Több mint kétmillió palesztin keresztény él migrációban szerte a világban
A legfrissebb becslések szerint a külföldön élő palesztin keresztények száma eléri a kétmillió háromszázezret, ami azt jelenti, hogy a szentföldi keresztények 99%-a elhagyta hazáját – közölte a Linga.org.
– Kevesebb mint negyvenötezer keresztény él az 1967-es palesztin területeken. Ciszjordániában alig negyvenezerre, Kelet-Jeruzsálemben négyezerre, míg Gázában nyolcszázötven fősre zsugorodott a keresztény közösségek száma – mondta Dr. Hanna Issa, a nemzetközi jog szakértője.
Ez a szám azt jelenti, hogy az összlakosság 0,6%-át teszik ki a keresztények. Izrael állam területén ma kevesebb, mint száztízezer keresztény él, ez a közel-keleti ország lakosságának alig egy százaléka.
Az izraeli keresztények 51%-a, vagyis hatvanhatezer fő az ortodox egyházhoz tartozik, egyharmaduk római katolikus, 6 százalékuk görögkatolikus, 5 százalékuk protestáns, a szír és az örmény ortodox egyházak 3-3 százalékot tesznek ki.
Dr. Issa emlékeztetett, 1944-ben csak Jeruzsálemben több mint harmincezer keresztény élt, de a háborúk és a rossz gazdasági körülmények miatt mára alig négyezer keresztény lakja a szent várost.
Mára oda jutottunk, hogy az ausztrál palesztin keresztények nagyobb közösséget alkotnak, mint a jeruzsálemiek. Az Egyesült Államokban élő szentföldi keresztények már többen vannak ciszjordániai hittársaiknál.
A közel-keleti szakértő szerint a helyi keresztények legnagyobb problémája, hogy lassan száz éve háborús vagy feszült körülmények között élnek, és nemigen védi meg őket senki. A palesztin-izraeli konfliktus magával hozza a nehéz gazdasági helyzetet, ami befolyásolja a megélhetést és a munkalehetőségeket. Ezért az elmúlt évtizedekben fokozatosan vándorolnak el a keresztények Palesztinából és Izraelből egyaránt.
Bár a palesztin elnök nyilatkozataiban nélkülözhetetlennek nevezte a keresztényeket, és helyben maradásra biztatja őket, mégis a feszült palesztin-izraeli háborús viszonynak köszönhetően kihalóban vannak a keresztény közösségek Szentföldön.