Előtérben a család!

Háttér. Leggyakrabban így beszélünk a családunkról, a szeretteinkről. Ők azok, akik hátországunkat adják. Háttérben vannak ők, amikor munkáról, karrierről, szakmai érvényesülésünkről van szó. Ők azok, akik a fontosnak tartott feladatok mellett gyakran az elhanyagolt „háttérben” maradnak. Ha azonban életünk legfontosabb kérdéseiről gondolkodunk, nem kérdés, hogy a család kerül a sor legelejére.

Mert a család az előterünk. A legfontosabb, a lényeget adó – személyes életünkben és társadalmi szempontból egyaránt. A család az emberi, a gazdasági és a szellemi erőforrások gyűjtőhelye, a világ legnagyszerűbb, csodálatosan működő egysége, amelyből nemzet, amelyből jövő születik.

2019-ben a családok ügye kiemelt figyelmet kapott. A Családvédelmi Akciótervvel olyan program indult, ami eddig soha nem látott módon és mértékben előtérbe helyezi a családot. Az év eleji meghirdetést követően a családok kiléptek a háttérből, tervezgettek, igényléseket nyújtottak be, intézkedtek – és mostanra több százezren közülük, családban élő szülők és gyermekek reménnyel telve, új lehetőségekhez jutva lépnek át a következő évbe/ évtizedbe.

Abba az évtizedbe, amelyben a fő cél – ahogy Miniszterelnök úr a Budapesti Demográfiai Csúcson megfogalmazta –, hogy a gyermeket vállalók garantáltan jobb életszínvonalon éljenek, mintha ugyanezek az emberek nem vállaltak volna gyermeket. Ez fogja jelenteni a fordulópontot, és ehhez a fordulathoz vezető úton megtettük idén az első igazán nagy lépéseket, kiegészítve a korábbi évek lépteit. Már csak arra kell figyelni, hogy a család mindig kiemelt helyen szerepeljen, előtérben, anyagi és lelki értelemben egyaránt.

Az ünnepekhez közeledve mi mást is kívánhatnék, mint hogy mindenki számára kerüljön előtérbe a család. Kívánok boldog családi időt, szép, erőt adó pillanatokat, szeretteik körében megélt, áldott karácsonyt!

Fűrész Tünde

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre