Az okostelefon ugyan lassabban öl, de biztosabban és tömegméretekben. Nem tűzpárbajban, kirívó esetektől eltekintve nem is a száguldó vonat elé csalva áldozatát, hanem kommunikációban, illetve annak hiányával ember és ember közti kapcsolatokat – írja Ballai Attila a Magyar Nemzetben publikált írásában.
Minden olyan kommunikációs helyzetbe, ahol korábban szavakkal, beszéddel, gesztusokkal is bizonyíthattuk, hogy összetartozunk, mára beférkőzött az okostelefon. Az életünk szinte minden területét kikérte magának a mindenre alkalmas telefonunk, amellyel ébredünk és fekszünk, sőt éjszaka is randizunk vele.
– Az elmagányosodás soha nem látott mértéket kezd ölteni, amit már kezelni kell, hogy a társadalomban élő ember még ember maradhasson. A fiú nem a lány kezét fogja, a papa és a mama nem a gyerekét, hiszen mindenkinek csak két keze van, azzal meg a gombokat kell nyomkodni, különben végzetesen kimaradunk az információáramlásból – körvonalazza példákkal is alátámasztva a szomorú valóságot Ballai Attila.
Arról már szinte szégyen is beszélni, hogy az okostelefonon művelt kommunikáció színvonala milyen szintet üt meg, a tartalom ürességével találkozni pedig fájdalmas. A telefonhasználat okozta közlekedési balesetek a rombolásnak csak kisebb szeletét teszik ki.
Eltűntek az ünnepeink, kialakultak a „békésen egymás mellett élő” családok, szerelmespárok, barátok. A társas kapcsolatainkat csak a telefonon kezdjük megélni. És miközben függőségünk tárgyát markolásszuk, észre sem vesszük, hogy egyedül maradunk.
hirdetés– Napjaink valósága ez. Az emberiség története során nem kerültünk olyan szoros, általános, tömeges, folyamatos és intenzív függésbe tárgytól, mint a harmadik évezredben az okostelefontól – mutat rá arra a jelenségre a cikk szerzője, amelyben talán saját káros attitűdünk nyomait is felfedezhetjük.
A teljes cikk itt olvasható.
Forrás: Magyar Nemzet
