A sulimisszió olyan, mint a hibrid autó: miközben mész vele, visszatölt – Szabó Balázs a Vasárnapnak

Szabó Balázs keresztény családban nőtt fel. Kamaszkori útkeresése közben egy időre úgy gondolta, Isten nélkül is megy: „Isten békén hagy engem, én pedig Őt. Egyszerűen csak hagytam, hadd sodorjon az ár magával. Éveken át fogyasztottam napi szinten könnyű drogokat, és dühöngtem, amikor az Isten nem hagyott nyugton…” – emlékszik vissza ezekre az évekre a 777 blog által készített interjúban az énekes.

Tizennyolc évvel ezelőtt egy angyali látomásban volt része: egy nyári éjszakán megjelent mellette Jézus Krisztus. – A szemeit most is látom magam előtt. Nem szólt, csak nézett. És ott, akkor, abban a pillanatban iszonyú kettősség volt bennem. Egyrészt tudtam, hogy egy mocsok vagyok, bűnös – pedig utálom ezt a kifejezést –, akinek szüksége van feloldozásra, megbocsájtásra. Ezzel szöges ellentétben pedig a „mennyekben” éreztem magam, mert éreztem és tudtam, hogy Jézus annyira szeret engem, mint senki más a világon.

Szabó Balázs vágya, hogy Isten őt körülölelő szeretete rajta keresztül másokat is elérhessen. Az, hogy ezt nem a megszokott liturgikus keretek között teszi, szerinte jól van úgy. – A templomok, gyülekezetek falain kívül kezdődik az igazi misszió – mutat rá a dicsőítő zenész, akinek Jézus szeretete a forrás, a kiindulási pont és a cél is. Ezért csak Jézusról akarja írni a dalait.

2018-ban egy elszenvedett autós balesetet követően rádöbbent arra, hogy nem húzhatja az időt:

– nem lehet ímmel-ámmal evangéliumot hirdetni, hanem határozottan, egyértelműen kell képviselni a csodát:

Van bűnbocsánat, van élet, van békesség, van helyreállás. Akkor is, ha fizikai síkon mást mutat a körülmény, az Isten akkor is szeret és akkor is kegyelmet ad.

Az iskolákban végzett zenei-evangelizációs missziójának gyakorlásában a “Korral haladni, Krisztusban maradni” vezérelv vezeti. Az általa végzett sulimisszióról bővebben is megkérdeztük Szabó Balázst, aki éppen az egyik sulikoncertjére utazva a következőket válaszolta a Vasárnap.hu által feltett kérdésekre:

– Most éppen melyik településre igyekszel?

– Egész pontosan Tiszaszalkára. Ezzel párhuzamosan elkezdtünk dolgozni az új lemezünkön. Januárban lesz a lemezbemutatónk. 

– Mi lesz az album címe?

– Örökség. Régi egyházi himnuszokat dolgozunk át éppen – amolyan „szabóbalázsos” módon. Egy dalhoz biztosan is klip is készül majd.

– Amikor elmész az iskolákba, úgy látod, hogy van még kellő eszközünk ahhoz, hogy örökséget tudjunk a mai srácoknak átadni? Befogadják azt?

– Határozottan úgy látom, hogy igen. Amikor a sulis rendezvényeink során felteszem a kérdést: ki szeretné, hogy imádkozzunk érte – vagyis lefordítva, ki akar megtérni –, akkor erre nagyon erőteljes és pozitív reakciók érkeznek felőlük. Ez nyilván az Isten kegyelme és az előző évek tudatos és kitartó építkezése a részünkről. Mindkét szempont egyaránt szükséges és jelen kell, hogy legyen. A korábban ellenállást tanúsító iskolák gyökeres fordulatot vettek, és jól viszonyulnak a programunkhoz. Mert látják az iskola közösségén belüli változás. A gyerekek nem csak úgy szimplán éneklik ezeket a az Istent dicsérő dalokat, hanem beleteszik az életüket is.

Istentől erre kaptunk ajándékot: meg tudjuk szólítani a gyerekeket, iskolásokat.

– Érkeznek reakciók a gyerekek részéről? Visszajeleznek?

– Olyan őszintén és természetesen beszélgetünk a gyerekekkel Jézus Krisztusról az előadások során, mint ahogy most mi beszélgetünk. Ráadásul ami bennük történik, az maradandó. Sokan megkeresnek a közösségi felületeken. Vannak, akik nekem „gyónnak”. Nagyon őszintén beszélnek nekem magukról. Ahol vannak iskolalelkészek, és nyitottak is erre a feladatra, ott a gyerekekben megkezdett jó dolgoknak a folytatását rájuk tudjuk bízni. Az nagyon jó, amikor az iskolalelkészek örömmel erősítik az általunk elvégzett munkát.

– Ezek után ezek a fiatalok csatlakoznak a helyi egyházi közösségekhez?

– Nagyon sokszor képtelenek betagozódni a hagyományos egyházi közösségekbe, hiába próbálják azt meg. A legtöbb esetben olyan, mintha nem tudnának közös nyelvet beszélni a fiatalokkal. És itt most csak általánosságban beszélek a gyülekezetekről, ahová, ha elmennek ezek az Isten szeretetétől megérintett gyerekek, találkoznak öltönyös, makkos cipős öreg, savanyú ábrázatú emberekkel. Ráadásul egy még öregebb emberke, egy hamiskás, öreg harmóniumon, minden második akkordot félreütve kíséri a régi dicséretet, valamint nagyon áhítatos duma hangzik. Nem fogja meg őket, mert nem az övék. Hiába járnak tehát egyházi iskolákba, a kilencvenkilenc százalékuk nem aktív templomba járó. Otthonról sem erősíti őket ebben semmi. És eddig ilyen formában,

ahogyan mi szólítjuk meg őket, még soha nem hallottak Jézus Krisztusról.

– Mégis hogyan reagálnak a fiatalok az előadásaitok során?

– Van olyan, aki sírva fakad, van aki vihorászásba kezd. Megint már teljesen lemerevedik és megkövült arccal csak ül, mert szembe jön vele Istennek a szeretete.

Nagyon szélsőséges módon reagálnak Isten közeledésére. Viszont vasárnap a templomban egyáltalán nem ezt kapja. Én meg odamegyek, egy fiatal csávó, és Istent magasztalja. Fénnyel, kivetített klipekkel, olyan hangzással, ami a fiataloké, ami mai. Még akkor is, ha nincs mód az egész stábot elvinni, hanem fél-playback előadás az egész. Ezzel tudnak azonosulni. Megvan a közös nyelv. 

– A tanároknak nem kellene nyitni a gyerekekhez hasonlóan?

– Dehogynem. Egy előadás alkalmával véletlenül azt mertem mondani, hogy a tanároktól és a diákoktól is kérdezem, ki akar döntést hozni Isten mellett. A legnagyobb meglepetésemre ekkor elkezdtek a tanárok imádsággal felállni a helyükről, jelezve a meghozott döntésüket. Onnantól kezdve látjuk, hogy meg kell hívni a pedagógusokat. Szükség van a tanárok nyitottságára. Ha ők, mint vezetők elöl járnak a döntésben, a diákok is könnyebben elindulnak. Amennyiben az igazgató engedélyt adott a saját példájával egy ilyen hitből megszülető válaszra, akkor az egyes beosztottak fel vannak szabadítva ugyanerre. Nem ciki többé. A munkamorál szintjén mérhető változásokban is lemérhető aztán az ilyen döntéseknek, megtéréseknek a hatása.

Megváltoznak az iskolák Isten szeretetétől. Ezek valóságos csodák.

– Ehhez a munkához feltételezem, rengeteg belülről fakadó erőre van szükség. Honnan töltöd fel a lelki akkumulátorodat?

– Ez olyan, mint a hibrid autó: miközben mész vele, visszatölt. Miközben végzem ezt a suli-szolgálatot a muzsikámmal, én magam erősödöm meg. Visszatöltődöm. Természetesen az őszi és a tavaszi nagy dömpingek között van idő a családdal foglalkozni, egy kicsit töltődni, csendben lenni. Boldog vagyok attól, hogy ezt a szolgálatot bízta rám Isten.

Örülök annak, hogy olyan munkában fáradhatok el, aminek van értelme.

 

Forrás: 777blog.hu, Vasárnap.hu; Fotó: Szabó Balázs gyűjteménye és Facebook oldala