Máig érződik a rendszerváltozás médiaháborújának hatása

A nemzetállamok szuverenitása sérül az óriási internetes vállalatokkal szemben, miközben idehaza máig érezteti hatását a harminc évvel ezelőtti médiaháború. Tudósításunk a Pest Megyei Kormányhivatal konferenciájáról.

A jog az igazság szolgálóleánya kell, hogy legyen, a médiának pedig a hiteles közvetítő szerepét kell betöltenie – fogalmazott Dr. Tarnai Richárd kormánymegbízott azon a csütörtöki konferencián, amely a Pest Megyei Kormányhivatal szervezésében valósult meg.

A „Sajtó és média a jog tükrében” című rendezvényen rámutatott: a jog és a média a Kormányhivatal hétköznapjainak részét képezi, ezért tartották fontosnak a konferencia megszervezését. 

Sajtó és média a jog tükrében címmel rendezett konferenciát a Pest Megyei Kormányhivatal. (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)

Az első előadást Dr. Horváth Attila alkotmánybíró tartotta, aki a rendszerváltozáskor meginduló médiaháború történeti kontextusait mutatta be. Beszámolt arról, hogy

a ’80-as években a média munkatársait politikai szinten választották ki, a megbízhatónak tartott munkatársak pedig a rendszerváltozás után is a helyükön maradtak,

mivel a Nemzeti Kerekasztal az új médiatörvényt – tudatos időhúzás miatt – nem tudta megalkotni. A hatalom birtokosai közben megfigyelték, lehallgatták az ellenzéki képviselőket, sőt, beszivárogtak soraikba is. Az újonnan alakult pártok részben naivitással közeledtek a rendszerváltozáshoz, mert úgy gondolták, hogy az átalakulás az élet minden területén érezteti majd a hatását, ám tévedtek.  A tömegtájékoztatás terén számos jelenség változatlan maradt. Az 1989-ben, a média terültén levezényelt villámgyors privatizáció, már kész helyzet elé állította az Antall-kormányt.

A régi rend megbízható sajtósai pedig azonnal agitálni kezdtek a megalakuló kormány és tevékenysége ellen.

Jellemző, hogy ’90-es évek médiaháborúja nem egyenlő feltételekkel történt, az újságírók a Kádár-korszak teljes fegyvertárát használták a kormány ellen.

Dr. Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora az online platformok médiaszabályozásáról és a nemzeti szuverenitás kapcsolatáról beszélt. Előadásában kifejtette, pár évtizeddel ezelőtt sokan gondolták úgy, hogy az internet megjelenésével demokratizálni lehet a nyilvánosságot, mert a világháló olyan eszköz lesz, ahol mindenki ingyen beszélhet, hozzájuthat mások véleményéhez és ezzel mindenki tájékozottabbá válik, így végül a demokrácia is erősödni fog. Habár a nyilvános véleményformálás lehetősége valóban kiszélesedett, a kezdeti remények nem váltak valóra,

a nemzetállamok szuverenitása sérül az óriási internetes vállalatokkal szemben.

Az online platformok – mint például a Facebook vagy éppen a Google – habár nem állítanak elő önálló tartalmakat, még is jelentősen befolyásolnak. A Facebooknak ma 2,5 milliárd aktív felhasználója van, az oldal sehol nem a nemzeti, hanem saját szabályzata szerint működik.

Egy Facebook-moderátornak átlagosan három másodperce van, arra, hogy egyes tartalmakat elbíráljon és eltávolítson. Ezek az alulfizetett moderátorok döntenek arról is, hogy Magyarországon milyen tartalmak érhetőek el.

Minden platformnak megvan a saját szabályozása, mellyel párhuzamos jogrendszer épül. Ez aggasztó.

A Facebook és a Google tevékenységük során nem riadnak vissza a politikai befolyásolástól sem, ha azt saját gazdasági érdekük megkívánja. Egyes tartalmakat elrejtenek, letiltanak, másokat pedig előtérbe helyeznek. Mára az Európai Unió egy egységes szabályozás felé indult el e területen. Koltay összegzésképpen elmondta, fontosnak tartja, hogy az állam ne vonuljon vissza, és ne legyen passzív szereplő, aktív, tevékeny magatartást tanúsítson az online terekben zajló események iránt is.

Dr. Horváth Attila alkotmánybíró előadást tart. (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)


Dr. Szántó Miklós, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány elnöke arról számolt be, hogy ma a baloldali sajtó frusztrált, mivel a rendszerváltozás óta sosem voltak olyan helyzetben, mint ma. A 2000-es évek közepétől befolyásuk és térnyerésük folyamatosan csökkent. Előtte a baloldali, liberális véleményformálási monopólium érvényesült Magyarországon, melyeknek jelentős társadalmi és politikai következményei voltak. Mára a baloldali média a véleményalkotási monopóliumát elveszítette, ugyanakkor szerinte a média 55%-a még mindig baloldali kézben összpontosul. Ebben a helyzetben a baloldali politikusok elviszik a vitákat külföldre, elsősorban Brüsszelbe, ahol félinformációkat adnak át, ezért ott úgy gondolják, hogy hatalmas probléma van Magyarországon a médiával.

A nyugati véleményformálók azonban vagy nincsenek, vagy nem szeretnének tisztában lenni a magyar médiapiaccal és történeti előzményeivel.

Elmondása szerint a balliberális sajtó a jobboldali médiacsatornákat gyakorta állítja be fake news-ként, mely elfogadhatatlan. Előadásában hangsúlyozta, napjainkban a média témakörében nem elsősorban egy szakmai, hanem egy világnézeti vita kibontakozását láthatjuk.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre