Csak remélni tudom, hogy a 25-30 év körüli korosztálynak már nem kizárólag a hosszú hétvégét és a tűzijátékot jelenti augusztus 20-a.
Aktívan tevékenykedem egy ifjúsági szervezetben. Éppen egy hete annak, hogy egy kedves ismerősöm szembeállított a realitásokkal: „az ifjúságpolitikát már nem nekünk kellene csinálni”.
Elsőként pánik fogott el – ilyen öreg lennék? Persze aztán kiegyeztünk abban, hogy talán harminchoz közelítve azért még elbír minket az „ifjúsági politizálás” kategóriája.
Ellenben a kérdés adott: hol van az a tizenéves, illetve húszhoz közeli ifjúság, aki vállvetve harcol a Szent István által létrehozott keresztény magyar államért?
A #loveislove, a kortalanság és az egyéni végtelen szabadság hamis ígéretekkel teli világát éljük, amelyben bizony nehéz motiválni vagy motiváltnak lenni a keresztény értékek által hordozott erények melletti kiállásban.
Pedig Szent István király is valahol húsz és harminc között lehetett, amikor első magyar királyként, a keresztény magyar állam megteremtőjévé vált. És milyen jól tette, amit tett! Több mint ezer év telt el azóta, és nemzetünk stabilan áll, gyökerei változatlanok.
Szeretjük majmolni a nyugatot, és ahogyan szokták mondani (tévesen) – a határtól egy méterre még a fű is zöldebb, mint itt. De mégis mivé lettek vagy lesznek azok a bezzegországok, amelyeket a liberalizmus maradéktalanul kezdett felemészteni? Semleges nemű nevelés, semleges toalett, genderizmus, szivárványvilág, migrációs nyomás, biztonság hiánya, határtalan abortusz, legális eutanázia stb.
Életem egyik meghatározó beszélgetése volt, amikor egy idősebb, keresztény-konzervatív svéd hölgy azt mondta nekem: Svédországot már nem a svédek fogják megmenteni, hanem mi, keresztény gondolkodású magyar és európai fiatalok.
Az ilyen gondolatok során válik teljesen nyilvánvalóvá, mekkora felelőssége van a magyar ifjúságnak a hazai és ezzel példát mutatva a nemzetközi politika alakításában. És mi mellett érdemes küzdeni, ha nem egy olyan értékalap megőrzése mellett, amely már ezer éve tökéletesen működik?