Bódis József: nem csorbulnak a szülői jogok a köznevelési törvény módosításával

Egységes, átlátható rendszer kialakítása a célja a köznevelési törvény módosításának, a szülői jogok nem csorbulnak – mondta Bódis József oktatásért felelős államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.

Az Országgyűlés pénteken módosította a köznevelési törvényt, ennek részeként az óvodába járási kötelezettség alól nem a gyermek ötödik, hanem csak negyedik életévéig lehet felmentést kérni. Bódis József ezzel kapcsolatban azt mondta:

a gyermekek óvodába járása három éves kortól kötelező, de sok jelzést kaptak arról, hogy a felmentési lehetőségeket „elég puhán kezelték bizonyos területeken”.

Úgy gondoljuk, a kisgyermek fejlődésnek nagyon fontos szakasza az óvodáskor.

Az új szabályozás célja, hogy minél több kisgyermek élvezhesse óvodai környezet előnyeit

– mondta.

Az államtitkár hangsúlyozta: a szülői jogok továbbra is megmaradnak, mert ha a szülő úgy ítéli meg, hogy korai lenne háromévesen óvodába vinni a gyermeket, egy év halasztást kérhet. A halasztásról a tervek szerint a kormányhivatal dönt, az elbírálás pedig egységesebb lesz. Az új szabályozás 2020. január 1-jével lép életbe.

Bódis József szólt az iskolakezdésre vonatkozó szabály módosításáról is. Felidézte: a törvény kimondja, hogy a hat évet betöltő gyermekeknél kötelező az iskoláztatás, de itt is megmarad a lehetősége a szülőnek, hogy indokolt esetben egy év felmentést kérhessen. A felmentést eddig a területileg illetékes intézményvezető adhatta, a jövőben az Oktatási Hivatal bírálja el a kérelmeket.

Nem a szigorítás a lényeg, hanem az egyforma módszertan

– jelentette ki az államtitkár, kiemelve, hogy eddig „ahány iskola, annyiféle szokás volt”, amely visszásságokra adott alkalmat. Itt sem csorbul senkinek a joga, de egységes, átlátható rendszer lesz – mondta.

Az államtitkár az M1 aktuális csatornán többi között arról beszélt, hogy megszűnik a magántanulói jogviszony, amelyet az egyéni munkarend vált fel. Emlékeztetett: a magántanulói jogviszonyról korábban az intézményvezetők dönthettek.

Az új szabályozás egységesíti az egyéni munkarend feltételeit

– mondta, hozzátéve, a szülők továbbra is kérhetik az egyéni munkarendet, és az Oktatási Hivatal dönt a kérelem jogosságáról.

Bódis József szólt arról is, hogy a köznevelési törvény módosítása érintette az alternatív iskolák kerettanterveit is, az alternatív iskola tantárgyi struktúrájának 70 százalékban meg kell egyeznie a Nemzeti alaptanterv kerettantervi struktúrájával. A változtatás oknak azt nevezte, hogy a tanulók komolyabb esélyt kapjanak a továbbtanuláshoz, és az iskolaváltásokkal se legyenek problémák.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre