának rögzítése előtt egy beszélgetést készített Chris Tomlinnal és zenész barátaival (Ed Cash, Nicole Serrano, Pat Barrett), akik járatosak a dicsőítésvezetésben. A válaszokból kiderül, hogy noha gyakorta színpadon álló zenészek, mégis egyszerű emberek, akik azt az ajándékot kapták Istentől, hogy az embereket Isten imádásába vezessék.

Chris Tomlin a keresztény könnyűzenei dicsőítők élvonalába tartozik. Nehéz lenne még egy olyan előadót említeni, akinek ilyen népszerűek a dalai. Ráadásul a Holy Roar című albumon a saját zenekarán túl olyan zenészcsapattal dolgozik, akik egyenként is minőséget képviselnek a műfajban.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint amikor Chris a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik a most egy zenei teamet alkotó zenésztársakról. – Amikor a feleségem meghallgatta a Good Good Father című dalt, rögtön megmutatta nekem, mondta, hogy muszáj meghallgatnom. Én meg rögtön rákerestem, hogy ki írta: Pat Barrett és Tony Brown – emlékszik vissza Chris Tomlin, aki arra a kérdésre, hogy mi az egyház véleménye mostanában a dicsőítő zenéről, úgy válaszolt, ebben a kérdésben az egyház egy kissé elpuhult.

– Arról nem tudok nyilatkozni, hogy mi az általános vélemény. Matt Redman barátommal beszélgettünk nemrég a The Heart of Worship című dalának keletkezéséről – osztotta meg emlékeit Chris Tomlin. Húsz évvel ezelőtt írta, amikor ez az egész dicsőítő zenei műfaj berobbant. Ám a templomukban mégsem örvendett nagy sikernek. A lelkész szerint túlzottan magunkba fordulunk ezzel a típusú zenével, túlzottan a saját érzelmeinkre koncentrálunk, arra, hogy mi van bennünk, és nem Isten nagyságára, ezért ő ezt nem tartotta jó iránynak. A lelkész még hozzátette: a templomukban sose lesz ilyen dicsőítés, vagy csak nagyon sokára, énekelni énekelhetnek a templomban, de olyan nem lesz, hogy valaki irányítsa a dicsőítést. Matt nem tudta, mihez kezdjen, elveszíti a munkáját, pedig csak most kezdte… Ebben a helyzetben írta ezt a dalt, amely csak Istenről szólt és csak Istennek.

Ed Cash dalszerző énekes és producer, a We The Kingdom zenekar vezetője szerint nagyon becsapós a különböző istentiszteleti alkalmakon zenélni, mert nem könnyű megállni, hogy az ember ne a saját megelégedésére írja a dalt, hanem Isten vágyát fogalmazza meg benne.

– Alázatosnak kell lenni, hogy engedjem Isten működését rajtam keresztül. Isten nélkül bármit is csinálok, felesleges erőfeszítés. Ilyenben is volt részem: Isten nélkül hiányzik a végső elégedettség

– fogalmazta meg lényeglátóan a producer.

Azoknak, akik a színpadon állnak, kiemelkedve a többiek elé és fölé, nincsen könnyű helyzetük: egyszerre kell észrevétlen és dinamikus előadónak is lenniük, mindig mérlegelve és középpontba állítva a lényeget, akiről a dal szól. Nicole Serrano így fogalmazta meg ezt a közönség kérdésére adott válaszában: „Időbe telik rájönni, mire megtaláljuk, hol a  helye a szívünknek, mire rájön az ember, hogy minden tehetséget, amije csak van, a Jóistentől kapta.

Butaság lenne azt gondolni, hogy bármink is lehetne Isten nélkül. Az embernek el kell tudnia ezt fogadni: »mindent, amit adtál nekem, Uram, rád bízok«”.

– De nem gondolom, hogy ostobaság lenne énekórákra járni, fejleszteni a hangunkat, hiszen a munka meghozza a gyümölcsét. Tehát kötelességünk, hogy fejlesszük, amit az Úrtól kaptunk, de mi nem manipulálhatunk semmit, csak fel kell ajánlanunk Istennek a lehető legtöbbet, amit ki tudtunk hozni a tőle kapott tehetségből.

A dicsőítő ének nem más, mint egy felajánlás – tette hozzá Pat Barrett, aki szerint végig kell gondolnunk, kinek is szól a dalunk. Szerinte jó, ha szívesen megosztjuk másokkal a kreativitásunkat és a dalainkat, de Isten az, akinek igazán szól a zene. Megoszthatjuk az emberekkel az énekszámokat, de valójában Istennek kell énekelnünk.

Pat Barrett: Magyarországon Isten már megkezdett valamit!

Chris Tomlin szerint a színpad akadály is tud lenni a vezető és a dicsőítés résztvevői között. Az emberek sokszor azt gondolják ilyenkor, hogy az előadónak valamiből több van. Pedig

a dicsőítésvezető ugyanolyan ember, mint bárki más, csak Isten megadta neki azt az ajándékot, hogy jelenlétével segítsen az embereknek közeledni Isten felé.

Ezért az énekes szerint nem tehetjük meg, hogy összehúzódunk, mintha ott se lennénk, hanem azért vagyunk ott, hogy a jelenlétünkkel biztassuk az embereket. – Bár az emberek tudják, hogy ilyenkor egy drukk van bennünk, mintha előadnánk, de nekünk az a feladatunk, hogy imára hívjuk az embereket. Egy olyasvalamit közvetítsünk, ami sokkal hatalmasabb nálunk – mondta.

Arra a kérdésre, hogy kell-e tudni megálljt parancsolni a dicsőítésben a családdal töltött idő kedvéért, vagy egyszerűen csak azért, nehogy kiégjünk a fáradságtól,

Pat Barrett Jézus példáját hozta fel, aki – a Biblia szerint –, amikor elfáradt, egyszerűen csak leült.

– Nem imádkozott természetfeletti erőért, nem gyűjtött gyorsan csoportokat, hogy gyorsan végigpörgessen egy missziós körutat. Elfogadta, hogy elérte az ereje határát. Én sokszor úgy érzem, átlépem ezeket a határokat, amit Jézus nem tett. És ez nem azt jelenti, hogy nem kellene dolgoznom, és hogy Jézus nem dolgozott, csak egyszerűen ismerte a határait. Nagyon fontos, hogy a családommal legyek: ők rajtam keresztül is látják Istent. Ha nem vagyok velük, és nem foglalkozom velük, nem látják, milyen fontos Isten számomra – fogalmazott.

Ed Cash produceri tevékenységei miatt ebben a kérdésben sokkal nehezebb helyzetben van. Állandóan szól a telefonja, és ha üzenetet kap, azonnal reagálnia kell rá. Hogy mégis szabad legyen a családja felé, van egy telefonja, amelynek hívószámát nagyjából csak öt ember ismeri, hogy képes legyen kikapcsolni. – Nagyon nehezen mondok nemet bármire is, úgyhogy ez egy igazi kihívás számomra: megtanulni néha nemet mondani, amikor tudom, hogy már nem bírok többet.

We The Kingdom: Tökéletes teremtményeim vagytok

Nicole Serrano szerint kell tudni időt szakítani és fenntartani, hogy le tudjunk ülni Istennel: végiggondolni a múltat és a jelent, mert nem tudunk felajánlani olyan dolgot, amit nem éreztünk át.

Hatalmas felelősség dicsőítést vezetni. Ez egy teljesen más műfaj, mint akármilyen más zene. Hatalmas felelősség, ugyanakkor kiváltság is. Ezer meg ezer dicsőítést vezettem már, nem mondom, hogy mindegyiken a legjobbat nyújtottam, de minden egyes alkalommal megkértem az Urat, hogy jöjjön el hozzám, legyen ott velem.

Ez az, ami megkülönböztet minket a többi zenésztől: az Isten jelenléte – tette hozzá Chris Tomlin.

Talán egyikünk sem gondolná, hogy a méltán közismert dicsőítő ének, milyen módon keletkezett. – Hallottam, milyen jó producer, hallottam, milyen jó zenéket ír, és arra gondoltam, szeretném, ha az én zeném is ilyen jól hangzana – mesélte Chris Tomlin Ed Cash-sel történt első találkozását. – Felhívtam, elmondtam ki vagyok, és mit szeretnék, amire azt válaszolta, hogy nagyszerű, de nem csinál dicsőítő zenét, mert az nem elég színvonalas.

Elmondta, hogy jár templomba, sokat hallja ezeket az énekeket, ám rosszul vannak megírva, hiányzik belőlük az erő.

De valamiért nem adtam fel, és a felesége is közbenjárt értem: mondta Ednek, hogy próbálja meg velem. Úgyhogy összeültünk, és elénekeltem neki a How great is our God-ot. Erre azt mondta, hogy ez a dal még nincs kész. Én nem értettem, hogy miért mondja, hiszen én már befejeztem, és akkor fogta a gitárt és énekelni kezdett, én meg úgy éreztem, azonnal leszállt a Szentlélek. Jól érezte, tényleg nem volt még készen a dal, hiszen csak akkor lett kész azzal, amit ő hozzátett. Nagyon fontos, hogy valaki így ki tudja mondani a véleményét, hogy mit gondol egy dalról, ahogy Ed. Számomra ez a valaha volt legjobb közös munka. Azóta pedig mindenki, aki jó dicsőítő zenét akar csinálni, „ebben a színvonaltalan műfajban”, Edet keresi meg producernek. Isten pedig biztos nagyon jót nevet ezen a tréfáján… – meséli viccesen Chris.

Számomra minden egyes zenei ötlet, amit Istentől kapunk, egy kis ajándék – mutatott rá Ed Cash.

– Jobban szeretek „zenekapó” mint „zeneszerző” lenni, hiszen minden egyes zene, amit így kapunk, olyan, mintha valaki a mennyből töltötte volna le.

Mindig elgondolkodom, amikor új szerzőkkel dolgozom, hogy vajon megosszam-e velük az ötletet, amit előző héten kaptam Istentől. Mert nem szeretnék semmi értékeset veszni hagyni. És nem akarom magamnak felhasználni az összes ötletet, amit Istentől kapok, hanem próbálom felajánlani, és a lehető legjobbat tenni velük.

Aki pedig e beszélgetés után azt gondolná, hogy nagyot alkotni csak nagy apparátussal és zenekarral lehetséges, legyen elég Chris Tomlin lehiggasztó üzenete. – Ahhoz, hogy összegyűjtsük az embereket, és együtt dicsőítsünk, elég egyetlen darab mikrofon. Gyakran úgy érzem, hogy a „körítés” csak zavar. Néha azt kérdezem magamtól: hogyan tudom Istent ilyen nagy zajban dicsőíteni? Ráadásul én okozom a zajt… Sokszor hallottam a hasonlatot, hogy dicsőítésvezetőként olyannak kell lennünk, akár a hold: nincs saját fényünk, csak visszatükrözzük a világosságot. A Hold nem tud fényt kibocsátani.

Dicsőítésvezetőként Isten szavát kell visszatükröznünk, és magunknak láthatatlannak kell maradnunk – fogalmaz.

Forrás: Worship Together

Kapcsolódó írásunk:

Chris Tomlin Isten nagyságáról énekel majd a Puskás Arénában is

Matt Redman: A kiolthatatlan dicsőítő