Akik a háború végén, ötödik alkalommal leltek otthonra

Kóka Rozália mesemondó, népdalénekes szervezésében rendezik meg a hétvégén a Bukovinai napot a budapesti Hagyományok Házában. A Magyar Örökség díjas székely előadóművésszel a következő napok emlékműsorairól beszélgettünk.

– Mennyire ismert ma Magyarországon a bukovinai székelység és sajátos történelme?
– Szerencsére egyre többet jelenük meg a médiában és különböző rendezvényeken, de sajnos még nem jelenthetjük ki, hogy mindenki tudná, kik azok a bukovinai székelyek. A közbeszédben ma is sok a téves információ, gyakorta kevernek össze minket a moldvai csángó magyarokkal, akik ugyancsak nagyszerű magyar emberek, de mégis más a történetünk és az életútjuk, mint nekünk, bukovinai székelyeknek.

– A második világháború a bukovinai székely számára is sorsdöntő volt.
– Igen, és tulajdonképpen egy nagyon tragikus eseménynek az évfordulója van idén. 1944. október első napjaiban rádióüzenetben szólították fel az alig három éve Bácskába költöztetett székelyeket, hogy azonnal meneküljenek, mert visszatérnek a szerbek. Hihetetlen utakra kerültek egész családok, és hat hónapig tartott ez a kilátástalan otthonkeresés. Tekinthetjük az 1944/45-ös háborús eseményeket a bukovinai székelyek hazatérésének, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ekkor valójában a székelyek nem érkeztek, hanem hazafutottak a szerb fegyveresek elől. Bácska volt a negyedik hazánk, és 1945-től vagyunk itthon, ez az ötödik hazánk.

Kóka Rozália (Fotó: Tóth Gábor: Vasárnap.hu)

– Ön is a délvidéki Bajmokon született. Szülei gyakorta mesélték el a menekülésük történetét?
– Az 1944/45-ös év szomorú eseményei a bukovinai székelység közös élménye. Otthon mindennapos volt, hogy erről szó esett, ugyanakkor, aki kicsit ismeri a bukovinai székely közösségeket, az tudja, hogy ilyenekről idegeneknek egyáltalán nem beszéltek. Történeteiket csak egymás között beszélték el. Emlékszem olyan beszélgetésre, ami úgy kezdődött, hogy „Mikor Bácskából menekültünk…” .Aki átélte ezt a rettenetes kálváriát, az sohasem felejtette el.

– A Hagyományok Házában rendezik meg a hétvégén a Bukovinai napot. Mit láthatnak, hallhatnak az érdeklődők?
– Az Érdi Bukovinai Székelyek Egyesülete és az Érdi Bukovinai Székely Népdalkör kezdeményezte ezt az ünnepséget és a korábbi megemlékezéseket is. Az 50 és a 70 éves évfordulót is megünnepeltük, ebben az évben viszont a Hagyományok Háza is nagyon szépen beépítette a műsorába ezt a megemlékezést. November 23-án, szombaton az egész családnak szóló rendezvényt zajlik. A különféle gyermekfoglalkozások, népi játékok mellett a fiatalok a bukovinai szövéssel-fonással, táncokkal és népmesékkel is megismerkedhetnek. A felnőttek pedig a bukovinai székelyekről szóló könyvekkel is gazdagíthatják könyvespolcukat.

– Egy exkluzív fotókiállítást is megnyitnak.
– Igen, valóban így van. A Bukovinából menekített ereklyék és emlékek felvételeit láthatják az érdeklődők. Egy fotóssal jártam végig az országot a még elérhető tárgyacskák után. Ezek az alkotások művészileg értéktelenek, ugyanakkor nekünk, bukovinai székelyeknek mégis sokat jelentenek, ezért megörökítésre méltóak. Némelyik tárgynak valóban szép és megrendítő története van. Megemlíteném a hadikfalvi mellékoltár képet, valamint a Mária-szobrokat, templomi zászlókat, szentségtartót, szőtteseket, menyasszonyi ládát. A fotók többségét Csoma Gergő készítette, kinek munkáit a hétvégétől a Hagyományok Házában megtekinthetik a látogatók.

A megnyitó után a megemlékezés színvonalas gálaműsorral folytatódik, ahol a bukovinai székelyek hagyományait ismerhetik meg. Este pedig a régi fonók világát is megpróbáljuk megeleveníteni, legalábbis abban az értelemben, hogy lehet majd beszélgetni, énekelni. Utána pedig táncbemutató és tánctanítás is lesz.

– A közeljövőben nemcsak a szombati rendezvény szól a bukovinai székelyekről, hisz november 27-én a pesti Vigadóban is övék a főszerep.

– Annyiban pontosítanék ezen, hogy a szerdai esemény eredetileg nem egy bukovinai megemlékező műsornak indult, hanem az én 75 éves jubileumi előadásomnak. Véletlenül alakult, hogy a megemlékezés egybeesett az én előadói estemmel. Mivel csak pár nap van a két rendezvény között, úgy gondoltam, hogy itt is fontos, hogy a bukovinai székelység történelme megelevenedjen. Itt az általam gyűjtött történetekből összeálló Egy asszony két vétkecskéje című előadásomat hallhatják, abban egyaránt vannak történeti és szerelmi történetek.

– Az Egy asszony két vétkecskéje című egyszemélyes előadását a székely emlékünnepek során gyakorta műsorra tűzik. Mi változik az évek alatt az előadásokban?

– Az Egy asszony két vétkecskéje kötet úgy született, hogy 19 éves korom óta néprajzi témában gyűjtöttem. Eleinte elsősorban bukovinai székely hiedelemtörténetekkel foglalkoztam. A beszélgetések közben mindig előkerült egy-egy aranyos történet, melyet kérdés nélkül is elbeszéltek nekem az emberek. Tiszta szívből meséltek régi történeteket a szerelemről, tréfákról. Jó pár kedves történet összegyűlt, melyet később magam is elmeséltem a színpadon.

Az emberek megszerették ezeket, így csiszolódott ki évek alatt a könyv, ami 1987-es első megjelenése óta számos kiadást megélt. A későbbi bővített kiadásban már a férfiak vétkecskéit is beleírtam a kötetbe. Eleinte, amikor gyűjtöttem és leírtam, akkor mereven ragaszkodtam az adatközlők által elmondott szövegekhez. Most, hogy ennyi évtized óta birtokba vettem ezt a világot, már sokkal bátrabban nyúlok a szövegekhez. A mostani embereknek szeretnék írni és mesélni. Ez pedig meghatározza a történetek szövegét és előadását is.

Címlapkép: Bukovinából Bácskában indulnak a vonatok (Fotó: Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége)