Mi a közös Márffy Ödönben és Ady Endrében? Mindkettőjük múzsája Csinszka volt. A festő több, mint száz képen örökítette meg a fiatalasszony tágra nyílt szemeit és mindig vörös rúzzsal kifestett száját.
Márffy Ödön 1878. november 30-án született Budapesten egy négy gyermekes tisztviselő családba. Apja úri családból származott, édesanya pedig zsidó volt, akit annak idején együtt keresztelték meg gyermekeivel.
Márffy annak a reformnemzedéknek a markáns képviselőjeként indult, amelyik Nyolcak néven táborba szerveződve lázadt fel az európai avantgárdot képviselve a nagybányai művésztelepen kialakult plein air látványfestészet ellen.
Egy ideig az erdélyi kisvárosban tanult festészetet, majd egy ösztöndíjjal Párizsba ment, ahol életre szólóan magába szívta a fauvizmus irányzat. A francia fővárosban kötött ismeretséget a századelő legnagyobb magyar költőjével, Ady Endrével és későbbi feleségével, Csinszkával.
1906 őszén tért haza Párizsból, és kollektív kiállításokon mutatta be élénk színvilágú műveit, együtt állított ki Gulácsy Lajossal, akivel közös műteremben dolgozott. Kiállításuk óriási sikert aratott, és Márffy elnyerte a Ferenc József Koronázási jubileumi-díjat, amivel több éves fizetésnek megfelelő összeg járt. A 20-as években festőként és művészeti szervezőként visszatért a fiatal korában elutasított posztimpresszionizmushoz.
hirdetésCsinszka utolsó arcképe
Márffy párizsi megismerkedésük után sokáig nem látta Csinszkát, mert a világháború alatt a festőnek vissza kellett menni a katonasághoz, Adyék pedig hol Csucsán, hol Pesten töltötték a háborús éveket.
A költő halála után Csinszka visszautasította a „nemzet özvegye” címet, és nem volt hajlandó magára ölteni a rákényszerített vígasztalhatatlan nő szerepét. Fiatal volt és boldog akart lenni, és először Babits oldalán vélte megtalálni ezt az érzést.
Kapcsolatuk azonban hamar zátonyra futott, egy véletlen találkozást követően fűzték Márffyval ismét szorosabbra viszonyukat, 1922-ben a festő oltár elé vezette Ady özvegyét. A mézesheteik után következő fél évtizedet Márffy maga is Csinszka-korszaknak nevezte az életművében.
Márffy Ödön és Boncza Berta (Székely Aladár felvétele) / Forrás: Wikipédia
Folyamatosan feleségét festette, a nő jellegzetes félrebillentett fejtartással jelenik meg a portrék nagy részén, tágra nyílt szemeit, bubi frizuráját, pisze orrát és örökké vörösre rúzsozott száját legalább száz képen örökítette meg Márffy.
Az asszony alig 40 éves volt mikor agyvérzésben elhunyt, és férje tíz évig gyászolta múzsáját. Márffy úgy intézte a temetést, ahogy azt Csinszka kérte: az asszony kifestve, kirúzsozva feküdt a nyitott koporsóban.
Halála után a festő megfestette Csinszka utolsó arcképét, amely után több, mint egy évig képtelen volt alkotni. Ezt a kettős portrét életpályájának egyik fő műveként tartják számon. A nyitott ablakban könyöklő az asszony mögött férje, a festő áll – élete támaszaként. Csinszka arcán magabiztos nyugalom érződik, míg Márffy elforduló, aggodalmas tekintetében tükröződni látszik a jövő. Az egyetlen élénk szín a festményen Csinszka ajkán a rúzs, amely erős árnyalatot kapott. Ez a beszédes vörös piktogram a művész üzenete a szerelem erejéről.
Forrás: Nyáry Krisztián: Festői szerelmek
Kiemelt kép forrása: Wikipédia
