Egy pillantás fentről a törékeny kék édenkertre

A teremtés hetének zárásaként dr. Ferencz Orsolyát mint hívő keresztényt és egyúttal a magyar űrkutatásért felelős miniszteri biztost azzal kerestük fel, hogy a teremtésvédelem néhány kérdéséről beszélgessünk.

A leggyönyörűbb üveggolyó, ami az élet egyedüli (?) hordozója

A beszélgetés elején felidéztünk a természettudomány és az űrkutatás területéről néhány olyan felismerést, amelyek távlatai a teremtésvédelem felé vezethetnek el.

Aki csak átélte az élményt, mindenki úgy számolt be, hogy élete legkatartikusabb pillanata volt, amikor megpillantotta kék bolygónkat a világűr távolából. James Irwin asztronauta, az Apollo 15 pilótája a Hold felé tartó útja során így fogalmazott: „Ahogy egyre távolodtunk, a Föld is összement. Végül akkorára zsugorodott, mint egy üveggolyó, a leggyönyörűbb üveggolyó, amit el lehet képzelni… ez a látvány megváltoztatja az embert”.

Carl Sagan pedig 1990-ben a Naprendszer széléről még visszafordíttatta egy pillanatra a Föld felé a csillagközi tér felé száguldó Voyager–1 űrszondát, ami egy képet készített 6 milliárd kilométer távolából, ahonnan bolygónk már csak egy halványkék kis pöttynek látszott. Már-már költői gondolatok megfogalmazására sarkallta a csillagászt e pontocska látványa, az ekkor írt beszédének egy részlete így hangzik: „Úgy tartják, hogy a csillagászat alázatosságra nevelő és jellemfejlesztő tapasztalat. Talán nincsen jobb mód bemutatni az emberi beképzeltség ostoba mivoltát, mint ez a távoli kép az apró világunkról. Számomra ez kiemeli annak felelősségét, hogy kedvesebben bánjunk a másikkal, hogy megtartsuk és ápoljuk eme halványkék pöttyöt, az egyedüli otthonunkat, melyet valaha ismertünk.”

A képen ezúttal egy másik űrszonda, a Cassini 2013-ban készített fotóján ekkorának láthattuk a Földet a Szaturnusz gyűrűi alól szemlélve

És egy viszonylag új tudományos megfontolást is szeretnék még a beszélgetésünk elején ideidézni, amely arról szól, hogy az 1961-ben papírra vetett Drake-egyenlet, amely arra volt hívatva, hogy megbecsülje hány intelligens civilizáció lehet a galaxisunkban, illetve az egész világegyetemben, a mostani becslések szerint jóval alacsonyabb értéket ad, mint megalkotásakor.

Anders Sandberg és kutatótársai szerint nagy eséllyel nincs más értelmes civilizáció a Tejútrendszerben, és talán az általunk megfigyelhető világegyetemben sem. E megfontolás alapján viszont kimondható, hogy létezésünk valóban egy CSODA. A Nagy Könyv ezt így fogalmazta meg egykoron: „Fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjébe, hogy azt művelje és őrizze” (Móz 2,15).

 

A földi élet a teremtés páratlan csodája

– E hosszabb felvezetőben kifejtett dolgokról vajon miképpen vélekedik a hívő űrkutató?

– A világűr kutatása valóban felnyitotta az emberiség szemét. Amikor először tekinthettük meg távolról a bolygónkat, igazából akkor döbbentünk rá, hogy milyen törékeny és sérülékeny világ is a miénk, és milyen példátlanul különleges az, hogy mi itt lehetünk. Az űrkutatás – a Naprendszer, illetve a távoli mélyűr vizsgálata – során felhalmozódott eredmények valóban azt támasztják alá, hogy olyan, másutt eddig nem tapasztalt, egészen különleges feltételek teljesülnek a Földünkön, amelyek páratlan együttállása teszi csak alkalmassá e bolygót az élet hordozására.

Olyannyira különlegesek ezek a feltételek, hogy bár folyamatosan keressük az élet jeleit, máshol eddig semmilyen nyomára nem akadtunk, nagy valószínűséggel azért, mert ha van is máshol egyáltalán élet a világegyetemben, bizonyára csak ritkán fordulhat elő. E felismeréstől persze nagyon magányosnak is érezzük magunkat, ezért oly nehéz elképzelni, hogy az univerzumban egyedül vagyunk. Jelenleg tehát nem tudjuk kijelenteni, hogy másutt nincs élet, de azt sem, hogy van.

Ez az újonnan megszerzett ismeret azonban óriási felelősséget is tesz az ember/emberiség vállára, mert ilyen kozmikus perspektívából még kristálytisztábban látszik az életnek otthont adó világunk törékeny különlegessége, páratlansága.

Az űrkutatás valóban adott egy olyan távlatot, ahonnan immár sokkal jobban aggódunk a földi életért

és azért, hogy a Föld maga az élet hordozására alkalmas maradjon.

 

Nincs túl késő – a gyógyító erő részese lehet az ember maga is

– Ezen a héten ünnepeltük a teremtés hetét, amely során szerencsére elővehette a lassan egyre mélyebb elkeseredésbe süllyedő emberiség II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka 2002. június 10-én a Velencei Közös Nyilatkozatában mondott szavait: „Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van”.

– Jól érzékelhető az a gondolatiság, amit a szentatya is megfogalmazott. Az, hogy nincs túl késő, ez egy nagyon fontos tételmondat, mert pont az elmúlt hetek, hónapok közbeszédének egy része, mind hazánkban, mind világszerte már-már hisztérikus állapotba hergelte önnön magát a Föld környezetvédelmi problémáinak láttán. Ezek a gondok azonban nem néhány éve kezdődtek, ezek több száz éve folyamatosan és egyre fokozódóan jelen vannak. Nem ma kezdődött a fosszilis tüzelőanyagokat elégető tevékenységünk sem, pár évszázada már üvegházhatású gázokkal árasztjuk el az atmoszférát…

A természetre gyakorolt antropogén eredetű negatív változások a teremtett környezetünk helytelen használatából származnak.

Ennek felismerésére már korábban, jó pár évtizeddel ezelőtt próbálták a kutatók figyelmeztetni a döntéshozókat, de akkor még nem tudtak e meglátásaikkal a széles közvélemény elé jutni. A jelenlegi hisztérikus hangulattal szemben – bár valóban sok jel mutat arra, hogy baj van –, ez mégsem jelenti azt, hogy szinte máról holnapra vége lesz a világnak, egy év múlva pedig mindannyian elégünk egy felhevült bolygón.

Tagadhatatlanul nagy a felelősségünk, az általunk generált környezeti problémákat valóban kezelnünk kell. Meg kell oldanunk azokat a feladatokat, amelyek elodázhatatlanul ránk hárulnak. Úgy tűnik – bár nem egyszerű a helyzet –, hogy ha az emberiség tisztában van a felelősségével mind a tudományos, mind a döntéshozatali szinteken, és helyesen invesztál és innovál, akkor ezek a romló folyamatok jó irányba befolyásolhatók. E munkát a nemzeti döntéshozatali szintektől kezdve a nemzetközi kooperációig terjedően el kell majd végezni.

Ki kell mondani, hogy a világ sok mindenben már irreverzibilis folyamatokon ment keresztül. Tudomásul kell vennünk, hogy – rendkívüli erőfeszítések mellett is –

amilyen volt, olyanná már sosem tudjuk visszaformálni a világunkat.

De együttes fellépéssel sok olyan romló folyamatnak képesek leszünk gátat szabni, amelyek megfékezésével még segíthetünk a Földet az általunk ismert bioszféra számára élhető állapotban tartani.

Hogy néhány példát hozzak: az ózonpajzs kilyukadása, elvékonyodása egyértelműen emberi tevékenység következtében történt. A szintetikus gázok, a freonok általunk való kibocsátása okozta ezt az anomáliát. Bár teljesen megszüntetni nem tudtuk, és a klímaberendezésekben és hűtőkben még mind a mai napig használják e gázokat, és néhány országban nem veszik elég komolyan a Montreali Egyezményt, de ezzel együtt mégis nagyon nagy arányban vissza tudtuk szorítani ezen anyagok légtérbe való kikerülését, és amint látjuk, ennek eredményeként lelassult e kedvezőtlen folyamat. Talán meg is állt, és úgy tűnik, hogy visszafordult az ózonpajzs elvékonyodása.

Ugyanilyen hatékony volt az emberiség közös, kooperatív fellépése a kén légkörbe juttatásának mérséklése során. Egykor, amikor elkezdtünk kén-dioxidot ipari méretekben kibocsátani a légkörbe, savas esők kialakulását idéztük elő. Az autóipar társadalmi és kormányzati nyomásra komoly technológiai átalakuláson ment keresztül, így az autózást új alapokra helyezve a kénkibocsátás legfőbb forrását is mérsékelhettük, mindeközben az erőművek is a káros emissziójukat vissza tudták fogni. Ezen intézkedések hatékonyan orvosolták e gondokat.

Nem a globalizmus korlátlansága, a nemzetállamok felszámolása, hanem a nemzetek önként, kooperatív alapon vállalt együttműködése jelentette mindkét problémára a megoldást.

Mert a nemzeteket nem eltörölni kell, hanem a nemzetek erejét arra kell használni, hogy gyors választ adjanak a kormányaik a globálisan jelentkező, ám minden egyes országban lokálisan eltérő problémákra.

 

A természetvédelem mindig is a konzervatív értékrendhez állt közel

– A természetvédelem valóban csak a baloldal tematizálásában értelmezhető, vagy kereszténydemokrata szellemű értelmiségiként, politikusként ki lehet lépni az általuk kínált gondolati keretrendszerből?

– Mindenekelőtt fontosnak tartom leszögezni, hogy a most zajló erős és gyors, globális melegedés kiváltó oka egyértelműen emberi eredetű, azt az üvegházhatású gázok légkörbe juttatása okozza ipari és egyéb civilizációs tevékenységünk által. Nem szabad teret engedni azoknak a hangoknak, amelyek tudományosan nem helytálló, ám hangzatos okokat próbálnak a melegedés okaiként feltüntetni, mintha ezzel az ember felelőssége és a változtatások szükségessége megkerülhető lenne. A másik

véglet pedig az, amikor valódi megoldások helyett hisztérikus, szintén minden természettudományos alapot nélkülöző, értelmetlen ötletbörzévé silányítják a kérdésről zajló diskurzust,

szünet nélkül nyomogatva a pánikgombot, de semmiféle valódi megoldást nem tudnak felmutatni.

A természetvédelem mindig is a konzervatív értékrendhez állt közel. A progresszió folyamatosan arról beszél, hogy az új jobb, mint a régi, a fiatal legyőzi az öreget és azt feltételezi, hogy ami újabb, az természetszerűleg jobb is. Ez nem így van.

A konzervativizmus az értékmegőrzésben gondolkodik. Ha építkezni kell, akkor felhasználjuk a korábbi tudást és tapasztalatot. Az ipari forradalom a progresszió szüleménye volt, az egész kapitalista és szocialista társadalmi, gazdasági berendezkedés progresszív gyökerekből táplálkozik. Ennek megfelelően sosem érzett felelősséget azért, hogy megvédje azt az értéket, amiből született, hanem egy elképesztően technokrata szemléletmóddal próbálta legyőzni a természetet.

Az, hogy győzzük le a természetet, a kapitalista világrendben is ott van, de a szocialista gondolkodásmódban aztán még inkább vezérfonallá vált. Egészen elképesztő természetátalakításokat vitt végbe ez a rendszer.

A kereszténydemokrata szemléletmódból ered az a harmónia, amiben mint teremtettekre tekintek a körülöttem élőkre, társaimra, emberekre, és minden élőlényre.

Ebben a gondolkodásban az ember nem magát tekinti a világ középpontjának, hanem Istent, nem úgy tekint magára, mintha Isten lenne, sőt joga lenne bárki más fölé helyeznie saját magát.

Tehát az önzetlenség, a másik felé való odafordulás nem a progresszió és a liberalizmus jellemzője. A liberalizmus – a neoliberalizmus meg pláne – fennhangon hirdeti, hogy egy liberálisnak a szabadság, az önmegvalósítás a legfontosabb. Ez azt jelenti, hogy önmagára nézve semmilyen kötelezettséget, rendet, törvényt nem tart be, hiszen ő önként veti alá magát saját szabályainak, miközben uralni akar mindenki mást. Azonban látjuk, hogy ez a probléma pontosan ebből a magatartásból fakad.

 

A klíma-vészhelyzetet hirdető mozgalmak szellemi, politikai háttere

– Manapság a liberális zöldek meglehetősen agresszív törekvésekben, mozgalmakban, akciókban fejezik ki eszményeiket. A teremtésvédelem koordinátarendszerében hova helyezi el a Greta-jelenséget, az iskolasztrájk-mozgalmat, a klímatüntetéseket?

– Azok a gondolkodói és politikai körök, melyek az egyén szabadságának parttalanságát propagálják, akik megpróbálják még a biológiai törvényeket is eltörölni és felülírni, most hirtelen harcos környezetvédőkké váltak. Holott ezidáig arról beszéltek, hogy mint individuumok, önfeledtek és boldogok csak akkor lehetünk, ha mindenki magával törődik és minél többet fogyaszt. Most pedig egy teljes logikai bukfenccel ők váltak a legnagyobb környezetvédelmi aggódókká. Ez az eszköztárukban egy új elemnek tekinthető.

A fogyasztói kultúra maga is a progresszió terméke.

Elbuktak a politikai termékeikkel és a társadalomszervezési konstrukcióikkal, hiszen elbukott a liberalizmus és a szocializmus is.

Mindig szerették a nagy társadalmi problémákat a saját ügyükként felkarolni, és ezeken keresztül vízióikat ráerőltetni a társadalomra. Emlékezzük csak vissza arra, hogy a 19. század végén teljesen jogos társadalmi cél volt a szegénység felszámolása, a gyermekmunka eltörlése, a munkásosztály kihasználásának megszüntetése, de a kommunisták ezekre helytelen válaszokat adtak. Ezt abból is tudhatjuk, hogy a történet vége 100 millió halott és munkatáborok ezreinek a létrehozása volt.

A környezetvédelemben is hasonló logikát látunk, elővesznek egy valós problémát – amihez az ő szellemi elődeik vastagon hozzájárultak – és már megint nem kínálnak valódi megoldást, hanem hangzatos politikai frázisokat puffogtatnak.

A „klíma-vészhelyzet” meghirdetése nem megoldás, mert ennek ürügyén saját eszméiket és elképzeléseiket akarják ráerőltetni a társadalmakra.

Ők megint egy globális világhatalomért küzdenek („Világ proletárjai egyesüljetek”), még nagyobb globalizációért, holott maga a globalizáció volt az, ami elindította az egész problémát. Amikor a gazdaság véges rendszeren belüli végtelen növekedését propagálják, ami már az egész bolygót fel akarja falni, akkor ez a totális globalizmus.

Ők azt szeretnék, hogy ne csak a különféle áruházláncok és termékek előállítói legyenek globálisak, hanem ezt egy politikai terepre is nyíltan kivetítsék. A problémát, ugyanazzal a módszerrel, amivel létrehozták, megoldani biztosan nem lehet.

Ráadásul ez az egész klíma- és környezetvédelmi kérdéskör a Földön más és más módon jelentkezik. Van, ahol a szárazság jelent gondot, van, ahol a túl sok víz, van, ahol a termőföld fogy el és van, ahol az ásványi anyagok és egyéb természeti erőforrások. Ezért minden egyes erős nemzet, szuverén ország képes lehet hatékonyan, együttesen kooperálva közös célok mentén lokális megoldások összesítésével globális megoldást kínálni.

A lokális megoldások összességéből és azok koordinációjával születhet meg a helyes válasz, nem pedig valamiféle globális fikcióból.

 

Magyarország helye a teremtésvédelemben és az űrtevékenységben

– Ma a keresztény szabadság gondolatára épülő kormánya van Magyarországnak, amelynek köztársasági elnöke, maga is elkötelezett híve a teremtésvédelemnek, fő érdeklődési területe a Föld vizeinek fenntarthatósága. Hogy látja hazánk környezetpolitikáját és kérem, világítsa meg, hogy az ön hivatásának, a magyar űrkutatás fejlesztésének van-e teremtésvédelmi vetülete?

– Áder János köztársasági elnök maximálisan jó példát mutat arra, hogy hogyan lehet politikailag felelősen megnyilvánulni.

Azok a nagy volumenű, valódi és reális megoldást kínáló, megvalósítható, megalapozott döntések, melyeket a magyar kormány ebben a kérdéskörben már meghozott, Magyarországot kifejezetten környezetbarát, zöld országgá teszik.

Ha mindenki a maga gazdasági méretének megfelelően ilyen típusú döntéseket hozna, akkor a Föld már az elkövetkezendő éveken belül nagyságrendekkel jobb hely lenne, mint most. Tehát ez egy jó példa arra, hogy hogyan lehet a politikai döntéshozatali szinteken felelősen hozzáállni ehhez a kérdéshez.

Az űrkutatás és az űrtevékenység pedig végig ott van ebben a kérdésben, hiszen a Föld állapotának a monitorozásában oroszlánrésze van az űreszközöknek, műholdaknak.

Ha van, és ha lesz megoldás ezekre az innovatív technológiai kihívásokra, akkor azt az űrtevékenység nélkül biztosan nem tudjuk megalkotni.

Nem véletlen, hogy a világ nagyon komoly invesztíciókat fordít az űrkutatásra, mert a válaszok is ott vannak valahol ebben a szektorban.

Magyarország eddig is részt vett, és most is részt vesz ezekben, és részvételünket növelni is szeretnénk. Az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) Földmegfigyelés (Earth Observation) nevű programjához 2019-ben

Magyarország is hivatalosan csatlakozott és igyekszünk növelni a ráfordításainkat, mert kulcsfontosságú a földmegfigyelés, űridőjárás és a földközeli űr használatának vizsgálata.

Ezeken a területeken Magyarország is jelentős szerepet kíván betölteni.

 

A felhasznált fotók a Wikipediáról, a Pixabay-ről, illetve a NASA szabad képarchívumából származnak.