A 19. században új virágkorukat élték a színházak, és egymással versengve állították színpadra a sikerdarabokat. A Magyar Színház sem maradt ki a sorból, amely 1897. október 16-án nyitotta meg kapuját, és több mint százharminc év elteltével ma is várja a nézőket.
Már régóta terveztek a fővárosba egy új magánszínházat. Rákosi Szidi – a Nemzeti Színház művésznője, Rákosi Jenő húga – kezdeményezte először egy olyan teátrum létrejöttét, amely a művelt budapesti kereskedő és iparos réteget célozná meg. A közönség miatt kerülte volna a nehezebben befogadható klasszikus drámákat, de ezen kívül minden műfajt műsorra akart tűzni.
Hiába volt meg a megfelelő támogatása, a kitűzött cél felé lassan lehetett haladni, csak három év elteltével jelölték ki a színház telkét. Az épület anyagi hátterét a Magyar Színház Részvénytársaság biztosította, amelynek alelnöke sokunknak ismerős lehet: Tomcsányi Lászlót bízták meg a feladattal.
Közel egy évig épült a Láng Adolf tervezte épület, és az előtte elterülő park kialakításával Ilsemann Keresztélyt bízták meg. Az épület belsejét az akkor divatos kalotaszegi mintára tervezték, ami kirítt a budapesti színházak közül.
A színház működésében a művészeti vezetők kompromisszumokra kényszerültek: a részvénytársaság beleszólást nyert a működést és a szerződtetéseket érintő kérdésekbe.
1897. október 16-án megnyitotta kapuit a Magyar Színház. Minden jeles színházkritikus, színműíró tiszteletét tette az eseményen, még miniszterek és előkelőségek is kíváncsiak voltak az új kőszínházra.
hirdetésAz, hogy csak a külvárosban talált otthonra a Magyar Színház, a kezdeti eredményekre is kihatott. Sok nehézséggel kellett megküzdeniük az első évben, ami vezetőváltással is járt. Beöthy László vette át az igazgatást, aki mindössze 25 éves volt abban az időben, de lelkesen és fiatalos lendülettel irányított. A siker egyre kézzelfoghatóbb lett, a népszerű francia és angol darabok, operettek meghozták a várt eredményeket. Beöthy igazgatósága végét Fedák Sári szerződtetése jelentette – vagyis inkább az, hogy nem szerződtették. A direktor rendkívül tehetségesnek tartotta a fiatal színésznőt, de ezzel a gazdasági vezetőség nem értett egyet, az erős vitának elválás lett a vége.
Az újabb áttörést a színház életében Leszkay András jelentette, aki az új magyar és bécsi operett otthonává tette a Magyar Színházat. Ugyan ebben az időszakban is bőven akadtak nehézségeik, de a siker mindennek ellenére végigkísérte őket.
1914-ben új arculatot kapott a színház, amikor Vágó Lászlót, aki szinte kivájta az épület belsejét, megbízták az épület áttervezésével. Megnövelték a nézőteret, ami immár több mint ezer embert volt képes befogadni a kor egyik legmodernebb színházépületébe.
A Magyar Színház túlélte a háborúkat, bár a második világégés során a fűtőrendszer komoly károkat szenvedett, évekig fűtetlen nézőtérrel folytatták a munkát. Az első átépítés 50. évfordulóján ismét átalakították az épületet, amelyre Ázbej Sándor terveit választották. A régi színházból csak a nézőtér főfalai és teteje maradt meg, a főhomlokzat egy az egyben új megjelenést kapott zsolnai piogránitból.
A Pesti Magyar Színház ma is meghatározza a fővárosi művészetet Zalán János vezetése alatt, és különleges repertoárjával képes a „külvárosba” csábítani a nézőket.
