Tagadhatatlan, a közösségi oldalak csapdájában vergődünk mindannyian. Fiatalok, idősek, nők és férfiak; Magyarországon éppúgy, ahogy szerte a nagyvilágban. Napunk ezzel indul, ezzel zárul, a kék óriás felületein tájékozódunk a világ híreiről.
Időnket rabolja, kapcsolatainkat rontja; ám a legnagyobb ütőkártya a facebookos megosztás. Ha megosztunk valamit, cserébe olyat kapunk, amire szinte mindenki vágyik: egy illúziót.
A nyugati embernek pedig kellenek az illúziók, ha már eldobta magától az Isten, ezt az űrt szeretné betölteni valamivel. Lassan imává változott egy-egy kép, cikk és bejegyzés megosztása.
Megnyugtat.
Megnyugtat, mert úgy gondoljuk: csináltunk valamit, tettünk valami jót, segítettünk. Lelkiismeret-furdalás elleni aszpirinné vált a facebookos megosztás.
hirdetésTucatszámra, szinte gondolkodás nélkül csináljuk ezt: megosztjuk a csontsovány jegesmedvét, az eltűnt kutyát, egy karitatív szervezet jótékonysági felhívását, és hosszan sorolhatnánk még.
Az igazi megnyugvás helyett az nyugtat meg minket, hogy igen, ma is csináltunk valami jót. Segítettünk, tettünk valamit a jegesmedvékért, felhívtuk a figyelmet az afrikai szegénységre, közösségi médiás intelmekkel láttuk el ismerőseinket. Jobbá tettük a világot.
Aztán jön a csodálkozás. Afrikában még mindig szegények az embertársaink, a globális felmelegedés nem állt meg egy csapásra, és nem mindenkinek jutott meleg étel az asztalra a hideg időben.
Pedig mi kattintottunk! Nem egyszer, nem kétszer. Csak az illúzió és a pótcselekvés kevés. Mindenki fel akarja hívni a másik figyelmét, de
az égő házat nem oltották még el kiabálással sehol.
A kattintás és megosztás helyett a szemét szelektíven gyűjtése, a pár száz forintos adományozás, a túlfogyasztás elleni mikroszintű harc, az élelmiszerbanknak adott csokoládé, egy-egy menhelyi kutya megsétáltatása mind-mind hasznosabb. Talán kevesebb lájk jár érte, valószínűleg kevesebb emberhez jut el, talán csak mi látjuk, az Isten és még három-négy ember, amit tettünk. De jót tettünk. Sallang nélkül, offline térben.
Mert egy fél pohár víz is jobban oltja a szomjat, mint a kiabálás, hogy víz kell.
Kiss Adorján
